13.8 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök

Hétvégi közlekedési prognózis

A határforgalom. autóutak, légiforgalom – várható alakulása a hétvégén

A hétvégén jelentős személyforgalommal kell számolni a közúti határátkelőhelyeken, pénteken a kilépő irányban, illetve szombat délutántól vasárnap estig a belépő irányban, ahol helyenként 60-120 perces várakozások is kialakulhatnak.

A következő napokban ismételt lehűlés várható az évszaknak megfelelő, éjszaka fagypont alatti hőmérséklettel számolhatunk, továbbá a hétvégétől többfelé havazás, havaseső, illetve néhány napon élénk szél is előfordulhat majd.

Az időjárás kedvezőtlenül befolyásolja a közúti határátkelőhelyek járműforgalmát. A télies időjárás a vasúti közlekedésre is kihathat. A nemzetközi utazással kapcsolatos aktuális információk miatt utazás előtt érdemes a https://www.mavcsoport.hu/ weboldalt felkeresni.

Az utazóknak célszerű alaposabban felkészülni az utazásra, elindulás előtt tájékozódni a szomszédos országok hóviszonyairól, időjárásáról, valamint szükség szerint gondoskodni a téli autózáshoz szükséges felszerelésekről (hólánc, meleg folyadék, takaró). Javasoljuk az utazóknak, hogy indulás előtt győződjenek meg arról, hogy a határátlépéshez szükséges okmányokat (személyi- és járműokmányok) magukhoz vették-e és érvényesek-e, továbbá tájékozódjanak a szomszédos országok hóhelyzetéről.

A határátkelőhelyek nyitvatartásáról és az ott várható várakozási időkről a rendőrség honlapján, valamint a Rendőrségi Útinformációs Rendszer (Rutin) mobil applikáció segítségével tájékozódhatnak.

Az egyes országokra, így például a szomszédos Ukrajnára vonatkozó utazási információk, tanácsok a Külgazdasági és Külügyminisztérium Konzuli Szolgálat honlapján olvashatóak.

Ausztria a schengeni belső határokon átvezető utakon 2016. április 25-től folytat gyakoribb ellenőrzést. Ennek következtében több volt határátkelőhelyen, határon átvezető úton, elsősorban Hegyeshalom, Sopron, Kópháza, Fertőd térségében Ausztria felé eseti jelleggel, főleg január 8-tól torlódás alakulhat ki, ahol a várakozás akár a 30-90 percet is meghaladhatja.

A közúti határátkelőhelyek várható forgalma:

Zala megye

Zala megye határátkelőhelyein nem számolunk várakozás kialakulásával.

Somogy megye

Somogy megye határátkelőhelyein nem számolunk várakozás kialakulásával.

Baranya megye

Udvar közúti határátkelőhelyen a Magyarországon keresztül utazó – a nyugat-balkáni régióból származó – vendégmunkások miatt belépő irányban 30 perces várakozás alakulhat ki a személyforgalomban. A teherforgalomban Udvar és Drávaszabolcs közúti határátkelőhelyeken pénteken, szombaton és jövő héten hétfőn mindkét irányban akár 60 perces várakozás is kialakulhat.

Bács-Kiskun megye

A megye közúti határátkelőhelyein – elsősorban Tompa közúti határátkelőhelyen – a személyforgalomban pénteken kilépő irányban késő estig, illetve szombat reggeltől vasárnap estig akár 60-120 perces várakozással lehet számolni. A teherforgalomban Tompa közúti határátkelőhelyen a várakozás elérheti, estenként meghaladhatja 120 percet.

Hercegszántó közúti határátkelőhelyen elsősorban szombaton és vasárnap lehet kilépő és belépő irányban esetenként akár 30-60 perces várakozás a személyforgalomban. Bácsalmás és Bácsszentgyörgy közúti határátkelőhelyen a hétvégén az átkelőhelyek nyitását követő, illetve zárását megelőző időszakban ki- és belépő irányban is meghaladhatja a 30-60 percet a várakozás.

Csongrád megye

Röszke autópálya határátkelőhelyen, pénteken a kilépő irányban a buszok és a személygépjárművek tekintetében 30-60 perces, míg tehergépjárművek esetében akár 60-120 perces várakozás kialakulásával számolunk. Péntektől vasárnapig a belépő irányban a busz- és a személyforgalmi sávokon 30-120 perc várakozás is kialakulhat. A tehergépjárművek esetében akár 60-120 perc várakozás is kialakulhat ki- és belépő irányban szombatig és a jövő héten hétfőtől.

Tiszasziget, valamint Ásotthalom és Röszke közúti határátkelőhelyeken, a hétvégén 30-60 perc várakozással lehet számolni a személyforgalomban elsősorban belépő irányban.

Csanádpalota autópálya határátkelőhelyen, pénteken és szombaton a tehergépjárművek tekintetében belépő irányban 60-180, kilépő irányban 60-120 perces várakozásra lehet számítani. A személyforgalom tekintetében elsősorban belépő irányban 30-60 perces várakozással számolunk. Buszforgalom esetében a hétvégén belépő irányban 60 perc várakozás is kialakulhat.

Nagylak közúti határátkelőhelyen a személygépjárművek és a buszok esetén 30-60 perc várakozás alakulhat ki mindkét irányban.

Kiszombor közúti határátkelőhelyen a személyforgalomban szombaton és vasárnap 30 perc várakozással lehet számolni belépő irányban. A tehergépjárművek esetében pénteken és szombaton, valamint hétfőn kell nagyobb forgalomra számítani.

Békés megye

Békés megye közúti határátkelőhelyein nem számolunk várakozás kialakulásával.

Hajdú-Bihar megye

Ártánd közúti határátkelőhelyen január 18-én és 19-én 8 és 22 óra között a belépő irányban 60, kilépő irányban 30-60 perc várakozás alakulhat ki a tehergépjárművek tekintetében.  Szintén kialakulhat várakozás a teherforgalomban január 20-án vasárnap 22 órától hétfő estig, amelynek mértéke mindkét irányban 30-60 perc lehet.

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

Vállaj közúti határátkelőhelyen  a személyforgalomban a ki- és belépő irányban pénteken déltől estig 15-60 perces várakozás is kialakulhat. A hétvégén  reggeltől  a kora délutáni időszakig a belépő irányban lehet 30-60 perc várakozással számolni. A szakaszosan megnövekvő utasforgalom miatt a jövő héten belépő irányban bármely napszakban kialakulhat 30 perc várakozás.

Csengersima közúti határátkelőhelyen a kilépő irányban pénteken déltől estig alakulhat ki jelentősebb forgalom, amely során akár 30 perces várakozás is előfordulhat. A hétvégén a reggeli-délelőtti időszakban belépő irányban 30-60 perc, a kora délutáni, kora esti órákban pedig kilépő irányban szintén 30 perc várakozás kialakulásával számolunk a szakaszosan megnövekvő utasforgalom miatt. A teherforgalomban a hajnali és a kora délelőtti órákban alakulhat ki 30-60 perc várakozás elsősorban belépő irányban. A következő héten belépő irányban bármely napszakban szintén kialakulhat 30 perc várakozás.

Záhony közúti határátkelőhelyen a belépő irányban a hét minden napján kialakulhat 60 perc várakozás. A jellemzően péntektől vasárnapig növekvő forgalom miatt a várakozás időszakosan elérheti vagy meghaladhatja a 90-120 percet. A hétvégén szombat délutántól hétfő estig kilépő irányban is kialakulhat 60-120 perc várakozás. A teherforgalom tekintetében a várakozás kilépő irányban elérheti, illetve meghaladhatja a 60-120 percet.

Beregsurány közúti határátkelőhelyen a személyforgalom tekintetében belépő irányban a hét minden napján már a hajnali óráktól számolhatnak az utasok 30-120 perc várakozással, ezért javasoljuk a folyamatos nyitvatartással működő Tiszabecs-, illetve a korlátozott nyitvatartással (7-19) üzemelő Barabás közúti Határátkelőhely igénybevételét. Kilépő irányban az időszakosan megnövekvő forgalom miatt elsősorban a délutáni időszakban 45-60 perc várakozás kialakulhat.

Tiszabecs közúti határátkelőhelyen a személyforgalom tekintetében belépő irányban a hét minden napján a reggeli és a délelőtti órákban alakulhat ki 30-60 perc várakozás.

Barabás (zárás 19 óra), Lónya (zárás 18 óra) közúti határátkelőhelyen a nap bármely időszakában kialakulhat 15-60 perces várakozás, amelynek mértéke elsősorban az átkelőhely zárását megelőző időszakban ki- és belépő irányban is meghaladhatja a 30 percet

Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

A légi közlekedést, valamint a járatok indulását és érkezését befolyásoló tényezőkről nem rendelkezünk információval.

További részletes információk a Magyar Közút oldalán találhatók.

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

Pannon Work