Home Szabadidő Horgászat hírei „Horgászoknak, vadászoknak és mindenféle hazudozóknak”

„Horgászoknak, vadászoknak és mindenféle hazudozóknak”

hirmagazin 2015 05 27 145722

A házaspár, mint már annyiszor most is kora hajnalban indult útnak, hogy kedvenc időtöltésüknek a horgászatnak szenteljenek egy csodaszép nyári napot. Ez nap azonban különbözött a korábbi horgásznapoktól, mert ezúttal ismeretlen horgászvizet választottak a tett színhelyének. Tették ezt azért is, mert Harkányban nyaraltak és meg akarták ismerni a baranyai csodás horgászvizeket, valamint egy baráti horgász házaspár elbeszélése alapján, – akik szinte áhítattal meséltek erről a helyről – elsőként kiválasztották a szőkei horgász tavat.

Az alföldi embereket szinte megbabonázza, a hegyes dombos vidék, ezért már az utazás közben roppant elégedettek voltak választásukkal, tetszett az oda vezető út is. Úgy gondolták, ha kicsit sikeresek lesznek a horgászatban is, akkor ez nap már maga a főnyeremény. Harkányt és Pécset összekötő útról lekanyarodva kicsit elveszettnek érezték magukat (akkor még nem a GPS irányított), egy kis kérdezősködés és térképnézegetéssel elnavigáltak a horgász tóhoz. Szerencse, hogy a szorgos paraszt emberek még korábban kelnek, mint a horgászok, így mindig van kitől megkérdezni az útvonalat.
Egyszer csak vége szakadt az útnak, távolból már látható volt a sima víztükör. Felsóhajtottak, jaj de jó megérkeztünk!

Ezt a megállapítás megkérdőjelezhetetlen volt, mert az út végén, a tó partján egy büfé állt, a büfé felirata nem hagyott a házaspár számára semmilyen kétséget.
Horgászoknak, vadászoknak és mindenféle hazudozóknak” címmel hirdette a horgász vadász emberekről a véleményét, kínálta a portékáját és cégérével adott egyértelmű útbaigazítást a tudatlan horgász utazónak. A feliratból azonnal tudták jó helyen jártak.

Köztudott, hogy a horgász történetekben a kifogott halak mérete az idő múlásával egyre nagyobb. Színesen, szépen tudnak mesélni, újra átélik a történet minden percét, de valahogy (nem tudom elképzelni miért) nagyotmondó emberként tartják számon őket. Vajon ez vadászokra is igaz?

Bizonyára jól tudta ezt a büfé vezetője is, valószínűleg ő is horgász vagy vadász volt, esetleg más hazudozós hobbit űző ember, akinek humorérzéke elvitathatatlan.
A halfogás ezúttal elmaradt, de nem búsúltak,  örültek a csodaszáp környezetnek és a szabadban eltöltött napnak.

Szerző: Elmer Antalné Kép: Google;

Korrektúra: www.hirmagazin.eu

Exit mobile version
Megszakítás