A trónörökös felháborodott és kikelt a botrányos öccse és a volt menye ellen, akik szerinte nem élik helyesen az életüket.

Nem elég, hogy Harry herceg botránykönyvben készül kitálalni a királyi család tagjairól és a mellettük átélt vélt vagy valós gyötrelmeiről, most újabb botrány fenyegeti a famíliát. Károly herceg ugyanis felháborodott öccse, András herceg életmódján.

A trónörököst már az is mélyen érintette, hogy kiderült: András herceg húsz évvel ezelőtt vélhetően több olyan szexbulin is részt vett, amit Jeffrey Epstein vállalkozó rendezett, és amin a herceg is létesített szexuális kapcsolatot fiatal lányokkal.

Egyikük, Virginia Roberts be is perelte őt, nagy összegű kártérítést követel az állítólagosan elszenvedett nemi erőszak miatt.

Mindezt tetézi, hogy bár András herceg a botrány után visszavonult a közéleti szerepléstől, még mindig az uralkodó kedvenc fiának számít, akinek II. Erzsébet királynő sok mindent elnéz.

Többek között azt is, hogy András több mint huszonöt év után is osztozik a 30 szobás Royal Lodge nevű kastélyon a volt feleségével, Sarah Fergusonnel.

András és Fergie 1996-ban döntöttek a válás mellett, miután a házasságukat számos botrány kísérte. Két lányuk miatt azonban tartózkodtak a háborúskodástól, és a mai napig egymás legjobb barátai, lelki társai.

A Royal Lodge-ban is együtt élnek, és éppen ez az, ami felháborítja Károly herceget: szerinte a volt sógornőjének semmi keresnivalója a kúriában, főleg úgy, hogy András huszonöt éve azt állítja, Fergie csak vendég ott, pedig köztudottan ott él.

„András és Sarah megpróbálhatnak úgy tenni, mintha Sarah csak vendég lenne, de az igazság az, hogy a Royal Lodge-ban él már jó ideje. A királynő nagyon ragaszkodik York hercegnéjéhez, de Károly herceg szerint Fergie jelenléte a királyi család közelében csak kellemetlenségeket szülhet” – mondta el az Expressnek egy, a családhoz közelálló forrás.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

The Duke of York (@hrhthedukeofyork) által megosztott bejegyzés

Forrás: Ripost / Hirmagazin.eu

Fotó: AFP