Immár hetedik alkalommal rendezik meg az Óbudai Blues Fesztivált július 21-25 között a Kobuci Kertben.

Július 21-25 között a Kobuci Kertben – immár hetedszer rendezik meg – az Óbudai Blues Fesztivált. A szervezők ajánlója szerint az idei alkalom a fesztivál történetének egyik legerősebb műsorkínálatával várja a közönséget. A tradicionális, a delta-, a chicagói, a memphisi vagy éppen a southern soul-bluesból táplálkozó zenék mellett idén a határműfajok felé is nyit a kínálat.

A szervezők megfogalmazása szerint a zenei programsorozat Tom Waits „zsenialitása és őrülete” előtt tisztelgő Braindogs koncertjével kezdődik. Július 22-én Shilpa Ray lép színpadra, akinek hangját és zenei világát egyaránt hasonlították már Screamin’ Jay Hawkinséhoz és Ella Fitzgeraldéhoz is. Másnap a The Mojo és a Muddy Shoes után a fesztivál sztárvendége, a holland Ragtime Rumours koncertezik. A zenekar Rag’n Roll című albumával tavaly elnyerte a European Blues Challenge első díját.

Július 24-én a az osztrák „Sir” Oliver Mally után Big Daddy Wilson az amerikai Dél hangulatát idézi fel a Kobuciban. A fesztivált az Ölveti Blues Band és a Jambalaya fellépése után Little G. Weevil születésnapi nagykoncertje zárja. Annak vendége Tátrai Tibor lesz, így az esten a gitár duplán is főszerepbe kerül.

Hirmagazin.eu