Hitetlenkedve olvastam az uniós csúcsról született első beszámolókat. A főként német sugallatra íródott, hurrá-optimizmustól sugárzó cikkek teljes mértékben ignorálják a valóságot.
(Kép forrása: Universal Pictures.)
Miről is szóltak az első beszámolók? Lényegében megoldódott a török-ügy, „az EU és Törökország megállapodtak a migrációs válságkezelés tervének átfogó elveiről”, a két ország „elfogadott egy javaslatot a migrációs válság kezelésére”, gyakorlatilag tehát az egész migrációs krízis rendeződött. Mindenki nyugodtan hátradőlhet és megfeledkezhet a déli határzárról – sugallják a cikkek. A nyugati sajtó láthatóan nem hajlandó tudomást venni a tényekről. Arról, hogy a vasárnapi csúcson semmilyen megállapodás nem született Európa és Törökország között. De talán jobb is ez így, mert azzal a javaslattal, amiről az alkudozás folyt, Európa ismét csak becsapja magát.
Hiszen miről is szól a brüsszeli berlini elképzelés? Arról, hogy az Európai Unió egy az egyben Törökországra bízná Európa védelmét. Tegyük fel a kérdést: sikeres lehet-e egy olyan megállapodás, amelyben a geopolitikai riválisunkra bízzuk a biztonságunkat? Komolyan bízhat-e abban valaki, hogy a törökök, ha érdekeik úgy kívánják, nem rúgnák fel az alkut? És egyáltalán, mi értelme lenne egy olyan megállapodásnak, amely szerint az EU afgán migránsokat cserél szírekre (sőt, Merkel új javaslata alapján irakiakra is), és nem mellesleg a vízummentességgel török bevándorlók millióit szabadítja Európára? Az elmúlt hónapokban már megtapasztaltuk, hogy Törökország eszköztárából nem hiányzik a nyílt zsarolás sem. De milyen eszközök vannak az EU kezében, hogy sakkban tartsa a törököket? Úgy tűnik, semmilyen. És vajon mennyire veszik komolyan tárgyalófelei azt az Európa Uniót, amelyet egy de facto csődben lévő, határait megvédeni képtelen vagy nem is akaró, 10 milliós ország is képes zsarolni? Görögország ugyanis éppen ezt teszi. Sőt, még fenyegetőzik is.
Ez lenne röviden az uniós csúcs sikersztorija. De az Unió nemzetközi kapcsolatainak más területein is sokasodnak a kérdőjelek. Vajon mennyire lesz hiteles az Unió emberi jogi aggodalma az orosz szankciók újratárgyalásakor, ha egyébként gond nélkül ad pénzt, tárgyal és köt megállapodást az ISIS-t finanszírozó, a kurd kisebbséget és saját ellenzékét elnyomó török kormánnyal? Magam részéről nem vagyok a reálpolitika ellensége, de nehezen értem, hogy a brüsszeli bürokratáknak akkor mi is a gondjuk Oroszországgal, és mire hivatkozva akarják fenntartani a szankciókat. Vagy meg kell várni, amíg Ukrajna felől is elindul az emberáradat és akkor majd hirtelen leülnek tárgyalni Putyinnal a szankciók enyhítéséről? Mi ez, ha nem felhívás keringőre?
A vasárnapi csúcson az Unió nem csak döntésképtelenségéről tett tanúbizonyságot, hanem végtelen korlátoltságáról is. Ha így folytatják, akkor az európai közösségnek nem orvosra, hanem halottkémre lesz már csak szüksége.
Lánczi Tamás politikai tanácsadó
Forrás: www.mozgasterblog.hu
