Megjelent Horthy Miklós feleségének naplója, amelyet a család németországi fogsága alatt vetett papírra.

Megjelent Horthy Miklós feleségének naplója

Bern Andrea történész, a kötet szerkesztője elmondta: a három vékony füzetből álló naplót a Horthy-család hagyatékában találta Dél-Angliában. A történész még 2014 tavaszán érkezett Angliába a hagyaték feldolgozására, és a munka során találta meg a pincében, egy váza mögött azt a dobozt, amelyből a napló is előkerült.

A volt kormányzó felesége Bajorországban, Szálasi Ferenc hatalomátvétele és a Horthy-család Németországba hurcolását követően, 1944. november 6-án vetett papírra a napló első mondatát, és 1945 decemberében fejezte be a harmadik kötet.

Elsősorban a személyes történéseket rögzítette, politika, vagy érzékeny információ szinte egyáltalán nincs a gondolatok között. A kötet visszafogottságából arra lehet következtetni, Horthy Miklósné tartott attól, hogy a napló rossz kezekbe kerülhet.

Bern Andrea szerint több dokumentum és levél is előkerült a hagyatékból, amelyek feldolgozása még folyamatban van. Horthy Miklósné levelezett több akkori politikussal, sőt még XII. Pius pápával is.

Horthy István Sharif, a kormányzó unokája, aki – bár nagyon fiatalon – tanúja volt a család hányattatásának a németországi fogságban, elmondta: nagymamája valószínűleg saját magának készítette a naplót, és azért nincs benne politikai vonatkozású információ, mert egyébként sem szerette ezt a témát.

Horthy István hároméves volt, amikor a családot Budapestről elhurcolták a németek, de – mint megjegyezte – élénk emlékei vannak arról az időszakról. Emlékei szerint Horthy Miklósné “nagyon fegyelmezetten” vezette a naplót, viszont biztonsági okokból kihagyta belőle azokat az információkat, amelyeket úgy ítélt meg, árthatnak a rokonainak.

A bemutatón elhangzott háttér információk szerint a Horthy-család dokumentumait, levelezését, fényképeit hosszú évtizedeken  át őrizte Gróf Edelsheim-Gyulai Ilona, Horthy Miklós idősebb fiának özvegye. Miután 2013-ban elhunyt, a hagyaték fiára, ifjabb Horthy István Sharifra szállt. Horthy Miklós unokája úgy döntött, hogy történész szakértők bevonásával elkezdi feldolgozni a hagyatékot. A család folyamatosan dolgozza fel az előkerült dokumentumokat, amelyeket szakértők segítségével kötetekbe is rendeznek.

A Horthy-család a Libri Könyvkiadóval kötött megállapodást a családi dokumentumok folyamatos magyarországi megjelentetéséről. Ennek első lépéseként jelenik most meg Horthy Miklós feleségének naplója.

 

Forrás: Librarius