Hatvan éve, 1957. október 25-én kezdődött a forradalom utáni Kádár-kormány nemzetközi visszhangot is kiváltó koncepciós írópere, melynek célja az irodalmi élet hatalom általi „megtisztítása” volt. A tanácsvezető bíró az a Vida Ferenc volt, aki később a Nagy Imre-pert is vezette.
A hatalom szekértolóiból ellenállók lettek
Cserébe a nagy példányszámban kiadott művekért, elismertségért és az anyagi biztonságért a sztálinizmus korszakában a művészetpolitika elvárta, sőt megkövetelte az íróktól az ideológiai elkötelezettséget, a hatalom eszmei alátámasztását. Az írók jelentős része eleinte valódi hittel és bizalommal dolgozott, feladta alkotói szabadságát, „ontotta” sematikus verseit, regényeit és drámáit.
Miután 1953-ban Nagy Imre került kormányra (ekkorra Sztálin is meghalt) és meghirdette a szocializmus építésének „új szakaszát”, megkezdődött az írók lassú eszmélése; szembesültek a párt ideológiája és a sivár valóság ellentéteivel. A Magyar Írószövetség lassan valódi szakmai, politikai viták színterévé vált, az 1956-os forradalom és szabadságharc leverése után pedig az ellenállás egyik szellemi központja maradt.
Utolsó akciója a december 28-i közgyűlésen kétszázötven szavazattal és csak nyolc ellenszavazattal elfogadott, Tamási Áron által megszövegezett Gond és hitvalláscímű memorandum volt, amelyben kiálltak a forradalom eszméi mellett.
Több neves „ellenforradalmár” írót letartóztattak
A forradalmat a Kádár-kormány általi kegyetlen megtorlás követte, csírájában fojtottak el minden lehetséges ellenállást – egyúttal engedményeket is tett a politikailag nem aktív társadalmi csoportoknak.
Az új vezetés gondot fordított az irodalmi élet „megtisztítására” is. Az állampárt (a Magyar Szocialista Munkáspárt – MSZMP) Ideiglenes Intéző Bizottsága 1957. január 12-én felfüggesztette az írószövetség, majd az Újságíró Szövetség működését is. Egy héttel később több írót és újságírót letartóztattak, mert az „ellenforradalom” előkészítőinek vagy szervezőinek tekintettek őket: köztük volt Háy Gyula, Lengyel Balázs, Novobáczky Sándor, Varga Domokos és Zelk Zoltán, Fekete Gyula, Gimes Miklós és Molnár Zoltán már korábban vizsgálati fogságba került.
A Kossuth-díjas Déry Tibort (akit a pártból 1956 nyarán kizártak) április 20-ra virradó éjszaka letartóztatták.
Camus is felemelte a szavát
A letartóztatások jelentős nemzetközi visszhangot váltottak ki: Párizsban Déry Tibor Bizottság alakult, Fejtő Ferenc és Gara László közbenjárására a Nobel-díjas Albert Camus, Francois Mauriac és Roger Martin du Gard levélben tiltakoztak, az emigráns Magyar Írók Szövetsége mentőakciókat szervezett.
A Kádár-kormány ezekkel a lépésekkel az értelmiséget akarta megfélemlíteni, a félelem és bizonytalanság légkörében neves írókat is sikerült rávenniük, hogy 1957 őszén aláírják azt a párt által fogalmazott nyilatkozatot, amelyben az ellen tiltakoztak, hogy az ENSZ az úgynevezett „magyar kérdést” tárgyalja. Illyés Gyulát és Németh Lászlót például azzal zsarolták, hogy közreműködésüktől függ letartóztatott társaik sorsa.
Két íróper is volt
Az úgynevezett „kis íróperre” a Déryék elleni eljárás főpróbájaként került sor. Ebben a népi írókhoz közelebb álló Varga Domokos és három társa állt bíróság elé – az ő ügyükben enyhébb ítéletek születtek.
Az igazi, „nagy íróper” 1957. október 25-én kezdődött a Legfelsőbb Bíróság újonnan létrehozott Népbírósági Tanácsa előtt. A tanácsvezető bíró az a Vida Ferenc volt, aki később a Nagy Imre-pert is vezette. Kádárék szemében mind a négy vádlott – Déry Tibor, Háy Gyula, Tardos Tibor és Zelk Zoltán – megbízhatatlan, polgári származású és mentalitású kommunista volt, ezért a perirat és az ítélet is részletesen kitért osztályszármazásukra, megemlítette, hogy mikor kapcsolódtak be a munkásmozgalomba, továbbá azt is, hogy milyen kitüntetéseket kaptak; e szándékosan kiemelt tényekkel azt sejtették, hogy valamennyien ingatagok és hálátlanok.
Mind a négy író „bűnös”
A perben november 13-án hoztak ítéletet, s mind a négyüket bűnösnek találták „a népi demokratikus államrend megdöntésének kísérletében”, ezért Déry Tibor kilenc, Háy Gyula hat, Zelk Zoltán három, Tardos Tibor másfél év börtönbüntetést kapott. A nemzetközi nyomás és tiltakozás hatására Tardos és Zelk 1958-ban, Déry és Háy 1960-ban amnesztiával szabadult.
Különböző perekben még majdnem kéttucatnyi irodalmár került bíróság elé, a perekben rendkívül súlyos ítéletek születtek. Gáli Józsefet és Obersovszky Gyuláthalálra ítélték, később Obersovszky büntetését életfogytiglanra, Gáliét 15 évre enyhítették, Eörsi István nyolc, Fekete Sándor kilenc év börtönbüntetést kapott. Közülük a legkésőbb, 1963 márciusában Obersovszky szabadult.
Filmvászonra kínálkozott Déry története
Irodalom- és filmtörténeti érdekesség: Déry Tibor nem akarta, hogy kilencvenhárom éves édesanyját sokkolja fiának meghurcolása, ezért a rács mögül küldött leveleit „külföldi filmforgatásokról” címezte, felesége pedig eljátszotta az idős asszony előtt kegyes hazugságokból szőtt szerepét.
Az író erről szóló Két asszony című novellája, valamint az 1956-ban született, az ötvenes évek koncepciós pereit idéző novelláinak összefűzéséből készült 1970-ben Makk Károly nagy sikerű Szerelem című filmje.
Forrás és képek: MTI / hirado.hu
