Egy házaspár filmezte le Hawaii partjainál a hét méter hosszú és legalább két és fél tonnás állatot.

A tengerbiológusok szerint az eddigi legnagyobb fehér cápát sikerült lencsevégre kapni. Körülbelül ötvenéves lehet, és vemhes. A házaspárt nem bántotta, sőt meg is simogatták.

 

Vérfagyasztó képsorokat osztott meg egy házaspár. A hawaii Oahu-sziget mellett búvárkodtak, és éppen egy elpusztult cet tetemére gyűlt cápák lakmározását filmezték, amikor egy pillanat alatt eltűnt az összes állat a környékről.

Megjelent ugyanis egy akkora fehér cápa, amekkorát korábban még sosem láttak, pedig a férj cápakutató.

Az óriási tengeri ragadozó lassan, méltóságteljesen úszott az azúrkék vízben, rá sem hederített a búvárokra. Nem tekintette őket eledelnek, hiszen a cápát az oszló bálnatetem szaga vonzotta. Még azt is hagyta, hogy a búvárok időnként megsimogassák.

A közelebbi felvételeken az is látszik, hogy egy öreg nőstényről van szó, és ez az információ azonnal lázba hozta a hozzáértőket. Nem kizárt ugyanis, hogy Deep Blue-ról van szó, a tengerbiológusok között ő a cápák Moby Dickje.

Nagyon ritkán lehet látni, utoljára 5 éve Mexikó partjainál figyelték meg. A szakértők úgy vélik, hogy a cápa legalább ötvenéves lehet, nagyjából két és fél tonna a súlya, és mintegy 7 méter hosszú az orrától a farkáig.

A videó készítői is izgatottak. Az egyik férfi azt mondta, noha még nincs megerősítve, de feltehető, hogy Deep Blue-ról készítettek felvételt. Hozzátette: el kellene felejteni már végre azokat a hamis képzeteket, hogy a fehér cápa emberevő szörny.

A cikk és benne a videó:

https://www.hirado.hu/kulfold/cikk/2019/01/18/hatalmas-feher-capat-kaptak-lencsevegre/#

A cápakutató felesége is így véli, bár hozzáteszi azt is, hogy nem kezes bárányokról van szó.

A felvételek láttán a szakértők azt feltételezik, hogy a képen látható megacápa vemhes. Így nem lehetetlen, hogy hamarosan újabb óriás tengeri ragadozó portyázik majd az óceánokban.

Forrás: M1