12.7 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeFőhírekBűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó„Ijesztő volt, hogy még csak egy nyögést sem hallottunk” – Így próbált...

„Ijesztő volt, hogy még csak egy nyögést sem hallottunk” – Így próbált segíteni Zámbó Jimmy fia a haldokló focistán – megrázó részletek

Budapest — Reméli, büszke lenne rá az édesapja, Zámbó Jimmy (†46)! A Király legkisebb fia, Adrián (24) egy percig sem gondolkodott a kedd esti szörnyű autóbaleset láttán, hatalmasat fékezett, majd kipattant a kocsijából, hogy igyekezzen megmenteni Halgas Tibor (†38) focista életét.

Meg sem fordult a fejében, hogy akár ő maga is veszélybe kerülhet, amikor a felismerhetetlenségig összetört, árokba csúszott roncs felé tartott.

„Fogalmam sem volt, hányan utaztak a kocsiban. Akkor ez teljesen mindegy volt” – magyarázta Adrián, aki először a Ripostnak szólalt meg a balesettel kapcsolatban.

Csak másnap, a hírekből tudta meg, hogy ismert sportolót próbált menteni a többi autóssal együtt, illetve, hogy az végül nem élte túl a balesetet.

„Szörnyű frontális ütközés volt, a felismerhetetlenségig összeroncsolódott autó úgy esett a másik oldalon az árokba, hogy átpördült a sértetlen szalagkorláton” – mesélte a Blikknek Adrián, akinek akkor teljesen mindegy volt, kin kell segíteni. „A húzós szituációkban sohasem esem pánikba. Öten-hatan szaladtunk oda, nem tudtuk, él-e, aki odabenn van.”

Adrián egy másik sofőrrel ereszkedett le az árokba, kiabálva, az ablakon belesve próbálták megállapítani, hányan vannak a kocsiban.

„Ijesztő volt, hogy még csak egy nyögést sem hallottunk. Köteleket hoztunk, úgy igyekeztünk megtartani az autót, hogy ne csússzon lejjebb, a szakadékba. Attól tartottunk leginkább, hogy kigyullad a füstölgő autó, mire jön a segítség” – mesélte Adrián, aki szerint percek alatt megérkeztek a mentők és a tűzoltók. „Nagyon megijedtem, hogy egy baba is megsérülhetett, amikor az utastérből kivettek egy gyerekülést, de végül ‘csak’ egy eszméletlen férfit tettek hordágyra a mentők. Reméltem, hogy életben marad, ám másnap megtudtam, hogy meghalt…

Zámbó Adrián szerint természetes, hogy azonnal a segítségére siet annak, aki veszélyben vanZámbó Adrián szerint természetes, hogy azonnal a segítségére siet annak, aki veszélyben van

Jimmy fia a baleset másik, a lábát fájlaló, taxis résztvevőjénél is érdeklődött, ám mint mondja, a férfi a másik kocsihoz küldte, mert ott nagyobb szükség lehet rá. Adriánnak nehéz éjszakája volt, de ma sem döntene másként, mint mondja, egyszerűen ilyen nevelést kapott.

„A testvéreim is így tettek volna és az édesapám is, aki – remélem – nagyon büszke lenne rám” – mondta Adrián, aki nem akar hősként tetszelegni. „Rohanó világban élünk, de nekem természetes, hogy segítek vészhelyzetben. Édesapám emlékéhez méltóan igyekszem élni. Ő mindig itt van a lelkemben, akkor is ott volt velem.”

Várni kell az eredményre

Információink szerint mintegy három hét, amíg megérkezik a végleges eredmény arról, hogy a balesetet okozó autó sofőrje fogyasztott-e valamilyen kábítószert, és ha igen, mikor, ám mivel a helyszínre érkező rendőrök ezt gyanították, elvégeztek egy gyorstesztet. A 24.hu szerint a teszt pozitív lett, információi szerint a sofőr kokaint fogyaszthatott.

blikk, Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem