Interjú Tamással a Nyíregyházi nappali autóverseny előtt, ami Május elsején lesz az autópiac területén.

Karsai6

Tavaly a salakpályás körversenyen találkozhattunk veled, ahol egy Ladával csapattál, az idén pedig aszfalton mutatod meg a kilátogató nézőknek és a sporttársaidnak, hogy itt is jól fogod magad érezni.

Most nem egy hanem talán három különböző autóval is rajthoz fogsz állni.
Mit is tudhatunk ezekről a járművekről?

– A terv az hogy, elindulok egy rallycross Szöcskével, amibe egy 1.6 Golf GTI motor van, egy BMW E36 V8-al és egy Lada 2105-tel. De sajnos a Ladának a legutóbbi salak versenyen szétment a motorja, így az biztos, hogy nem lesz kész.

Korábban a motorsportban jeleskedtél. Mesélnél az eddigi pályafutásodról, sikereidről?
– Három évig motoroztam a gyorsasági szakágban, a magyar bajnokságban.
A legjobb évemben 2010-ben a Dunlop Trophy bajnoka lettem és év végi abszolút 5. Ez volt az utolsó évem.
Utána csak hobbi szinten űztem ezt a sportot, de tavaly végleg abbahagytam.

Hogy jött az autóversenyzés?
– A autóversenyzésbe a Sógorom, Tárnok Attila vitt bele, de édesapám és a két testvérem is ezt a sportot űzték. 2 évvel ezelőtt kitaláltuk Attilával, hogy poroljuk le a Szöcskét és induljunk el vele ezen a piaci versenyen, ami most is lesz. Aztán apósom Magocsa János vett egy Rally Lada 2105-öt, azzal pedig indultunk a tavalyi salakos versenyen és ott nagyon megtetszett.
Attilával az volt a tervünk hogy idén elindulunk ezeken a versenyeken, én ezzel a Ladával ő pedig a VFTS-vel, de sajnos ezt nem tudtuk megvalósítani.
Az ő emlékére mindegyik versenyen részt veszek és csapatom, mert ő is ezt tenné…

Visszatérve a nyíregyházi nappali autóversenyhez, mennyire fogod tudni kiszolgálni a nézőket?
– Szeretném nagyon, de most fogok először a BMW- be ülni, így biztos kell idő míg megszokom.

A szórakoztatás mellett gondolom az idő ellen is fogsz menni, vagy tévednék?
– Szeretnék, azért viszem a Szöcskét. Azzal szeretnék menni egy abszolút időt. Idén a salakon sikerült, ott 3. lettem, meglátjuk.

[espro-slider id=182499]

Támogatóid?
– Természetesen legfőbb támogatóim a családom, akik izgulnak értem minden versenyen!
Apósom, a Magisz Kft. teljes szerviz csapatával mögöttem áll és segítenek az autók felkészítéseiben.

 

Szurkoljunk közösen Tamásnak a május elsejei nyíregyházi autóversenyen, ami az autópiac területén lesz.

 

 

– Hajósi Miklós –
www.hajoka.hu