Harminchat késszúrással gyilkolta meg egy férfi a feleségét, majd a fiával és magával is végezni akart.

Különös kegyetlenséggel, több ember sérelmére elkövetett emberölés kísérlete és más bűncselekmények miatt emelt vádat a Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség a szentpéterszegi férfi ellen, aki halálra késelte a feleségét és meg akarta ölni saját fiát.

A pár kapcsolata hosszú ideig kiegyensúlyozott volt, azonban a férfi viselkedése a gyilkosság előtti négy évben megváltozott, féltékenysége beteges szintre nőtte ki magát, többször meg is verte a feleségét, ami miatt egy alkalommal jogerősen el is ítélték.

(A legfrissebb hírek itt)

A pár felnőttkorú gyerekei közül többen a településen éltek, így a bántalmazások után gyakran ment idősebb fiához az asszony. 2018 májusában is így történt, mikor a nő egy újabb balhét követően átment fiához.

Nem sokkal később a családfő is odaért és egy hosszú tőrkéssel akarta hasba szúrni az anyját védelmező fiát, akinek szerencsére sikerült kitérnie a szúrás elől.

Egy októberi napon , mikor az asszony ebédet főzött a ház teraszán, több kés is volt az asztalon, a férfi erősen agresszív állapotba került, minek hatására felkapott az asztalról egy húsz centiméterhosszú pengéjű kést és mellkason szúrta a nőt, aki ennek hatására a földre esett. Ezt követően a magából kikelt férfi további harmincöt alkalommal szúrta meg feleségét a mellkasán, hasán, karján és a lábán. Az asszony perceken belül elvérzett és a helyszínen életét vesztette – írja az ügyészség.

A Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség életfogytig tartó fegyházat kért a letartóztatásban lévő férfira.

 

Forrás: Blikk.hu