Az Austini Texas Egyetem kutatói arra voltak kíváncsiak, hogy miként változott a Nílus az idők során.

A vizsgálatok eredménye egyebek mellett arra is rámutatott, hogy a történelem egyik legfontosabb folyója az eddig véltnél is ősibb.

A kutatók arra jutottak, hogy

a folyó jóval idősebb, mintegy 30 millió éves.

A szakértők szerint, ha a köpeny lassú mozgásai nem tartották volna stabilan a Nílus folyását, már rég nyugati irányba fordult volna.

„A Nílussal kapcsolatos egyik legfontosabb kérdés az, hogy mikor alakult ki, és miért maradt fenn ilyen sokáig” – mondta Claudio Faccenna, a csapat tagja. A szakértő hozzátette, megfejtésük igen érdekes.

30 millió éves lehet az ősi folyó Fotó: Wikimedia

A kutatók úgy vélik, hogy a Nílus alatt a köpeny délen, az Etióp-felföldnél felnyomódik, északon pedig lesüllyed. Az enyhe lejtés így alapvetően határozza meg a Nílus irányát.

A csapat az Etióp-felföldről származó vulkanikus kőzetek, illetve a delta mélyén azonosított üledékek segítségével mérte fel a Nílus környezetének geológiai történetét. Miután a felföld kiemelkedett, évmilliókon át hasonló magasságban maradt. A szakértők ezt a folyamatot a köpenynek tulajdonították.

A klímaváltozás azonban az ősi folyót sem kíméli: nemrég itt számoltunk be arról, hogy a globális felmelegedés miatt a Nílus vízhozamában egyre több az anomália, amelyek igen súlyos következményekkel járhatnak Egyiptomra nézve.

elobolygo