Harsányi Gábor (Budapest, 1945. június 15.) Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas magyar színész, író, drámaszerző, érdemes művész.

Alkotásainak száma megközelíti az 500 darabot, a cikk végén elolvashatod a leglényegesebbeket!

Felesége Harsányi Ildikó. Két leányuk és egy fiuk van: Melinda, Ditta, Viktor.

Alapfokú tanulmányait a Medve utcai általános iskolában végezte, majd a budafoki Budai Nagy Antal Gimnáziumban tanult tovább és érettségizett 1963-ban. 1964–68 között kijárta a Színház- és Filmművészeti Főiskolát.

Karrierje a Thália Színház társulatánál indult (1968–79). Országos ismertségre és népszerűségre a főműsoridőben bemutatott, a kor legjobb színészeit felvonultató, igen nagy nézettséget elért Jó estét nyár, jó estét szerelem című kétrészes tv-film főszereplőjének, a görög diplomatát játszó Sötétruhás fiúnak, valamint az Egy óra múlva itt vagyok c. tévésorozat Láng Vincéjének megformálásával tett szert. Ezek nyomán 80 televíziós és színpadi főszerepet kapott.

További népszerűséget hozott számára Szenes–Havasy szerzeménye, a Rézmozsarat vegyenek c. sláger, azután a Palacsintás király c. mesefilm, majd két tévésorozat, a Linda és az Öregberény. Később a Mafilmhez került négy évre (1979–83). 1983–89 között a Nemzeti Színház tagja volt; 1982-ben a Karinthy Színház egyik alapítója, majd társigazgatója, 1995-től pedig a Vidám Színpad tagja. 2000 és 2014 között az Újpest Színház művészeti vezetője. Népszerű szinkronszínész. Színdarabjait országszerte játsszák mind a mai napig.

Színpadi szerepei:

Örkény István: Tóték….Őrnagy
Steinbeck: Egerek és emberek….George
Hašek – Burian: Svejk, a derék katona….Svejk
Ben Johnson: Volpone….Corbaccio
Rose: Tizenkét dühös ember….A 7. esküdt
Szomory Dezső: Botrány az Ingeborg koncerten….Révész
Shakespeare: Rómeó és Júlia….Lőrinc barát
Arisztophanes: A nőuralom….Cremes
Neil Simon: Napsugár fiúk….Willie Clark
Szigligeti Ede: Liliomfi….Kányai
Vaszary Gábor: Ki a hunyó, avagy Bubus….Kondorka tanár
Anna csak egy van….Bernard
Bolond nyár….Altató orvos
Mindenki mondjon le?!
Nejcserés támadás
Valami Magyarország
Leszállás Párizsban
Aszlányi Károly: Amerikai komédia
Shakespeare: Rómeó és Júlia….Mercutio (Szegeden)

Rendezései:

Síposhegyi Péter: Kikötő
Shakespeare: Rómeó és Júlia
Gyarmathy István: Király történet
Ady és mi
Ami megmarad…
Erotica a Westenden
Harsányi Gábor: Nejem a Neten

Filmjei – Játékfilmek:

Nyár a hegyen (1967)
Fiúk a térről (1967)
A Pál utcai fiúk (1968)
Mi lesz veled, Eszterke? (1968)….Dénes
Eltávozott nap (1968)
Tiltott terület (1968)
Egri csillagok I–II. (1968)
A beszélő köntös (1969)
Imposztorok (1969)
Magasiskola (1970)
Szemtől szembe (1970)
Gyula vitéz télen-nyáron (1970)
Én vagyok Jeromos (1970)
Hekus lettem (1972)
Kakuk Marci (1973)
Egy srác fehér lovon (1973)
Az öreg (1975)
A Pincérfrakk utcai cicák (1976)….mesélő
Égigérő fű (1979)
Kojak Budapesten (1980)
A mérkőzés (1981)
Hófehér (1983, rajzfilm)….Jakab hangja
Liza, a rókatündér (2015)…. narrátor
Szimpla manus (2022)

Filmjei – Tévéfilmek:

Fiorenza (1967)
Bors (1968)
Tizennégy vértanú (1970)
Őrjárat az égen 1–4. (1970)
A kolozsvári bíró (1971)
Egy óra múlva itt vagyok… (1971, tv-sorozat)….Láng Vince
Jó estét nyár, jó estét szerelem I–II. (1972)….sötétruhás fiú / Viktor Edmon „görög diplomata”
Sólyom a sasfészekben (1973, tv-sorozat)
A palacsintás király 1-2. (1973)….udvari bolond
A professzor a frontra megy (1973)
Irgalom 1–3. (1973)
Tigrisugrás (1974)
Az Ezeregyéjszaka meséi (1974)
Állítsátok meg Arturo Uit! (1975)
Nero, a véres költő (1977)
Mozgófénykép (1977)
Illetlenek (1977)
Az Isten is János (1977)
Ady novellák (1977)
A nagy ékszerész (1978)
Január (1978)
Vakáció a halott utcában (1978)
Bolondok bálja (1978)
A dicsekvő varga (1979)
A világ közepe (1979)
Gazdag szegények (1980)
Indul a bakterház (1980)….csendőr
Akarsz-e bohóc lenni?
Hal négyesben
Hulla-hopp
Károly és a sült pulykák
Kölcsönlakás
A ravasz asszony
Karcsi kalandjai (1980)
Rettegés és ínség a Harmadik Birodalomban (1980)
Hol colt, hol nem colt (1980)
Bábel tornya (1981)
A 78-as körzet (1982, tv-sorozat)
Glória (1982)
Társkeresés No. 1463 (1982)
Mint oldott kéve 1–7. (1983)
Az utolsó futam (1983)
Lélekvándorlás (1983)
Csodatopán (1984)
Torta az égen (1984)
Linda (1984, tv-sorozat)
Jégapó (1984)
Szellemidézés (1984)
A zenélő golyóbisok (1987)
Az én nevem Jimmy (1987)
Angyalbőrben (1990)
A próbababák bálja (1991)
Família Kft. (1992, tv-sorozat)
Öregberény (1993–95)
Devictus vincit (1994)
A körtvélyesi csíny (1995)
Nyúlék (2002)
A titkos háború (2002)
Kabarémúzeum (2006)

Szinkron – alkotások:

Alex és bandája – Augusto Ferrari (Roberto Citran)
Dempsey és Makepeace – James Dempsey (Michael Brandon)
Második lehetőség – Salvador Lopez (Pepe Serna)
Mork és Mindy avagy egy úr az űrből – Fred ‘Fredzo’ McConnell (Conrad Janis)
Hank Zipzer – Mr Rock (Henry Winkler)
Haszonlesők – Mr. Wilberforce Clayborne Humphries (John Inman)
T.I.R. – Vanni (Christian Fremont) (első hang)
Templomos lovagok kincsei – Jimmy (Joe Sheridan)
Halló, halló! – Erich von Klinkerhoffen (Hilary Minster) 2. hang
A láthatatlan ember – Robert Albert Hobbes (Paul Ben-Victor)
Dr. Vegas- a szerencsedoki – Tommy Danko (Joe Pantoliano)
Afrika gyöngyszeme – Américo Oliveira (Luís Mascarenhas)
Szívtipró gimi – Nat Delaine (John Walton)
Ments meg! – Jerry Reilly (Jack McGee)
Doc Martin – Roger Fenn (Jeff Rawle)
Dragon Ball – Pilaf (Chiba Shigeru)
Dragon Ball GT – Pilaf (Chiba Shigeru)
Dragon Ball Super – Pilaf (Chiba Shigeru)
South Park – Jerome ‘Séf’ McElroy (Isaac Hayes)
Hupikék törpikék – Sziamiaú-Frank Welker/Don Messick
Jamie és a csodalámpa – Füligláb nyúl (2. hang)
Praclifalva lakói – Pracli Papa (John Ingle)
Rocko (1993-rajzfilm)….Melák
Shameless – Szégyentelenek – Frank Gallagher (William H. Macy)
Archer – Woodhouse[6]
Amerikai Horror Story: A gyilkos ház – Larry Harvey (Denis O’Hare)

Filmes szinkronszerepek:

A halászkirály legendája (Robin Williams – Perry)
Belfagor a pokolból (Mickey Rooney – Adramelek, 2. (RTL) szinkron)
South Park – Nagyobb, hosszabb és vágatlan – Jerome ‘Séf’ McElroy (Isaac Hayes) (Filmmúzeumos szinkron)
West Side Story – Riff (Russ Tamblyn)
Hófehérke és a hét törpe – Szundi
Óz, a csodák csodája – Hickory/Bádogember (Jack Haley)
Stan és Pan az idegenlégióban – Stan (Stan Laurel)
Pinokkió – Derék Rókus (Walter Catlett) (2. hang)
A kis rókák – Sam Manders (Lucien Littlefield)
A hölgyfodrász – Mario (Fernandel)
Jack és a paszulyszár – Jack/Jack Strong (Lou Costello)
Monsieur Bard különös óhaja – M. Chanteau (Louis de Funès)
Váratlan – Wilson, Carney helyettese (Kem Dibbs)
Udvari bolond – Hubert Hawkins (Danny Kaye)
Van, aki forrón szereti – Pincér (1. magyar változat)/Jerry (2. magyar változat) (John Indrisano/Jack Lemmon)
Aladdin csodái – Aladdin (Donald OConnor) Árva Testvérek - Orikura szolgája Navarone ágyúi - Roy Franklin őrnagy (Anthony Quayle) Rettegés foka - Max Cady (Robert Mitchum) Dr. Strangelove - T.J.KingKong őrnagy (Slim Pickens) Folytassa, cowboy! - Nagy rakás (Charles Hawtrey) A makrancos hölgy - Grumio (Cyril Cusack) A kaktusz virága - Igor Sullivan (Rick Lenz) Neretvai csata - további magyar hang Vad banda - Tector Gorch (Ben Johnson) A nagy szépség - Jep Gambardella (Toni Servillo) Vesztesek és győztesek - John Miller százados (Richard Johnson) MASH - Henry Braymore Blake ezredes (Roger Bowen) A tábornok - Sir Bernard Law Montgomery tábornagy (Michael Bates) Vizsgálat egy minden gyanú felett álló polgár ügyében - Antonio Pace (Sergio Tramonti) Joe: az elfoglalt test - Tonelotti, a vállalkozó (Michel Galabru) A nagy Jake - további magyar hang A mező liliomai - Matej Hejge (Lotar Radványi) Sötét Torino - további magyar hang A stadion bolondjai - további magyar hang Robin Hood - János herceg (Peter Ustinov) Ruble Noon - Jonas Mandrin/Ruble Noon (Richard Crenna) Tavasz van, őrmester úr! - Wladyslaw Lichniak őrmester (Józef Nowak) Barátom, Spot - Pritt (David Soul) Cápa - Larry Vaughn polgármester (Murray Hamilton) Salò, avagy Szodoma 120 napja - Durcet bankár (Aldo Valletti) Csúfak és gonoszak - Plinio (Alfredo DIppolito)
Egy kínai bukméker meggyilkolása – Mort Weil (Seymour Cassel)
Piszkos Harry: Az igazságosztó – McKay százados/Huey (Bradford Dillman/Chuck Hicks)
Harmadik típusú találkozások – projektvezető (J. Patrick McNamara)
A mágus – Charles Corky Withers (Anthony Hopkins)
A vadlibák – Pieter Coetze hadnagy (Hardy Krüger)
A pacák – Navin R. Johnson/zsonglőr/Jackson/Fred (Steve Martin)
Gong Show – önmaga (Chuck Barris)
Gyilkossághoz öltözve – Marino nyomozó (Dennis Franz)
Kicsi kocsi legújabb kalandjai – Sheppard (Richard Jaeckel)
Lili Marleen – Aaron (Gottfried John)
Bonnie és Clyde olasz módra – cserkész csapatvezető
Az évszázad üzlete – Masaggi (Richard Libertini)
Fantozzi tovább tűr – Ugo Fantozzi (Paolo Villaggio)
Hófehér – Jakab
A nagy tét – Koslo (Bruce Glover)
Indiana Jones és a végzet temploma – Chattar Lal (Roshan Seth)
Legjobb védekezés – Wylie Cooper (Dudley Moore)
A smaragd románca – Ralph (Danny DeVito)
Európai vakáció – Mr. Froeger (Paul Bartel)
Kutyasors – további magyar hang
Mad Max 3. – további magyar hang
Krokodil Dundee – további magyar hang
Rövidzárlat – Ötös (Tim Blaney)
Alkalom szüli az orvost – Dr. Foster (Bob Dishy)
Basil, a híres egérdetektív – Dr. David Q. Dawson (Val Bettin)
Beverly Hills-i zsaru 2. – Harold Lutz rendőrfőnök (Allen Garfield)
Beetlejuice – Kísértethistória – Betelgeuse (Michael Keaton)
Egy másik asszony – pszichiáter (Michael Kirby)
Gyilkos lövés – Norman (Richard Masur)
A Jó, A Rossz és Foxi Maxi – Foxi Maxi (Daws Butler)
A magas szőke + két szőke – Jean-Yves (Jean-Michel Dupuis)
Halálos nyugalom – John Ingram (Sam Neill)
Johnny, a jóarcú – Dr. Steven Fisher (Forest Whitaker)
Országúti diszkó – grillbáros (Ancel Cook)
A szerelem tengere – további magyar hang
V. Henrik – Fluellen (Ian Holm)
Bosszúálló angyal – további magyar hang
Hiúságok máglyája – Martin nyomozó (Barton Heyman)
Nagymenők – Paul Cicero (Paul Sorvino)
Ők is a fejükre estek – Rashid (Kurt Egelhof)
Péter Meseországban – további magyar hang
Véres leszámolás – Whistler seriff (Bo Hopkins)
Oscar – Aldo (Peter Riegert)
Rocketeer – Wolinski FBI-ügynök (James Handy)
Irány a nagyi! – Gremp nyomozó (Stuart Margolin)
Rendőrsztori 3 – további magyar hang
Csúcsfejek – további magyar hang
Hátulgombolós hekus – Második Bobo (Mike Benitez)
Jenki Zulu – Diehard (Wilson Dunster)
Összeomlás – William V-DLM Foster (Michael Douglas)
Óvóbácsi – Id. Alex Mason (Austin Pendleton)
Super Mario Brothers – Koopa király (Dennis Hopper)
A törpe bosszúja – Ozzie (Mark Holton)
Bunyó karácsonyig – Dodge (Neil Summers)
A Maszk – Burt Ripley (Johnny Williams)
Mindenki másképp kívánja – Klaus Dieter (Heinrich Schafmeister)
Négy esküvő és egy temetés – Gerald atya (Rowan Atkinson)
Palira vettem a papát – további magyar hang
Részeges karatemester 2 – Fu Wen-Chi tábornok (Chia-Liang Liu)
Télapu – további magyar hang
Apollo 13 – RETRO White (Googy Gress)
Kongó – Wanta százados (Delroy Lindo)
Hideglelés – Bill Butler (Michael Champion)
A kalandor – Khao (Aki Aleong)
Szép szőke herceg – Dick Braxton (Robert Goulet)
Agyament Harry – Larry (Billy Crystal)
Csenő manók – Mr. Ketyegő (Jim Broadbent)
Az ember, aki túl keveset tudott – Wallace Wally Ritchie (Bill Murray)
Tutira kamuzunk – Victor Benzakhem (Richard Bohringer)
Riválisok – Figyelmeztetés nélkül – további magyar hang
Szerelmes Shakespeare – Philip Henslowe (Geoffrey Rush)
A távoli rokon – Tony Egan (Donal McCann)
Álarcos komédia – Edgar testvér (Bob Hoskins)
A tábornok lánya – Cal Seiver (Rick Dial)
Tanúvédelem – Sharp (William Sadler)
Bagger Vance legendája – Walter Hagen (Bruce McGill)
Csupasz pisztoly a (z)űrben – további magyar hang
Süti, nem süti – Tommy (Tony Darrow)
Chihiro Szellemországban – főfelügyelő (Tsunehiko Kamijô)
Az elveszett ereklye kalandorai – A Loculus-kód – további magyar hang
Szikraváros – Cole polgármester (Bill Murray)
Gosford Park – Probert (Derek Jacobi)
A mexikói – Bernie Nayman (Bob Balaban)
Nincs több suli – Mufurc igazgató (Dabney Coleman)
O (Othello) – Duke Goulding edző (Martin Sheen)
Tutira kamuzunk tovább – Vierhouten (Daniel Prévost)
Asterix és Obelix: A Kleopátra-küldetés – mesélő (Pierre Tchernia)
Széftörők – Toto (Michael Jeter)
Apámra ütök – Carl Hughes (Dave Thomas)
Kegyetlen bánásmód – Heinz báró (Jonathan Hadary)
A Macska – Le a kalappal! – A Macska (Mike Myers)
Dirty Dancing 2. – további magyar hang
A félelem kórháza – további magyar hang
A nemzet aranya – Sadusky (Harvey Keitel)
Wallace és Gromit (gyurmafilm) – Wallace
Nőies játékok – Sir Charles Sedley (Richard Griffiths)
8 mm 2. – Harrington nagykövet (Bruce Davison)
Beépített szépség 2. – további magyar hang
Elizabeth – további magyar hang
A három testőr visszatér – Bonacieux (Jacques Spiesser)
Harry Potter és a Tűz Serlege – Barty Kupor (Roger Lloyd-Pack)
Twist Olivér – Fagin (Ben Kingsley)
Fedőneve: Pipő – további magyar hang
Felvéve – Dean Van Horne (Anthony Heald)
Nagypályás kiskutyák – Sniffer (Don Knotts)
Az éjszaka urai – Jack Shapiro százados (Tony Musante)
Harry Potter és a Főnix Rendje – Sipor, a házi manó (Timothy Bateson)
Hitman – A bérgyilkos – Smith Jamison ügynök (James Faulkner)
Jesse James meggyilkolása, a tettes a gyáva Robert Ford – Timberlake seriff (Ted Levine)
Ausztrália – Allsop ügyintéző (Barry Otto)
Quantum csendje – Mr. White (Jesper Christensen)
Kung Fu Panda – Mr. Ping (James Hong)
Valkűr – Dr. Roland Freisler (Helmut Stauss)
Kertitörpe-kommandó – Quicksilver
Kétszer szinkronizálta John Hurtöt:

A Gyűrűk ura – Aragorn
Indiana Jones és a kristálykoponya királysága – Harold Oxley
Kétszer szinkronizálta Roddy McDowallt:

Frászkarika – Peter Vincent
Frászkarika 2. – Peter Vincent
Kétszer szinkronizálta Paul Whitehouse-t:

Harry Potter és az azkabani fogoly – Sir Cadogan
A halott menyasszony – William Van Dort
Kétszer szinkronizálta John Cleese-t:

Shrek 2. – Harold király
Harmadik Shrek – Harold király
Kétszer szinkronizálta Robin Williamst:

A halászkirály legendája – Parry
Jack – Jack Charles Powell
Kétszer szinkronizálta Pruitt Taylor Vince-t:

S1m0ne – Max Sayer
Azonosság – Malcolm Rivers
Kétszer szinkronizálta Bill Nighyt:

Igazából szerelem – Billy Mack
Rockhajó – Quentin
Kétszer szinkronizálta Jack Kehoe-t:

A nagy balhé – Erie Kid
A vadnyugat fiai 2. – Ashmun Upson
Kétszer szinkronizálta Kevin Conwayt:

Gettysburg – Buster Kilrain őrmester
A fekete lovag – Leo király
Kétszer szinkronizálta Joe Pescit:

Volt egyszer egy Amerika – Frankie
Casino – Nicky Santoro
Háromszor szinkronizálta Tim Curryt:

Reszkessetek, betörők! 2. – Mr. Hector, főportás
Haláli fegyver – Mr. Fűrész
Garfield 2 – Herceg
Háromszor szinkronizálta Jonathan Pryce-t:

A Karib-tenger kalózai: A Fekete Gyöngy átka – Weatherby Swann kormányzó
Miről álmodik a lány? – Alistair Payne
Bőrfejek – C.C. Frazier
Háromszor szinkronizálta Robert Englundot:

Rémálom az Elm utcában 4. – Freddy Krueger
Rémálom az Elm utcában 5. – Freddy Krueger
Freddy vs. Jason – Freddy Krueger
Négyszer szinkronizálta Jim Varney-t:

Ernest kereket old – Ernest P. Worrell
Ernest suliba megy – Ernest P. Worrell
Ernest nagy dobása – Ernest P. Worrell
Ernest Afrikába megy – Ernest P. Worrell
Négyszer szinkronizálta Wallace Shawnt:

Hálószobaablak – Henderson ügyvédje
Pajzs a résen, avagy a Kanadai Sonka Hadművelet – Clark MacDonald kanadai miniszterelnök
A Jade Skorpió átka – George Bond
Jószomszédi iszony – Herman
Négyszer szinkronizálta Raymond Pellegrint:

Big Man – 1 uncia=395 dollár – Tony Caruso felügyelő
Big Man – A hamisítvány – Tony Caruso felügyelő
Big Man – A bumeráng – Tony Caruso felügyelő
Big Man – Egy különös biztosítás – Tony Caruso felügyelő
Ötször szinkronizálta Malcolm McDowellt:

Tombol a hold – Bruce Pitchard
Caligula – Gaius Germanicus Caligula császár
Naplemente – Alfie Alperin
Bobby Jones: Egy legenda születése – O.B. Keeler
A fáraó bosszúja – Nathan Cairns
Hatszor szinkronizálta William H. Macyt:

Pleasantville – George Parker
Mobil – Mooney
Szahara – Jim Sandecker admirális
Thank You for Smoking – Ortolan K. Finistirre szenátor
Inland Empire – bemondó
Cincin lovag – Lester, Cincin apja
Nyolcszor szinkronizálta Kenneth Williamst:

Folytassa a hajózást! – Leonard Marjoribanks elsőtiszt
Folytassa, forradalmár! – Camembert
Folytassa a Khyber-szorosban, avagy a britek helyzete Indiában – Kalabar khasija
Folytassa a kempingben, avagy felejtsd el a hálózsákot! – Dr. Kenneth Soaper
Folytassa külföldön! – Stuart Farquhar
Folytassa, Dick! – Desmond Fancey kapitány
Folytassa az ásatást! – Roland Crump professzor
Folytassa, Emmanuelle – Émile Prévert

Írasai – Drámák:

Börtönszínház (1981)
Meghódítjuk Amerikát! (1986)
Sztriptíz-bár a Cityben (1991)
Más és más (1995)
Szinkron-kabaré (1995)
Mártírok (Pesti srácok) (1996)
Király történet (1996)
Család az Interneten (1997)
Mindhalálig sex (1997)
Kék bolygó-Jeruzsálem-Jeruzsálem (1998)
My Folks Online (Angol fordítás) (2000)
Prison Theatre (Angol fordítás) (2001)
Miss Arizona – Szerelmes Komédiások (2007)
Nejem a neten (2009)
Édes Alkony (2010)
Bazi nagy magyar lagzi (2011)
Csengő-Bongó Királyság (2016)
Csetlő-Botló Fajankó (2017)
Egy bolond hármat csinál (2018)
Józsefváros (2019)
Jó estét nyár jó estét kedvesem (2020)

Egyéb könyvei:

C. C. Kicker: Johanna és a médium, bűnügyi regény (Révy Eszterrel), 1984
C. C. Kicker: Johanna és a Dräher utcai gyilkosság, bűnügyi regény (Révy Eszterrel), 1984
Botrány a Sportcsarnokban, elbeszélés, 1987
Lassú halál folyosója, regény, 1987
Menekülés Erdélyből a Szentföldre, regény, 1988
A Szentföld rabjai, regény, 1989

Díjai, elismerései:

Jászai Mari-díj (1973, 1987)
Magyar Filmkritikusok Díja – Legjobb férfi alakítás díja (1973)
SZOT-díj (1975)
Érdemes művész (2011)
Budapestért díj (2016)
A Magyar Érdemrend tisztikeresztje (2018)
Kossuth-díj (2021)

Kép

Forrás

Hirmagazin.eu

ElőzőMegőrizzük szívünkben amilyen volt, azonban javulni csak úgy tud, ha a rajongók látják és támogatják..
KövetkezőPogány Judit elárulta, miért turkál a szemétben 30 éve..
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza