forrás: MTI

Ezek a szervezetek fokozták a zsidó állam elleni erőfeszítéseiket, és megpróbálták Izraelen belül is folytatni a tevékenységüket.

 isis-flags

„Folyamatosan küzdünk az Iszlám Állam, az an-Nuszra Front és más terrorista szervezetek ellen” – mondta Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő. Hozzátette, „bárki, aki csatlakozik az ellenséghez, hogy Izrael ellen harcoljon, nem lesz többé izraeli állampolgár”.

A miniszterelnök arra az arab fiatalemberre utalt, aki siklóernyővel szökött át Szíriába egy, az al-Kaidával együttműködő szélsőséges lázadószervezet területére, feltehetően azzal a szándékkal, hogy csatlakozzon a Bassár el-Aszad szíriai elnök ellen harcoló fegyveresekhez.

Netanjahu közölte, a kormány visszavonja a 23 éves arab fiatalember állampolgárságát, és hasonló módon fognak eljárni ilyen esetekben a jövőben is.

Az utóbbi években több tucat izraeli arab csatlakozott a Szíriában harcoló felkelőkhöz. Általában Törökországon keresztül utaznak a zsidó állammal szomszédos, négy éve háború sújtotta közel-keleti országba.

A legtöbb izraeli állampolgárságú arab palesztin, akik az ország lakosságának mintegy húsz százalékát adják.