Az infrastrukturális beruházások mellett a humánerőforrás képzésének fontosságát hangsúlyozta a sürgősségi betegellátás hatékonyságának növelése érdekében az Egészségügyi Szakmai Kollégium sürgősségi tagozatának elnöke.

A kaposvári Kaposi Mór Oktató Kórház főorvosaként is dolgozó Varga Csaba az MTI-nek elmondta, hogy Magyarországon több mint húsz sürgősségi osztály, sürgősségi centrum újult meg az elmúlt években, szükséges azonban, hogy ezekre a helyekre a jövőben is elegendő és jól képzett dolgozókat találjanak.

A sürgősségi ellátásban speciális, gyors döntést igénylő feladatok vannak, ezért előnyös lenne, ha azok elvégzésébe egyre több diplomás ápoló, egyetemi végzettségű szakdolgozó kapcsolódna be, segítséget nyújtva az orvosoknak bizonyos előkészületi teendők elvégzésében, egyszerűbb esetek megoldásában. Ilyen a véna- vagy a légútbiztosítás, az újraélesztés megkezdése, de ezek mellett még számos tevékenység van, amelynek átvállalásával, különösen nagy betegforgalom esetén csökkenthetők az orvosok fizikai és adminisztratív terhei – jegyezte meg.

Varga Csaba közölte, a jogszabályi környezet változásának köszönhetően tavaly megnyílt a lehetőség arra, hogy diplomás szakdolgozók, köztük ápolók, mentőtisztek olyan mesterképzéseken vegyenek részt, amelyek végén eddig orvosra tartozó feladatok egy részének elvégzésére alkalmas kiterjesztett hatáskörű ápolókká váljanak. Ezekre, a szeptemberben már elindult képzésekre ösztöndíjat is lehetett igényelni, továbbá a munkáltatók helyettesítési díjra is számíthatnak – jegyezte meg a főorvos.

Közölte, már több országban működik eredményesen a kiterjesztett hatáskörű ápolók képzése, az ilyen szakemberek munkába állásával nő a betegellátás biztonsága, csökkenthetők a várakozási idők a sürgősségi osztályokon.

Forrás: MTI

Képek: Állami Egészségügyi Ellátó Központ, transgenderlawcenter

ElőzőFelháborította a külhoni magyar vezetőket Gyurcsány kezdeményezése
KövetkezőUniós pénzhez jutnak a borászatok
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza