Felfokozott hangulatban várta Juhász Csaba és testvére Zsolti a Hell 22. Miskolc Rallye-t. Hazai verseny lévén szerettek volna jól szerepelni a szponzoraik, a barátaik, és az  ismerőseik előtt. Az élet sajnos másképp írta a verseny itinerét, forgatókönyvét.

Juhász Csaba: Az élet más itinert írt számunkra!

Interjú Juhász Csaba autóversenyzővel, a „HELL 22. Miskolc Rallye az Avalon Kupáért” után.

2016.04.29-30. Juhász Csaba – Juhász Zsolt
Juhász Média Kft – Honda Civic TypeR

 

Hazai versenyzőként nagyon vártad már testvéreddel a 22. Miskolc Rally-t.

Gondolom elég volt a pályabejárás, hisz számotokra ismerős volt minden kanyar. Vagy még sem?
– A pályabejárás jól sikerült, ezeken a szakaszokon már sokszor versenyeztünk. Egyedül a Sáta -Sáta gyorsaságihoz írtunk új itinert. Rohanás, kapkodás nélkül sikerült megoldanunk a feladatot, és ráadásul a versenykiírásban rögzített  idő korlátozásokat betartva.

Pénteken az átvételek után még egy kis pihenőre is jutott idő, így hát haza ugrottam egy forró húslevesre és még aludtam is egy kicsit. Felfrissülve, regenerálódva vártam a rajtot. Feltettük a tavalyról megmaradt, beregisztrált gumikat és már repesztettünk is Zsoltival, Felsőnyárád felé az etapon.

 

Technikai gond mentes volta versenyetek? Amíg mentetek, hogy éreztétek magatokat a Hondában?
Az első szakaszon (Felsőnyárád)  aztán egy kicsit meglepődtem, az aszfalt még jobban csúszott, mint amikor a MARB futamon rendeztek itt versenyt. Nagyon lassan mentünk, de a beíróban ért minket a még nagyobb meglepetés: a többiekhez képest nem voltunk lassúak. A Parasznya-i szakaszon már jobb volt a tapadás és ezt a szakaszt is szeretem, úgy hogy végre padlón nyomhattuk a gázt. Az autó nagyon jól viselkedett, jó volt vezeti a gyors kanyarokban.  Ennek köszönhetően az első kör végére vezettük a P14 és a 2WD+ kategóriát.

A második kör viszont a többieknek jobban sikerült és a P14 kategóriában visszacsúsztunk a második helyre. A 2WD+ kategóriát még magabiztosan vezettük, de ott miénk volt a legerősebb autó, ezért a P14 megnyerése jelentette számunkra a nagyobb kihívást.

Másnap aztán a Bükszentlászló-i szakaszon belehúztunk, és egy kisebb kicsúszás ellenére, visszavettük a P14 első helyét. Sajnos a gyorsasági után etapon már hallottam, hogy a kormányszervó szivattyú rendellenes hangokat ad. Reméltem, hogy még tudjuk teljesíteni a következő két gyorsaságit és majd a szervizben a csapat megoldja a problémát.
Sajnos odáig nem jutottunk el, mert a Garadna-Mályinkán az erdőben leparkoltunk az árok szélére. Egy jobbos visszafordító kanyarból jöttünk, ahol nem tudtam időben ellen kormányozni, mert megakadt a kormányszervó felmondta a szolgálatot. A jobb első kerék lekapott a sárba és behúzta az autót az árokba. Az autó padlólemeze felült a sárra és a kocsi nem mozdult. Mire a nézők odaértek (köszönjük a segítséget) addigra több percet veszítettünk és a kuplung is megadta magát. Fel kellett adnunk a versenyt első helyről, hazai pályán. Nem volt kellemes érzés.

Juhász Csaba: Az élet más itinert írt számunkra!

Legközelebb a Mitropa Rally Cup, Velenje Rally-ján találkozhatnak veletek a szurkolók és a portál olvasók?
Most már a következő versenyre, a Velenje Rallye-ra koncentrálunk. Jelenleg próbálják véglegesen megoldani a kormány szervó problémát. Addig viszont erre a versenyre nem az FD2-es Civicet, hanem egy A-s EP3-as Honda Civic versenyautót biztosítanak nekünk. Az autó Olaszországból érkezik, szekvenciális sebességváltóval, A csoportos fékkel és futóművel. Az autóval érkezik egy mérnök és két szerelő, a többiek a megszokott csapat tagjai lesznek: Juhász István navigátor, Berecz Viktor csapatvezető.

Juhász Csaba: Az élet más itinert írt számunkra!

Köszönjük Partnereink segítségét! Az „Infovárosok hírportál hálózat”, Kelet-Atlasz Kft., Aqua General Kft., H.B.c.e., Komplex-D Kft, Unilub Kft,  Vozik Balázs egyéni vállalkozó, Phobex Kft., Öko Transz Kft, Bója Teherfuvarozás, Gobaldaru.hu, Naturgoldfarms, Eastjob, Olvisz 98 kft, Diák meló, Dr. Lan Kft., Glasstone Kft., Szamsped Kft., Lanexpert Kft., Magyar Ipar Kft., Termix Bt., S7 Gázfutár, Akku-System.hu, H-Euro Konzult Bau Kft., D.D.Z. Med Kft., Kóródi Tamás E.V., Interagrowashker Kft., Vivifier.hu, Hernád-Fólia Kft., Mihidra Kft., Vargartrade Ferr Kft., Black-Point Kft, Bionly Kft., Natur-GoldFarms Kft, Tiszaújváros  Transz, Baromfi Trans 2008 Kft, Assit-Trend, Viveszt-Med Bt., ML-Log Kft., Baromfiudvar 2002 Kft., Product-Price Kft., Zsomár-Ker Kft., R-Pex 2000 Kft., Kartel 97 Bt., www.bblogistic.eu, AutóM3, Total Wagon Management Kft., Hard Trans Kft., Márkó ABC, Fest-Group Kft., TT SPED Kft., Munkaközvetítés Nagy Ferenc E.V. www.phobextools.com,  P.O.P. Kft., Magyar Mélyépítő Kft, Palker Papír Kft, Alfa Szerszámcentrum Kft‎., Görög-Fejes Bau Kft. Mónus István EV., Bodnár Béla EV. EXCEL-IT Kft., FÉLIX Professional. NR Szoftver Kft., P+N INVEST KFT., Star Holding Kft., BSZB Invest kft., Cet Jam, Cet Star Plus Kft., Gasztro K.C. , K&K Food, Dr. Sóczó Réka egyéni ügyvéd, Extrem Line Kft.

– Hajósi Miklós –
www.hajoka.hu