A hajdúnánási rendőrök bűnügyi őrizetbe vették a négy férfit. (2018. 09. 02., vasárnap, Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság)

A kép illusztráció. Kép: Blikk

Egy fiatal nő tett bejelentést a rendőrségre 2018. augusztus 30-án 22 óra körül arról, hogy Hajdúnánás, Bocskai utcában 4 férfi ok nélkül megütötte a barátját, majd amikor a férfi védelmére kelt, őt is megrángatták. A rendőrök a helyszínre mentek és perceken belül elfogták a 4 helyi férfit, akiket előállítottak a Hajdúnánási Rendőrkapitányságra. A nyomozás adatai szerint a férfiak két órán belül három különböző társaságba kötöttek bele és bántalmazták azok tagjait Hajdúnánás sétálóutcájában. K. Antal, K. Zsolt, K. Richard és K. Tamás volt, hogy ököllel bántalmazták az éppen arra járókat, de volt, akinek csak egy pofont adtak. A rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a négy férfit, majd bűnügyi őrizetbe vették őket és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására, amelyet a 38 éves K. Tamás és a 21 éves K. Richard esetében a Debreceni Járásbíróság 2018. szeptember 2-án elrendelt. A 25 éves K. Antal, valamint az ugyancsak 25 éves K. Tamás az eljárás jelenlegi szakaszában szabadlábon védekezhet.

A sértettek a bántalmazások következtében könnyű sérüléseket szenvedtek.

A Hajdúnánási Rendőrkapitányság a 4 gyanúsítottal szemben garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást.

Forrás: police.hu