Az Országos Rendőr-főkapitányság közleménye szerint a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) csalás megalapozott gyanúja miatt hallgatta ki a két gyanúsítottat.

Egyiküket őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatását, társa szabadlábon védekezik.

A nol.hu információi szerint az őrizetbe vett gyanúsított P. Zoltán, a Buda-Cash alapítója.Február végén tört ki a botrány
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) február 24-én jelentette be, hogy azonnali hatállyal felfüggesztette a Buda-Cash Brókerház működési engedélyét és felügyeleti biztosokat rendelt ki a tudomására jutott visszaélésgyanús esetek miatt. A jegybank feljelentést is tett a rendőrségen.

Az MNB a Buda-Cash tulajdonosain keresztül szoros összefüggésbe hozható Dél-Dunántúli Regionális Bankcsoporthoz (DRB) tartozó négy banknál korlátozta a betétkifizetést és felügyeleti biztosokat rendelt ki.

A rendőrség csalás és a számvitel rendje megsértésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást. A gyanú szerint a brókerek négy bankot és rajtuk keresztül kisbefektetők ezreit károsítottak meg összesen 62 milliárd forinttal.
Március 9-én több helyszínen egy időben tartottak házkutatásokat. Tíz embert állítottak elő, egyet tanúként, kilencet gyanúsítottként hallgattak ki.

A rendőrség négy ember előzetes letartóztatását kezdeményezte, közülük a Fővárosi Törvényszék március 18-án V. Péternek, Gy. Jánosnak és T. Péter Árpádnak, a Buda-Cash vezérigazgatójának és két vezérigazgató-helyettesének előzetes letartóztatását rendelte el jogerősen, ezt később meghosszabbították.

Forrás: metropol; Kép: Google, illusztráció;
Korrektúra: www.hirmagazin.eu