Home Hungarikumok Élelmiszerek Hungarikum: Rögös túró

Hungarikum: Rögös túró

2015 05 01 123611

A hazai tejtermelés egyötödéből, azaz mintegy 300 millió liter tejből készül túró Magyarországon évente. A magyar gasztronómia hagyományos alapanyagának számító rögös túró igazi hungarikum, a Kárpát-medencén kívül ilyen túró sehol sem kapható, ezért is kezdeményezte a Tej Terméktanács a rögös túró eredetvédelmének megállapítását az Európai Uniónál.

Igazi hungarikum, az úgynevezett rögös túró eredetvédelmének előkészítése zajlik. Ez nem kötődik tájegységhez, viszont Magyarországon kívül gyakorlatilag ismeretlen. Elképzelhető, hogy egy másik oltalmi kategóriába kerül majd, azaz „hagyományos különleges termék” lesz, ugyanúgy, mint a szikvíz, vagyis a szódavíz.

Az oltalomszerzés szabályait uniós rendelet rögzíti, a meglehetősen bürokratikus és időigényes procedúra három magyarországi hatósági kör után az Európai Bizottságnál ér véget, jóváhagyással vagy elutasítással. Hasonló, de külön eljárásrendű szisztéma működik a szeszes italoknál (azon belül is elkülönül a borok és az égetett szeszek eredetvédelme). Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy kizárólag a jelentős exportot bonyolító és a külpiacain a vevők körében már ismert termékeket éri meg eredetvédelemmel ellátni. Az uniós oltalom nem a piacszerzést segítő marketingeszköz, hanem inkább egyfajta minőségbiztosítás – közérthető, fogyasztóbarát formában.

 

Forrás: farmtej; Kép: Google;

Exit mobile version
Megszakítás