Budapest — A hősök köztünk élnek, névtelenek és csendesek – kiskora óta mélyen hitt ebben a Kispesten élő nyomdászlány, Balogh Hajni (24).

Azonban gondolni sem mert arra, hogy egyszer eljön az idő, amikor maga is egy csapásra hőssé válik.

– Éjfél előtt a húgommal, Cintiával kikísértem a barátainkat a tőlünk pár lépésre lévő buszmegállóba. A kapunk előtt pár lépéssel egy férfi arra kért, segítsünk neki, mert a lába sérült, vérzik.

Balogh Hajnalka a barátján, Zsolton mutatta meg, hogy az utcán hol szólította meg a férfi, s hol volt a vérző seb / Fotó: Varga Imre

Hajni behívta a lakásba a férfit, leültette a konyhába, megnézte a sebét, és azonnal tudta, artériás vérzése van, amit csak nyomókötéssel lehet ellátni. Miközben a lány az egyik kezével a kihúzott fiókban fásli után kotorászott, a másikkal telefonálva segítséget hívott. Még arra is volt lélekjelenléte, hogy a nagy vérveszteség miatt ájuldozó idegent megnyugtassa. Amikor a mentők megérkeztek, egy szakszerűen ellátott sérültet találtak.

– Bár irtózom a vértől, abban a helyzetben nem is gondoltam erre. Csak azt tudtam, hogy ömlött a vére, segítenem kellett egy emberen, aki bajba került. Az ápoló azt mondta, beírhatok magamnak egy nagy piros pontot, mert ha én nem segítek a betegnek, akkor ő már nem élne – emlékezett a történtekre Hajni. A bátor fiatal az eset után egy órán keresztül takarította a vértől ázott folyosót és konyhát, majd kedvenc italával, vodkával próbálta enyhíteni a felgyülemlett feszültségét.

Hajni barátjának lábán mutatta meg, hogy hova tette a szorítókötést / Fotó: Varga Imre

Az életmentő lány csak annyit tudott a sérültről, hogy 30 éves, és véletlenül megszúrta magát egy késsel. Még a nevét is elfelejtette megkérdezni. Mint lapunknak elmondta, sikerült kinyomoznia, hogy a férfit a kórházban azonnal megműtötték, már jól van, jövő héten engedik haza.

– Volt olyan kollégám, akinek korábban a fejét kötöztem be, egy barátomnak a megrándult könyökét raktam helyre, most pedig megmentettem egy ember életét. Titkos vágyam volt, hogy mentőápoló legyek, ez az eset jó alkalom arra, hogy elgondolkodjak: hátat fordítok az eddigi életemnek, és megvalósítom az álmom – árulta el.

Zsolt (29), a lány barátja másnap meghökkenve hallgatta kedvese élménybeszámolóját. Az első mondata ez volt: „Hajni, büszke vagyok rád, most már tudom, ha bajba kerülök, melletted akkor is biztonságban leszek.”

Csak a nyomókötés hatékony

Az artériás vérzés veszélye, hogy percek alatt kivérzést, sokkot, halált okozhat. Tipikus jellemzője az élénkpiros, lüktető vérzés. Ilyen esetben a beteget fektessük le, a lábát emeljük a szív magassága fölé. A kezelés kulcseleme a sebre ható direkt nyomás vagy a nyomókötés alkalmazása.

blikk, Hirmagazin.eu