Hirmagazin
Image default
Állatvilág

Hatalmas ötlet: Hirdetésben keresnek „állást” a kutyák

Ilyet még biztosan nem láttál! Ezzel a zseniális ötlettel szeretnék elérni, hogy egyre többen válasszanak menhelyi kutyát maguknak.

Tumó Nóra, a Telenor kampányért felelős marketingkommunikációs csapatának vezetője az M1 Ma este című műsorában elmondta, az ötlet eredetileg onnan származik, hogy cégük volt az első magyarországi nagyvállalat, amely kutyabarát vállalatként működik. Péntekenként kutyáikkal együtt dolgoznak, ez inspirálta őket arra, hogy sokkal többet is tehetnének a háziállatokért.

Hatalmas ötlet Hirdetésben keresnek állást a kutyák

„A kampány célja, hogy felhívják a figyelmet a menhelyi kutyák örökbefogadására, és népszerűsítsék azt”

– hangsúlyozta a szakember.

Hatalmas ötlet Hirdetésben keresnek állást a kutyák 1

Az álláskereső kutyusok meghatározott állást keresnek, mint például biztonsági őr, kommunikációs szakember. Szabó Zita a Fogadj Örökbe Alapítvány egyik alapítója elmondta, a kutyák személyiségéhez kapcsolódóan tüntetik fel a keresett állást.Az állatokról azonban természetesen bővebb tájékoztatást is adnak az érdeklődő gazdiknak.

Forrás: Ripost

Kapcsolódó hírek

A természet mérnökei: a hódok farágása és hatása az ökoszisztémára

Géza

Kajakost nyelt le egy bálna – de túlélte, és elmesélte az elképesztő „élményt” – videó .. Te mit tennél, ha egy bálna véletlenül bekapna? .. Írd meg kommentben!

Géza

A nutria, vagy más néven vízi patkány (Myocastor coypus) az elmúlt évtizedekben egyre inkább elterjedt a Balaton környékén, és komoly problémát jelent a tó ökológiai egyensúlyára és turizmusára nézve..

Géza
Megszakítás