Embercsempészet gyanújával hét embert fogtak el kedden a szerb és a boszniai rendőrség közös akciója keretében – adta hírül a Klix.ba boszniai hírportál.

A Kajak fedőnevű akció keretében egy férfit Boszniában, hatot pedig – köztük a szervezett bűnözéssel is gyanúsított csoport vezetőjét – Szerbiában tartóztattak le. A férfiak a gyanú szerint illegálisan juttattak át migránsokat Szerbiából Bosznia-Hercegovinába, tevékenységükkel pedig anyagi haszonra tettek szert.

Az embercsempészek megbízásainak végcélja Németország volt, ahova Magyarországon keresztül vezetett volna az útjuk.

A migránsválság 2015-ben tetőzött, amikor a becslések szerint több mint egymillió illegális bevándorló haladt át a nyugat-balkáni útvonalon, ez azonban akkoriban még nem érintette Bosznia-Hercegovinát. A migránsútvonalon fekvő országok azóta szigorítottak határvédelmükön, a Közel-Keletről és Afrikából érkező migránsok azonban továbbra is igyekeznek új útvonalakon bejutni az Európai Unió országaiba. Bosznia-Hercegovinában 2016 közepén jelentek meg az első, Közel-Keletről érkező illegális bevándorlók.

Boszniában jelenleg mintegy nyolcezer migráns van.

Hirmagazin.eu

ElőzőMeglett az Eszékről elszökött farkas, közel jött hazánkhoz
KövetkezőMosóczi László szerint az új vasúti menetrend kedvező változást hoz az utasoknak
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza