Budapest − Óriási vihart kavart Zsuzsu (23) a villában!

A lány jutalomként kis időre elhagyhatta a villát, hiszen a közösségimédia-héten ő volt a második legjobban teljesítő a nézők szerint. Mivel az első helyezettet, Csokit (21) kizárták a játékból, ő kapta helyette a nyereményt, ami nem volt más, mint hogy a BeleValóVilág műsorvezetője lehetett egy adás erejéig.

Zsuzsunak kezdetben nem árulták el, mi a nyereménye, amiről a többiek is csak a kivetítőről értesültek.

– Óriási öröm és lehetőség ez, hosszú percekig tudtam volna sikítozni örömömben. Bár nagyon izgultam, komolyan vettem a dolgot, remélem, tetszett a nézőknek, amit láttak – mondta lelkendezve Zsuzsu, akit nagyon irigyeltek a többiek. Sőt, amíg ő távol volt, beindult a szövetkezés, újragondolták a villabeli hierarchiát.

– Elképzelhető, hogy én leszek a következő kiválasztott, de Zsuzsut nem vinném ki, mert erős. Erősebb, mint gondoltam – szűrte le Vivien (18), akihez hasonlóan Roli (29) és Adri (26) is beindította a taktikagépezetet.

– Erős hármas Reni, Greg és Zsuzsu, meg kellene bontani ezt az egységet. Talán, ha Greg menne párbajozni és kint maradna, meggyengülnének – fejtegette Roli.

Forrás: Blikk