Békéscsaba és Szabadkígyós között halálra gázolt egy embert a vonat szerda este, a két állomás között szünetel a vasúti közlekedés.

A Mávinform az MTI-vel azt közölte, hogy a budapesti Keleti pályaudvarról Lőkösházára tartó InterCity ütött el egy embert. Békéscsaba és Szabadkígyós között nem közlekedtek a vonatok, az arra utazóknak várakozniuk kellett, a busztársaságok ugyanis nem tudtak pótlóbuszokat rendelkezésre bocsátani – tette hozzá a vasúttársaság.

Feuwerker Béla, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője azt mondta, a rendőrség közigazgatási eljárásban vizsgálja a baleset körülményeit.

police, mti