A Jeli arborétum szemkápráztató rododendronjairól híres. A leggondozottabb Vas megyei növénygyűjtemény azonban nem csak ennyi.

A térképen hiába is keressük Jeli községet, nem fogjuk megtalálni, lévén az már a középkorban elpusztult. Az idevezető út sok autóstérképről is hiányzik. Az iránymutató táblát Kám községben találjuk a 8-as és a 87-es út kereszteződésénél. Innen cirka 3,5 km az arborétum bejárata, amely gyalogosan sem olyan nagy táv azoknak, akik távolsági busszal vagy más alternatív módon érkeznek.

A mintegy 75 hektáron elterülő kert kétségkívül leglátványosabb része a bejárat közelében kialakított rododendron-szekció. Több mint 300 változat található itt több ezer példány formájában. Aki a természet esztétika iránti eme fogékonyságára kíváncsi, az májusban, a rododendron-virágzás főidejében jöjjön, s olyant lát, hogy soha nem felejti el. Valami hihetetlen látványt nyújtanak az embernél magasabb, a gyalogutak mentén több kilométer hosszúságban, számtalan színárnyalatban pompázó hatalmas virágbokrok. A rododendronokról annyit illik tudni, hogy magashegységekből, hűvösebb tájakról (Észak-Amerika, Himalája, Japán, Kaukázus) származnak, ezért is hívja őket a népnyelv havasszépének, hangarózsának vagy babérrózsának. Az első példányok a 17. században érkeztek Európába, ahol lassan de biztosan egyre népszerűbbek lettek a botanikus kertekben.

Májusi hétvégeken tömeges zarándoklat indul Jelibe. A rododendron-csodák mellett arra is készüljünk fel, hogy ilyenkor az arborétum közel sem egy békés, andalgásra csábító hely. A parkolóban alig lehet helyet találni, a buszok ontják a turistacsoportokat, az arborétum ösvényein egymás lábát tapossák a látogatók. Szerencsére a virágok ettől még gyönyörűek, a terület nagy, így beljebb már jobban eloszlanak az emberek, a kert pedig ekkor is roppant tiszta és gondozott.

Aki igazán élvezni akarja az arborétum szépségét és nyugalmát, célszerű a „csúcsidőn” kívül is ideruccannia, hiszen a rododendronokon kívül egyéb csodálatos növények is megtalálhatók itt a világ minden tájáról. Az a szép az egészben, hogy külön-külön is megcsodálhatjuk a Kaukázusból, a Sziklás-hegységből, KisÁzsiából származó hatalmas vagy apró fákat, furcsa cserjéket, s közben a nagyon különböző részletek egésszé állnak össze, s adják az arborétum különleges hangulatát. Bármerre is essen tekintetünk, mintha valahogy simogatnák, balzsamoznák szemünket és lelkünket.

A Jeli arborétum Ambrózy-Migazzi István nevéhez fűződik. Első arborétumát a Felvidéken létesítette, s már annak híre bejárta Európát. Amikor az első háború következményei miatt elveszítette azt a birtokot, úgy gondolta, Vas megyében, a Kemenesháton valósítja meg élete fő művét. A Kám melletti terület alkalmasnak ígérkezett, mivel megfelelő talaj, sok csapadék, szárazföldi, szubalpin és szubmediterrán klíma találkozik itt. A munkát 1922-ben kezdte el, s egészen 1933-as haláláig dolgozott a kerten. Szerencsére a viharos történelmi évtizedek ellenére mindig akadtak, akik szívügyüknek tekintették az arborétumot, így az nemcsak megmaradt, de fejlődött, kibővült az idők folyamán. Jelenleg a Szombathelyi Erdészeti Rt. kezelésében áll.

Forrás: http://www.alon.hu/index.php/article/articleview/9/1/14

Cím: külterület
Tel: +36 (94) 329-977
E-mail:
Web: www.alon.hu/index.php/article/articleview/9/1/14