A bíróság kimondta Kozso bűnösségét. Április 14-én áramlopás és bélyeghamisítás miatt ítélték el. Az ügyvédje hiába kért időt a fellebbezésre, végül nem jelentek meg a bíróságon.

A pénzbüntetését elfogadta a zenész, ám semmiképpen nem tartja magát bűnözőnek. Elmondása szerint az egész ügy arról szólt, hogy megpróbálták őt tönkre tenni, ami nem sikerült.

„Kifizettem egy olyan tételt, amihez közöm sem volt. Mások helyett kifizettem ezt a tételt, ezt az 1 millió valahány százezer forintot, és innentől kezdve nincs is miről beszélni” – monda az RTL Híradójának a Szomorú szamuráj szerzője.

A vádirat szerint 2013 nyarától a Zöld teknős barlangja nevű teaházban a megbízásából ismeretlen személy átalakította a villany fogyasztási mérőóráját, amivel több mint 1 millió 700 ezer forint kárt okozott. A Budapesti VI. és VII. kerületi Ügyészség nagyobb értékre elkövetett lopás bűntette és felbujtóként elkövetett bélyeghamisítás bűntette miatt ítélte el.

A zenész a kezdetektől ártatlannak vallja magát. Az ügyet egykori alkalmazottja robbantotta ki, aki azt állította, durva visszaélések történtek Kozsó teaházában.

„Az ítélet szerint a terhelt a ténylegesen az ő irányítása alatt működő és általa üzemeltetett vendéglátóipari egységben a hitelesített villamos fogyasztásmérő órát a valós energiafogyasztás leplezése érdekében ismeretlen személy közreműködésével befolyásolta.”

blikk