Sőt itt még cukrot sem adtunk hozzá, mert a sűrített paradicsom önmagában is elég édeskés. Saját tapasztalat, hogy a Dm-es tubusos extra finom, és még Bio is.

Ez a recept glutén- és cukormentes is, és bármilyen egészséges étrendben megállja a helyét.
A keto, a vega és vegán étrendben is teljesen megfelel.

Szerintem elsősorban azért készülhetett régen rántással, mert így jóval kevesebbe került az ínséges időkben. Paradicsomszósz egyébként is ritkán volt elérhető, nem úgy, mint most. És így vonult be a magyar konyha klasszikusai közé.

Most egy ugyanolyan finom, és egészséges változatát mutatom meg neked.

HOZZÁVALÓK  

  • 1 kg Fejes káposzta
  • 1 üveg Paradicsom passata (Passzírozott paradicsom)
  • 8 dl víz
  • 3-4 evőkanál Sűrített paradicsom
  • 1 fej Vöröshagyma közepes vagy nagy
  • 1 gerezd Fokhagyma opcionális
  • 1 evőkanál Só Himalája vagy Parajdi ha van
  • 1 teáskanál Őrölt feketebors
  • 1 teáskanál Őrölt kömény
  • 1 evőkanál olaj a vöröshagyma dinszteléshez semleges ízű olajjal ajánlatos, mi itt kókuszolajjal készítettük

ELKÉSZÍTÉS 

  • Készítsd elő a lisztmentes paradicsomos káposzta hozzávalóit.Paradicsomos káposzta hozzávalók
  • Vágd fel a vöröshagymát kis kockákra a dinszteléshez. Vágd fel a fejeskáposztát vékony, 4-5 milliméteres csíkokra, majd a szeleteket további kis, 2-3 cm csíkokra, vagy ízlés szerinti méretre.Paradicsomos Káposzta előkészítés
  • Tedd a felkockázott vöröshagymát a lábosba egy kanál zsiradékra, és közepes lángon dinszteld meg.Paradicsomos káposzta hagyma dinsztelése
  • Ha üvegesre dinsztelődött a hagyma, tedd bele a sót, borsot, őrölt köményt, keverd el a hagymával és tedd rá a felvágott káposztát. Keverd jól össze a hagymát és a káposztát. Öntsd fel a vízzel és az üvegnyi paradicsom passatával. Közepes vagy kis erősségen tető alatt főzd 25-30 percet.
  • Paradicsomos káposzta főzése
  • 25-30 perc után tedd bele a sűrített paradicsomot, törj bele egy fokhagymát fokhagymanyomón, keverd jól össze. Kóstold meg, ízesítsd még csipet sóval és csipet fekete borssal, ha szükségesnek érzed. Főzd még 5 percet (esetleg 8-10-et, ha puhábban szereted a káposztát), és kész is.Paradicsomos Káposzta

Jó étvágyat kívánunk! Hirmagazin.eu

Forrás

Hirmagazin.eu