Egy interjúban őszintén beszélt arról, hogy szakértő és a hadsereg segített neki talpra állni.

Harry herceg, az 1997-ben elhunyt Diana hercegnő másodszülött fia édesanyja halála után csaknem két évtizedig küszködött a magába fojtott gyásszal, az ezzel járó agresszióval, egészen addig, amíg végül lelki segítségnyújtásra szorult.

Minderről a 32 éves herceg, a brit uralkodó unokája beszélt a The Daily Telegraph című konzervatív brit napilapnak. A hétfőn közölt terjedelmes interjúban Harry őszintén feltárta, hogy Diana húsz évvel ezelőtti halála után egészen a legutóbbi időkig minden érzelmét magába temette, de ennek igen súlyos hatása volt munkájára, magánéletére, sőt mentális állapotára is. „Sokszor a teljes összeomlás közvetlen közelébe kerültem” – mondta a herceg.

Harry herceg őszinte vallomása: "Húsz évig elfojtottam magamban a gyászt"
Diana hercegnő – Fotó: Wikipédia

Hozzátette: ebből eredő belső agressziója néha odáig fajult, hogy legszívesebben orrba vert volna valakit. Ennek az agressziónak a levezetésében sokat segített, hogy elkezdett bokszolni, de végül bátyja, Vilmos herceg tanácsára szakértői segítséget kért lelki problémáira.

Ennek részleteit az interjúban nem fedte fel, de elmondta: amint elkezdte kibeszélni magából a gyászt és ehhez kapcsolódó érzelmi viharait, rájött, hogy egyáltalán nincs egyedül a hasonló lelki problémáktól szenvedők „meglehetősen nagy klubjában”.

Mielőtt azonban idáig eljutott volna, a homokba dugta a fejét, és arra kényszerítette magát, hogy egyáltalán ne is gondoljon elhunyt édesanyjára.

Az aluljáró

Harry tíz évet töltött a brit hadseregben, és már akkor is utalt komoly lelki és magánéleti problémáira, amikor két éve leszerelt. „Elborzadva gondolok arra, hogy hol lennék most a hadsereg nélkül (…) Bámulatra méltó, hogy mi mindent köszönhetek a katonaságnak” – fogalmazott 2015 tavaszán a fiatalabb korában botrányt botrányra halmozó herceg a The Sunday Times című tekintélyes konzervatív vasárnapi brit lapnak, hozzátéve: a hadseregben eltöltött évtized mentette meg őt a teljes elzülléstől.

Harry a legtekintélyesebb brit tisztképző akadémián, Sandhurstben végzett 2005-ben. Ezután – kitüntetéssel – a brit hadsereg legkorszerűbb és legnagyobb tűzerejű helikopterére, az Apache-ra szóló elsőtiszti és lövészképesítést is megszerezte.

Kétszer is megjárta az afganisztáni frontot, legutóbb öt éve, amikor már az Apache támadó helikopterekkel hajtott végre közvetlen hadszíntéri bevetéseket.

A Kensington-palota előtt, Diana halála után

Diana hercegnő 1997. augusztus 31-én vesztette életét egy párizsi autószerencsétlenségben. Harry és Vilmos herceg a tragédia közelgő huszadik évfordulójára szobrot állíttat az emlékére. A szobor Diana egykori, Vilmos és Harry jelenlegi londoni rezidenciája, a Kensington-palota parkjának nyilvánosan látogatható részén áll majd.

Diana emlékére eddig egy nagyobb emlékmű készült, egy rendhagyó kivitelezésű szökőkút, amelyet a londoni Hyde Parkban építettek, és II. Erzsébet királynő avatta fel 2004 nyarán. Ez az alkotás azonban nem nyerte el a brit sajtó és a közönség tetszését, ráadásul tervezési problémák miatt többször is át kellett alakítani.

 

forrás: Szeretlek Magyarország