Home Főhírek Külföld Halálos áldozatai is vannak a havazásnak Bajorországban

Halálos áldozatai is vannak a havazásnak Bajorországban

NLCafé

Súlyos közlekedési fennakadásokat és baleseteket okozott a havazás a hét végén Bajorország déli részén, az Alpok térségében.

A német tartományban ketten meghaltak a szombat reggel óta tartó havazás következtében, Berchtesgadennél lavina sodort el egy 20 éves nőt, Bad Tölznél a hótól síkos úton összeütközött két autó, egy 19 éves fiatalember életét vesztette, az általa vezetett autó két utasa súlyos sérüléseket szenvedett.

A müncheni nemzetközi repülőtéren szombaton törölni kellett 130 járatot a havazás miatt, a közlekedés rendjét vasárnapra sikerült helyreállítani.

A közúti és vasúti közlekedést viszont vasárnap is hátráltatja az erős havazás, főleg a tartományi nyugati és déli részén. A régióban egy nap alatt nagyjából 100 centiméternyi hó esett, hétfőig további 40 centiméterrel vastagodhat a hótakaró. A téli szünet vége miatt eleve nagy a forgalom, így torlódásokkal kell számolni a többi között a München és az ausztriai Salzburg közötti A8-as autópályán.

A Bayerischer Rundfunk (BR) bajor tartományi közszolgálati médiatársaság vasárnapi összefoglalója szerint a bajor Alpok teljes területén fokozott a lavinaveszély, a Chiemgau- és a Berchtesgaden-vidéken a második legmagasabb, 4-es fokozatú figyelmeztetés van érvényben

Forrás: MTI

 

ElőzőHófúvások miatt adtak ki figyelmeztetést több megyében is
KövetkezőAz idei, 1. heti 6-os lottósorsoláűson, telitalálatos szelvény nem volt!
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: sajtoiroda@hirmagazin.eu. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza
Exit mobile version
Megszakítás