16.5 C
Budapest
2023. június. 7. szerda

Három hónapot kapott a levágott fejekkel pózoló „Iszlám Állam boszorkánya”

Dátum:

Megosztás:

Svédország NATO-tagsága részben azért csúszik, mert Törökország szerint a skandináv ország menedéket nyújt terroristáknak, így egyelőre nem kívánja ratifikáni a kérelmüket.

Ha bármi kétségünk lenne afelől, hogy a török kormány, illetve Recep Tayyip Erdogan török elnök a levegőbe beszél-e, elég megnézni a svéd állampolgár, Fatosh Ibrahim történetét, akit minap egy svéd bíróság ítélt el, háborús bűnök miatt.

A maximálisan kiszabható hat év helyett mindössze három hónap börtönbüntetésre ítélte a göteborgi kerületi bíróság azt a svéd asszonyt, aki Szíriában levágott fejekkel pózolt.

Fatosh Ibrahim az ítélet szerint háborús bűnt követett el azzal, hogy 2014-ben, feltehetően az Iszlám Állam terroristái által levágott és karóba húzott fejek mellett készített fotókat, majd azokat közösségimédia-oldalán, becsmérlő megjegyzések kíséretében posztolta.

Az „Iszlám Állam boszorkányának” is nevezett nő kisgyerekként érkezett az Öböl-háború idején Svédországba, ahol Göteborban nőtt fel. 2012-ben utazott Szíriába, ahol bátyja már tagja volt egy dzsihadista csoportnak, két évvel később húga is követte őt. Szíriában hozzáment egy brit-palesztin nemzetiségű terroristához, akivel egy közös gyerekük született, de a férfit még az asszony várandóssága alatt megölték. Egy másik terroristától szintén született egy gyermeke. 2015-ben Fatosh Ibrahim bátyját életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték terrorista bűncselekmények miatt egy svéd bíróságon, miután a rendőrség talált egy filmet, amely bemutatja, hogyan vett részt egy másik férfival együtt egy szíriai kivégzésben. A nő végül 2017-ben tért vissza Svédországba.

A legfrissebb hírek itt!

Fatosh Ibrahim tagadta a vádakat, azzal védekezett, hogy azért ment Szíriába, hogy civileken segítsen – viszont a nyomozásból egészen más derült ki.

A göteborgi nő 2012 decemberében érkezett Szíriába, ahol az a feladatot kapta, hogy hozzon létre egy nőkből álló szakaszt, hogy a szervezet erkölcsrendészeteként működjön, amelyet végre is hajtott, és a főhadiszállásukként működő rakkai hotel 2017-es lebombázásáig vezetett is. Ezután két gyermekével elmenekült az országból, és visszatért Svédországba. A Samnytt internetes oldal szerint

az országban pénzt, lakást és új védett személyazonosságot kapott a nemzetbiztonsági szolgálattól, ami összhangban volt az akkori szociáldemokrata–zöld kormány politikájával, amely szerint a terroristákat „vissza kell integrálni” a svéd társadalomba, és meg kell védeni az ellenséges terrorista erőktől.

Ugyanakkor a nő nem élt a lehetőséggel, hogy védett és finanszírozott körülmények között új életet kezdjen, továbbra is aktív maradt a közösségi médiában. Nyilvánosan elérhető oldala szerint jelenleg is boszorkányként „dolgozik”, Arábiai Borszorkány néven: rontást, gyógyítást, varázslatokat és kártyavetést is lehet nála rendelni. Gyermekeit a gyámhatóság 2021-ben gondozásba vette, válaszul a nő az ügyintézőket halálosan megfenyegette és arcképeiket publikálta, ezzel kapcsolatban is vádat emeltek ellene.

Iain Cameron, az Uppsalai Egyetem nemzetközijog professzora szerint valószínűsíthető, hogy azért ennyire enyhe a büntetés, mert a nő nem gyilkolta, vagy csonkította meg a képeken látható embereket. A Politico portál érdeklődésére hozzátette, hogy a büntetés „összhangban van a viszonylag enyhe svéd büntetési gyakorlattal”. Ha számításba vesszük, hogy Ibrahim büntetését nemcsak a háborús bűnökért, hanem az összevont eljárásban hivatalos személyekkel szembeni fenyegetésért és rágalmazásért is kapta, a három hónapos elzárás valójában jelentéktelennek tekinthető.

Nyitókép: Az Iszlám Állam terrorszervezet egyik harcosának felesége poggyászok mellett az al-Haszaka szíriai kormányzóságban lévő al-Hol menekülttáborban 2022. augusztus 14-én (Fotó: MTI/EPA/Ahmed Mardnli)

Forrás

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
Pannon Work

Kapcsolódó hírek

Gerard Butler, Linda Cardellini, Gary Oldman – A Hunter Killer küldetés – videó

Joe Glass tengeralattjáró-kapitány (Gerard Butler, Támadás a Fehér Ház ellen, 300) épp egy vészhelyzetbe került amerikai tengeralattjárót próbál...

A magyar kislányok lettek a legszebbek Törökországban

A 11 éves Sólyi Réka mindent vitt Sorra hozták el a dobogós helyeket a magyar versenyzők a törökországi Future...

Halálos baleset történt Budapesten tegnap éjjel – videó

Baleset miatt lezárták a ferihegyi repülőtérre vezető utat kedd éjszaka. A rendőrség a honlapján tudatta, hogy a karambolban többen megsérültek, egy...

Egy darabig nem tér vissza a nyárias idő

Egy darabig nem tér vissza a nyárias idő - írja a ripost.hu Kedd Gyakran lesz erősen felhős az ég, és két...