Kenyér és péksütemény

A kenyér az egyik legfontosabb táplálékunk.

Kenyeret eszünk reggelire, kenyeret eszünk vacsorára, kenyeret viszünk tízóraira és a kirándulásokra, egyszóval sok kenyeret fogyasztunk. Az utóbbi években a híres habos fehér kenyéren kívül egyre több különböző kenyérféle kezd feltűnni az egyre szaporodó pékségek kínálatában. Az egyik barna, a másik csak félbarna, a harmadik rozs, a negyedik hárommagos, mintha a lakosság egy része érezné, hogy azzal a nagyon fehér kenyérrel talán még sincs minden rendben.

Ezt, a táplálkozásunk reformerei által évtizedek óta hajtogatott gondolatot mára a nyugati világban már nem csak a reformerek hajtogatják. A betegbiztosítók költségeik csökkentésének egyetlen lehetséges módját a megelőzésben látják, esetünkben a helytelen táplálkozás okozta megbetegedések megelőzésében. Táplálkozási tanácsaik közt első helyen szerepel a teljes őrlésű gabonákból készült termékek fogyasztásának javaslása, amely a kenyéren kívül a péksüteményeket és a tésztaféléket is magában foglalja.

A fehér kenyér és fehér liszt elhagyásának szükségessége igen súlyos csapást jelentene táplálkozási szokásainkra, holott fogyasztásuk alig több mint 100 esztendőre tekint vissza. Az 1870-es évek táján Széchenyi állíttatta fel az első olyan ipari malmot Magyarországon, amely képes volt a korpát a gabonaszem többi részétől eltávolítani.

A lakosság egészen eddig az időpontig csak és kizárólag teljes őrlésű gabonából készült kenyeret fogyasztott, amelyhez a lisztet vagy saját kezűleg otthoni kis őrlőkön őrölték, vagy a közös falusi malmokban őröltették. A városok megnövekedésével azonban problémát kezdett jelenteni a lakosság ellátása, mivel a telje örlésű liszt csak rövid ideig volt tárolható a korpa zsírtartalmának avasodása miatt.

Mi is tehát a különbség a fehér, illetve a finomított liszt és a teljes őrlésű liszt között?

A finomított liszt nem tartalmazza a gabonaszem héját és csírakezdeményét. A következő táblázat kis ízelítőt ad abból, hogy mit jelent ez az úgynevezett vitál anyagokra kivetítve.

A finomított liszt, illetve a belőle készült fehér és rozskenyér tehát egyik oka a táplálkozás okozta civilizációs betegségeinknek, amelyek nagyon kevés kivétellel magukba foglalják a ma ismert összes betegséget.

Sajnos a barna színű kenyerek többsége csak a beléjük tett ételszínezéktől barna. Jó minőségű és többnyire jó ízű, a fent leírt szempontoknak megfelelő kenyeret kaphatunk azonban a bioboltokban, szülőjük szinte mindig valamely biogabonából dolgozó pékség. Ennek magyarázata pedig abban rejlik, hogy a gabonaszemek nemcsak a vitál anyagokat, hanem a növény védőszerek mérgeit is maghéjukban gyűjtik össze.

Forrás: mithogyankell.hu; Képek: Google;
Korrektúra: www.hirmagazin.eu
Cím: Zamárdi Kenyér és péksütemény
Tel: 0036705322177
E-mail: [email protected]
Web: www.hirmagazin.eu