A kutyákat pokoli körülmények között tartották, ami az egyik állat halálával járt. A rendőrség most vádemelést javasol.

Állatkínzás miatt indított eljárást a rendőrség még tavaly július 14-én két gyomaendrődi férfi ellen. Egyikük, egy 20 éves fiatal pokoli körülmények között tartott több kutyát, majd hosszabb időre elutazott

– írta a police.hu.

Ismerősét kérte meg arra, hogy gondozza az állatokat. A kutyák helyzete azonban így sem javult, a férfi csupán elvétve etette és itatta őket. Több négylábú be volt zárva, illetve voltak olyanok is, amelyek egy rövid láncon élték az életüket. A kikötött kutyák nem tudtak árnyékba húzódni, napközben órákat voltak a tűző napon. Az egyik kutya kiszáradt és elpusztult.

Végül a helyi mezőőr bejelentése után intézkedtek a rendőrök.

0

Az életben maradt, de rossz állapotban lévő kutyákat állatvédő szervezetek vették gondjaikba, és azóta már új gazdikat is találtak nekik.

01

A Szarvasi Rendőrkapitányság rendőrei a nyomozás során a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték és az ügy iratait kedden továbbították az ügyészségre.

02

Fotók: police.hu

tenyek

Hirmagazin.eu