Horrorisztikus élményt élt át egy 19 éves kismama a szülőszobán, s talán sosem heveri ki a traumát.

Kagiso Kgatla (19) első szülése nem a vártak szerint alakult: hat hónapos terhesen elfolyt a magzatvize, így kórházba szállították. A szülés közben komplikációk léptek fel: a baba teste beszorult az anyaméhbe.

Azt mondta az orvos, hogy erősebben nyomjam, de én bármennyire is próbálkoztam, a magzat meg sem mozdult. Ekkor kézzel próbálta kisegíteni, de az sem használt. Azt mondta, már látja a fejét, és elővette azt a hatalmas kanalat, hogy azzal segítse ki

– emlékezett vissza a borzasztó pillanatokra a fiatal asszony.

Az szülészorvos azonban hibázott az anyuka szerint: a csecsemő feje egyszer csak kiesett, míg apró teste odabent maradt, azaz lényegében az orvos a szülészeti fogóval vágta le a gyermek fejét. Az orvosok azonban azzal magyarázták a tragikus esetet, hogy a csecsemő súlyos rendellenességben szenvedett, ezért válhatott el a feje a testétől.

A fiatal nő beperelte a kórházat, szerinte ugyanis a vizsgálatok során ki kellett volna derülnie, ha valamilyen rendellenessége lett volna a gyereknek. A kórház annyit elismert, hogy valóban császármetszéssel kellett volna a világra segíteni a picit. A vizsgálatok még tartanak az ügyben, jelenleg a boncolási eredményt várják.

bors