Home Tudástár Technika, kommunikáció Kezdőnek, gyereknek, második mobilnak árgyőztes

Kezdőnek, gyereknek, második mobilnak árgyőztes

A közel lehetetlen árcédula összejött: a készülék ráadásul divatos és tulajdonképpen egészen jól működik.

A lényeg: a menő formát öltött – négy(!), vagyis elől és hátul duplakamerás, ujjlenyomat-olvasós –Leagoo M9 a használt telefonokénál is alacsonyabb áron, akár 18 ezer forintért kapható, ingyenes házhoz szállítással.

Csak nagyon meg kell nézni, honnan vesszük.

A készülék annak ajánlott, aki az okostelefonnal leginkább telefonálni, fényképezni, közösségi oldalakon böngészni szokott, s játékra nem használja, megterhelő hardveres feladatokat nem akar kicsikarni a mobilból.

A közepes, négymagos MTK6580A processzor mellett rendes 2GB RAM és szűkös, bár szerencsére SD-vel bővíthető 16GB ROM feszít. Ilyen feltételeket elfogadva az ajánlott kategóriába tartozik.

Nem fog hasítani az internet rajta, mert a telefon csak 3G-t tud, de a közösségi oldalak ezen a sávszélességen is szépen betöltődnek.

A négy kamerás (előlapon 5 és 2, hátlapon 8 és 2 megapixeles) megoldás menő, persze ezen az áron nem szabad Leica lencséket várni.

Ellenben van benne hely két SIM-kártyának (egy nano és egy micro), bővíthető a tárhelye. 1280 x 640 pixel felbontású kijelzője divatos, 18:9 képarányt mutat.

Hogy a gyereknek, vagy magunknak a belépőszintű készüléket a használt telefonok ára alatt megvegyük, érdemes egyet guglizni az interneten.

Ugyanaz a készülék ma az egyik kínai portálon 18 ezer, a másikon viszont 23 ezer Ft-ba kerül – lassú, de ingyenes szállítással –, míg hazai oldalakon 27 és 36 ezer forint közé szökik az ára. Amihez többnyire még szállítási díjat is számolnak.

Forrás: Hirado.hu

ElőzőWashingtonban tanácskozik Szijjártó Péter és Mike Pompeo
KövetkezőAz osztrák kormány csökkenti a németül rosszul tudó külföldiek és menekültek juttatásait
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: sajtoiroda@hirmagazin.eu. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza
Exit mobile version
Megszakítás