Lényegében megvalósult az orosz hadsereg egyik fontos célkitűzése, Kijev demilitarizálása Dmitrij Peszkov szerint. Putyin szóvivője szerint Ukrajna egyre kevésbé használja a saját fegyvereit, a nyugati fegyverszállítmányoknak köszönhetően tudja folytatni a háborút.

Véleménye szerint ez az európai helyzetet „feszültebbé és kiszámíthatatlanabbá” teszi, és végső soron a katonai konfliktus kiszélesedésvel járhat.

Dmitrij Peszkov az RT Arabicnak nyilatkozva beszélt arról, hogy „Ukrajna erősen militarizált volt, amikor a konfliktus elkezdődött”. Az orosz elnöki szóvivő hozzátette, hogy egyik céljuk Ukrajna demilitarizálása volt, ami szerinte „de facto meg is valósult”. Állítását azzal igyekezett alátámasztani, hogy

UKRAJNA „EGYRE KEVÉSBÉ HASZNÁLJA A SAJÁT FEGYVEREIT”, ÉS FOKOZATOSAN ÁTTÉRT AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK VEZETTE NATO-BLOKK ÁLTAL SZÁLLÍTOTT FEGYVEREK HASZNÁLATÁRA.

Ugyanakkor úgy látja, a Kijevnek nyújtott katonai segély a nyugati országokat „a konfliktus részesévé, az európai helyzetet pedig „feszültebbé és kiszámíthatatlanabbá” teszi. Mindez arra ösztönzi Oroszországot, hogy határozottabb intézkedéseket tegyen a donbászi lakosság és az Oroszországi Föderáció biztonságának garantálása érdekében” – húzta alá Vlagyimir Putyin szóvivője.

Dmitrij Peszkov. FORRÁS: AFP/SPUTNIK/SERGEY GUNEEV

Emlékezetes, az orosz elnök pénteken a Szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórum plenáris ülésén adott katonai helyzetértékelést. „Ukrajna nemsokára kifogy saját hadi eszközeiből, semmi nem marad belőlük. Mindent külföldről kapnak, így nem lehet sokáig harcolni” – fogalmazott az eseményen .

Ugyanakkor Putyin is úgy látja, a Nyugat a fegyverszállításokkal azt kockáztatja, hogy „a NATO még jobban belesodródik  a fegyveres konfliktusba.”

Nyitókép: Az elesett ukrán katonák emlékére elhelyezett zászlókat nézi egy férfi a kijevi Függetlenség terén 2023. február 22-én. Vlagyimir Putyin orosz elnök február 24-én rendelte el katonai művelet végrehajtását Ukrajnában. (Fotó: MTI/EPA/Szerhij Dolzsenko)

Forrás

Hirmagazin.eu

ElőzőCsúcs autók 1954-ből
KövetkezőKetten meghaltak egy frontális ütközésben Nógrádban, lezárták a főutat
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza