forrás: hirado.hu/M1/met.hu

Országszerte gondot okoz az olvadás. Több helyen víz alá kerültek a gyümölcsösök, és az udvarok, van ahol házakat is veszélyeztet az elolvadt csapadék. Bár a hétvégére marad az enyhe idő, a tartós és sűrű köd miatt nyolc megyére adott ki figyelmeztetést a meteorológiai szolgálat.

Az ország legnagyobb részén változóan felhős égre és több-kevesebb napsütésre számíthatunk, de az északi határsávban (Északnyugat-Dunántúl, Északi-khg. területe) erősen felhős vagy borult, párás időre készülhetünk – tájékoztatott az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Hirtelen tavasz lett
Szónok Tamás negyedéves történelem szakos hallgató és kedvese, Boros Bernadett élvezi a tavaszias napsugarakat a Nyíregyházi Főiskolán. Míg az ország nyugati felében tombol a tél, addig keleten napsütés és négy- hat fok volt a jellemző. MTI Fotó: Balázs Attila

Főként a Dunától keletre fordulhat elő elszórtan kisebb eső, zápor. Szombat estétől azonban nyugat felől mindenütt erősen megnövekszik a felhőzet, és szombat éjszaka előbb a Dunántúlon, majd keletebbre is egyre többfelé elered az eső. A déli, délnyugati szél az ország déli kétharmadán napközben megélénkül, ma délnyugaton meg is erősödik.

A legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton az ország nagyobb részén 9 és 14 fok között alakul, de a tartósan borult, párás északi részeken csak 2, 8 fok lesz.

Vasárnaptól gyakran lesz erősen felhős az ég, de lesznek napos időszakok is. Többfelé várható eső, zápor, majd egyre inkább havas eső, havazás lesz a jellemző. Főként északnyugaton és északkeleten néhol ónos eső is lehet.