17.5 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeSzabadidőBulvárHova lett a pénz? Munkásszállón nyomorog a Fekete Vonattal milliókat kaszáló Beat..

Hova lett a pénz? Munkásszállón nyomorog a Fekete Vonattal milliókat kaszáló Beat..

„A színpadon a Fekete Vonat!” – üvöltötték a rajongók csupán pár nappal ezelőtt a Papp László Budapest Arénában, ahol közel tízezren gyűltek össze, hogy újra együtt láthassák L.L. Juniort, Mohamed Fatimát és Beatet, azaz Fehér Tibort

– írja a Blikk.hu

A jelen azonban egészen más: baljós hangulatú utcák, idegen, ijesztően vizslató tekintetek és szürke, élettelenül közeledő arcok. A Fekete Vonat egész országot sokkoló pénzügyi vitái után ilyen körülmények között találkoztunk a trió sztárjával, Beattel egy budapesti munkásszállón, ahol megdöbbentő körülmények között tengeti mindennapjait.

– Két hónapja már biztosan itt vagyok, tehát én a karácsonyt is itt töltöttem. Kezdetben próbáltam a lakást égősorral feldíszíteni, hogy feldobjon, de inkább csak szomorúbb lettem tőle. Egy otthon kialakult magánéleti viszálykodás miatt úgy döntöttem, jobb lenne, ha a koncert előtt külön rendeződnék, és nyugodtan tudnék készülni. Volt otthon némi vita, ami azóta is tart, de igazából erről többet nem szeretnék mondani. A lényeg az, hogy hónapok óta itt vagyok, és úgy tűnik, itt is ragadtam – kezdte mesélni a Blikknek Beat, aki találkozásunk időpontjában teljesen el volt csúszva a lakbérrel: elmondása szerint a tulajdonos aznap már többször figyelmeztette, hogy kidobja a házból.

A rapper a körülmények ellenére is jó kedélyű vendéglátónk volt. Az egyszobás lakásban ugyan alig-alig fértünk el, de ő nagy mosollyal az arcán mesélt nekünk a zenéről, valamint a szemtelenül fiatalon elért sikerekről, sőt, még a sapka- és cipőgyűjteményét is megmutatta, miközben egy Versace napszemüveg figyelt minket a rozoga lábakon álló kisasztalról.

– Érdekesen ellentmondásos helyzet, hogy innen mentem az Aréna-bulira, viszont a szekrényem tele van jobbnál jobb ruhákkal, amiket egy rapsztár visel. De azokat igazából tényleg csak a színpadon hordom. Hétköznapi életet élek itt, ebből megyek bele néha a sztárallűrökkel teli világba. Ez nem mindig jóleső dolog – magyarázta Beat.

De hogy kerülhet egy országosan ismert zenész ilyen helyzetbe, pláne úgy, hogy tudomásunk szerint 4 millió forint ütötte a markát előlegként az emlékezetes buli előtt?

– Egészen pontosan 3.7 millió forint, amit előlegben vettem fel. Ezt másfél hónapon keresztül részletekben kaptam meg. Tudom, hogy ez soknak tűnhet, de rengeteg olyan lyuk volt, ami betömésre várt. Ha huzamosabb ideig valakinek nem érkezik jelentősebb összeg a konyhára, csak annyi, amennyi az életben maradáshoz szükséges, akkor egy hatalmas vákuum alakul ki, ami beszippantja az embert. Higgyék el, hogy volt ennek hova kerülnie. Volt rengeteg olyan dolog, amivel el kellett sietnem, ide, oda, amoda. Illetve próbáltam olyan ruházatokat megvenni, amiktől az ember úgy érzi magát ebben a sztár közegben, hogy neki is ott a helye.

– Én 12 évet voltam gyermekotthonban, hasonló körülmények között nőttem fel, tehát nekem ez egy otthoni légkör tulajdonképpen. Hozzászoktam, hogy valami mindig hiányzik a tökéletességhez, de legalább az elfogadhatósághoz. Ez legyen a legrosszabb, hogy néha elszigetelődök egy ilyen helyre. Ezt már viszonylag megszoktam. Nem túl szikrázó érzés, viszont alkotni nagyon jól lehet egy ilyen környezetben, egyedül.

Merthogy Beat készül, méghozzá – mint mondja – élete talán utolsó lehetőségére. A Fekete Vonat rappere ugyanis úgy döntött, most először szólókarrierbe kezd, ezt pedig egy online koncerttel indítaná be, rajongói segítségével.

– Túl sok menekülőút nekem nem maradt. Egy online koncert során köztem és az engem hallgató emberek között egy közvetlen kapcsolat alakulna ki. Ha ő szereti, amit én képviselek zeneileg, és úgy érzi, igazságtalanság, ami velem vagy Fatimával történik, akkor valamilyen szinten ő is pontot tehet ennek a végére azzal, hogy amennyi neki belefér, azt az összeget saját belátása szerint elutalhatja nekem.

Tervek tehát vannak, ami viszont még külön érdekes, hogy a rappernek egy bankszámlaszámot is létre kell hoznia ehhez, méghozzá életében először, hiszen elmondása szerint még sosem rendelkezett ilyesmivel.

– Talán ez az én mivoltom sajátossága. Sok dolog így van körülöttem… nem volt még bankszámlaszámom sem. Annyira soha nem volt rá szükségem, máshogy is megkaphatja az ember a fizetését. Szóval ezt most először fogom meglépni az életemben – zárta az előadó.

Beat a riportot követően valóban létrehozott egy számlaszámot, melyre bárki utalhat, aki úgy érzi, hogy kisegíteni a rapper ijesztően szorult helyzetéből. Aki utalni akar, kattintson ide!

blikk

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

Pannon Work