Telki — Pár centin múlt a tragédia, amikor Hanna autójába egy háromkilós szikladarab csapódott vezetés közben.

Az úton heverő kődarabot egy szemből, nagy sebességgel érkező dömper találta el, majd éppen fejmagasságban robbantotta szét a fiatal nő autójának szélvédőjét.

– Miután becsapódott a kő, halálra váltam az ijedtségtől, de szerencsére nem rántottam el a kormányt, amivel egy nagyobb balesetet előztem meg – emlékezik vissza Horváth Hanna (19).

A fiatal lány bébiszitterkedik, a hátsó ülésen utazó hároméves ikerpárt és egy nyolcéves gyereket éppen az óvodából és iskolából vitte haza délután.

 A picik ügyesen viselkedtek, bár akkor megrémültek, amikor látták, hogy vérzik az arcom – folytatta Hanna.

A 19 éves Hanna karcolásokkal és kisebb zúzódásokkal megúszta a balesetet

Bár nagy baja szerencsére nem lett, néhány karcolás és egy-két zúzódás azért emlékezteti a lányt a történtekre, aminek sokkal tragikusabb vége is lehetett volna. Ha a kő pár centivel odébb találja el a kocsit, akár halálos sebet is ejthetett volna, de végzetes lehetett volna az is, ha a lány elrántja a kormányt, és egy szemből érkező kocsinak hajt.

– Amint biztonságosan meg tudtam állni, rögtön hívtam apukámat, aki Telkiből 10 perc alatt ott is volt. Amíg vártunk a kocsiban, csak egy autó állt meg segíteni, de mondtam nekik, hogy úton a segítség – mondta Hanna, aki most a Facebookon kért segítséget: egyrészt szemtanúkat igyekszik felkutatni, másrészt annak próbál utánajárni, ilyenkor ki a felelős.

A felpattanó kő szerencsére a hátsó ülésen utazó három gyermeket sem találta el. Hanna egyébként szemtanúkat keres

– Borzasztó nehéz helyzetben van a hölgy, hiszen a káresemény másik résztvevője, mit sem tudva az egészről, továbbhajtott. Így még akkor sem tudják áthárítani az anyagi kárt, ha részéről történt szabálysértés vagy bűncselekmény– vélekedett dr. Kamarás Péter ügyvéd, aki egyben tanácsolta: minél előbb tegyenek feljelentést, és kárbejelentést a biztosítónál, hiszen a tanúkutatás annál sikeresebb.

– Anyukám kiírta a Facebookra a történteket: rengeteg megosztást kapott a poszt. A legközelebbi kamera egy bolt oldalán volt, de még semmi konkrétat nem tudunk a felelősről. Sokan kommentálták az esetet az út veszélyességéra figyelmeztetve, de ilyenről még senki nem hallott – fűzte hozzá Hanna, aki hozzátette azt is: nagyon megrémiszti, hogy milyen kevésen múlott az élete.

A több mint három kilogrammos kő szilánkosra törte a szélvédőt

Veszélyes a kitérő manőver

A baleseteknél általában ezredmásodpercek alatt kell döntést hozni: ha elkerülhetetlen a káresemény, semmilyen körülmények között nem szabad elrántani a kormányt, meg kell próbálni az úttesten maradni. A kitérő manővereknek nagyon rossz következményei lehetnek, akár a forgalom többi résztvevői számára is.

blikk