Valami történt az új nemzedék életében, de még nem fejtették meg az okát
A szabad, és szinte korlátozatlan fegyvertartási jog miatt az amerikai történelem korábbi időszakaiban is akadtak iskolai lövöldözések, de 1800 és 1960 között ezek konkrét személyek, a tanárok ellen irányultak. Egy precedens tanúsága szerint például 1866-ban egy diák lelőtte a tanárát, aki megfélemlítette a testvérét. A fiút felmentették.
1898-ban Charlestonban volt az első és sokáig egyetlen iskolai lövöldözés, ami 6 életet követelt. A 20. század első felében a fegyveres erőszak inkább bombamerényletekben mutatkozott meg, legtöbbször a maffiaháborúkhoz vagy üzleti harcokhoz kötődve. 1920-ban hatalmas pokolgépes merényletre került sor a Wall Streeten, ami 30 személy életébe került, de lőfegyvereket ekkor sem használtak.
A fegyvertartás történetében nehezen besorolható véres esemény volt a Tulsa-i mészárlás Oklahomában, amikor a város felfegyverzett fehér lakosai több száz feketét gyilkoltak meg 1921 május 31-én.
A vérengzést az váltotta ki, hogy egy irodaépületben egy fekete személy rálépett a fehér liftkezelőnő lábára. A nő emiatt a helyi újságnál panaszkodott, és a cikk nyomán robbant ki a véres indulat. Ma is folyik a vita arról, hogy ez faji zavargás, lokális polgárháború vagy közönséges népirtás volt-e, de az biztos, hogy nem volt köze az alkotmányban rögzített alapjog szelleméhez, vagyis a szabadság védelméhez.
Tulsa városa most ismét a gyászhírek közé került azzal, hogy egy lövöldöző betört egy helyi kórházba, és négy embert meggyilkolt. Ő maga az ötödik áldozat.
A száz év előtti tulsai tömegtragédiát követően egy ideig csend volt a lőfegyverek terén, egészen 1940-ig, amikor egy főiskolai tanár lőtte agyon öt kollégáját. Újabb szünet után 1966-ban a texasi egyetem kollégiumában tört ki lövöldözés. Általános iskolai vagy gimnáziumi fegyveres erőszakot viszont nem jegyeztek fel 1970-ig.
Ellenben 2017-ben már 31, 2021-ben pedig 61 iskolai esetet kellett regisztrálni, tehát új jelenségről van szó. Sokan hivatkoznak a COVID-lezárások, a kötelező oltások és újabban az ukrajnai háború pszichés hatásaira, melyek kétségtelenül léteznek, de nem adnak kellő magyarázatot a 2017-20 között (Pre-COVID) tragédiákra.
„Elég volt!” – érzelmek a tetőfokon, de az érvek háttérbe szorulnak
Az uvaldei vérfürdő mélyen felkavarta a társadalmat, és erős szavakat váltott ki mindkét oldalon. A politikusok, az elnök és az alelnök, kongresszusi tagok és alkotmányjogászok mellett megszólalt a közélet sok ismert és tekintélyes szereplője. Közülük talán Steve Kerr, többszörös NBA kosárlabda bajnok és edző érzelmi kirobbanása volt a legmegrázóbb, bár politikai hatása ennek sem lesz. Kerr elsősorban a republikánus politikusokat, köztük név szerint Mitch McConnel szenátusi kisebbségi vezetőt nevezte meg felelősként, valamint azt az ötven konzervatív szenátort, akik útját állják a veszélyek mérséklésének. „Mikor teszünk már valamit?” – kiáltotta Kerr, és ököllel az asztalra csapott. „Fáradt vagyok. Belefáradtam abba, hogy rendre a részvétemet kelljen kifejeznem az odakint gyászoló családoknak. Elegem van a csend pillanataiból. Elég volt!”
Kerr régóta vezető szószólója a határozottabb fellépésnek a fegyveres erőszak ellen. Apját 1984-ben egy bejrúti terrortámadásban agyonlőtték, és azóta többször követelte a H.R.8 nevű törvényes rendezést, amely szigorítaná a lőfegyverek magánfelek közötti átadására vonatkozó szabályokat. A törvényjavaslatot 2021 elején befogadta az Egyesült Államok képviselőháza, de nem jutott át a Szenátuson. Annak ellenére sem, hogy több támadás vagy házi baleset amiatt következik be, hogy az apa átengedte a fegyver használatát a fiának, vagy átíratta az engedélyt a nevére.
A sztársportoló szerint a csökönyösség mögött a szenátorok puszta hatalomvágya áll, mert félnek a fegyverpárti szavazók voksának elveszítésétől. Szerinte – és ezt a nézetet sokan osztják – egyszerű politikai oka van annak, hogy ilyen könnyű lőfegyverekhez jutni az Egyesült Államokban, és mindez nincs összefüggésben sem a kultúrával, sem a szokásokkal vagy a történelemmel. Amit látunk, az nem az Alkotmány szellemiségét erősíti, hanem éppenséggel rombolja.
Létezik családmodell az elkövetőkre?
Jó ideig az volt a vélekedés, hogy az iskolai lövöldözések tettesei felső- vagy középosztálybeli fehér fiatalok, stabil családi és anyagi háttérrel, ami megkönnyíti számukra a költséges fegyverek és lőszerek beszerzését. Az újabb kutatások ennek jórészt ellentmondanak. Peter Landman egyetemi tanár 56 esetet vizsgált meg mélyebben, és arra jutott, hogy az amerikai családok hivatalos besorolása a tévhitek egyik forrása.
Például „épnek és egységesnek” tartották a hatóságok Evan Ramsey családi hátterét, aki két embert ölt meg egy alaszkai iskolában, 1997-ben. A szülei nem váltak el, de az apa éveket töltött börtönben, az anya alkoholista lett, nővére pedig szexuális bűntett áldozata. Statisztikailag a család mégis a ‘stabil’ kategóriába tartozott, mert papíron ‘egyben volt’.
Az 56 támadónak csupán 10%-a nőtt fel olyan családban, ahol nem léteztek a hatóság által feljegyzett negatív tényezők, például büntetett előélet, válás, családon belüli erőszak, alkoholizmus vagy kábítószerfogyasztás. Az erős többség olyan környezetből származik, ahol tipikus az egy-szülőség, a félárvaság, a hűtlenség miatti különválás, valamelyik szülő deviáns életmódja, és igen gyakran a szegénység is.
Az elkövetők nagyobb része a gyilkos fegyvert és lőszert nem legális úton szerezte, hanem lopta vagy az apjától vette ‘kölcsön’, miként Ramsey is. Az életkori korlátozások miatt a vizsgált bűncselekmények közül mindössze kettő volt olyan, ahol a fegyvert az elkövető nevére regisztrálták. Harminc esetben derül ki az, hogy a fegyver legális tulajdonosa (többnyire az apa) nem gondoskodott a biztonságos tárolásról és hogy senki más ne férhessen hozzá a gyilkos eszközhöz.
Gyakran a feketepiacon, újabban az interneten szerezték be a fegyvereket és a lőszert, jóval olcsóbban, mint a legális forgalomban. Húsz esetben az elkövető harmincnál több lőszert vitt magával, tehát tömeges gyilkosságra vagy esetleges tűzharcra is felkészült.
Ismétlődő pszichés tényező a gyatra iskolai előmenetel és a közösségi programoktól való húzódozás, ami kiváltja a többi diák gúnyolódását vagy lenézését, és ez bosszúvágyat gerjeszt. Az elkövetők közül többek voltak iskolai kiközösítés vagy erőszakos megaláztatás (bullying) célpontjai, akik fegyverrel törlesztették sérelmeiket.
A halálhoz vezető gyakori ok az erő értelmetlen mutogatása, a fegyverek indokolatlan nyílt viselése, vagy ügyetlen használata. Egy ilyen esetet mesél el a legendás Johnny Cash egyik balladája, a „Ne vidd a városba a pisztolyaidat” című drámai történet.
Cash balladája az egyik legsúlyosabb kérdést érinti, vagyis a tartás, a viselés és a használat közti lényegi különbségeket. Véres félreértelmezések melegágya, hogy az Alkotmány egyként kezeli ezeket, vagyis akinek van fegyvere, az hordhatja és használhatja is. Az otthoni tartás és a birtokvédelem joga körül nincs nagyobb vita, és ezt a korlátozáspártiak kevésbé is támadják, mint hogy valaki az otthonán kívül akár nyíltan, akár rejtve hordhasson magával lőfegyvert.
A részletkérdésekben rendkívül eltérő az államok felfogása. A 14. alkotmánymódosítás értelmében a helyi hatalmak a fegyvertartás jogát nem törölhetik el, de a vásárlás, regisztrálás, várakozás vagy viselés módjait szabályozhatják. Ezért is jelentősek az eltérések például az engedélyek érvényessége körül is, ami egyes helyeken csak két év, de Texasban már tíz. Vannak államok, ahol a puszta regisztráció (bejelentés) is elegendő. A zűrzavar tehát teljes, és a rendelkezések nehezen átláthatók.
A szabályozás olykor szomszédos államok között is eltérő, ami megnehezíti a polgárok eligazodását saját jogaikban, mert sokan gondolják úgy, hogy amit a saját államukban megtehetnek, az a szomszédban is lehetséges. Változatosak a kereskedelem szabályai is, mert míg Kaliforniában csak engedélyes üzletekben legális a vásárlás, addig egy házzal odébb, Arizonában magánszemélyek is árulhatnak, például az interneten.
A jogi sokféleség és tisztázatlanság ezért az illegális fegyverkereskedelem egyik táptalaja. Ezt csakis egy központi (szövetségi) törvénnyel lehetne tisztázni, és ezzel a veszélyeket csökkenteni. De ez megint nem olyan egyszerű, mint elsőre látszik.
A viták őszinteségét csorbítja, hogy vészesen közeleg az őszi időközi kongresszusi és kormányzói választás, ahol az abortusz mellett a fegyvertartás is slágerlistás téma lesz. A republikánus jelentkezők körében az a félelem uralkodik, hogy pártbéli vetélytársuk barátságosabb lesz a fegyvertartók felé, és ez több államban eldöntheti a szavazást, főként Délen, és persze a népes Texasban is. Arra is biztosan számíthatnak, hogy ha nem támogatják határozottan a fegyvertartást, akkor nem szerzik meg Donald Trump háttértámogatását, ami egyenlő a bukással. Ezért sem remélhető tőlük, hogy pont most álljanak neki a tartási jog keményítésének.
Az érem másik oldala az, hogy a választásokra készülő demokraták maguk is bizonytalanok abban, hogy mennyire erőltessék a fegyvertartás kérdését, nehogy elveszítsenek olyan bizonytalan szavazókat, akik más kérdésekben meggyőzhetők lennének. Így például Catherine Cortez Masto (Nevada) és az egykori űrhajós Mark Kelly (Arizona) nem is sorakoztak fel a fegyverellenes kampányhoz. Annak ellenére sem, hogy Kelly feleségét tíz éve fejbe lőtték egy lövöldözés során, amiben hat személy elhunyt.
Ha ez a két szenátor elveszíti a székét ebben a két billegő államban, akkor a republikánus hatalomátvétel a Szenátusban biztosra vehető.
A legfőbb alkotmányos akadály maga az Alkotmány
Az amerikai alkotmány első kiegészítés-csomagja, amit Bill of Rights néven ismerünk (Jogok Törvénye, 1789), a szólásszabadság után a második helyen véste kőbe a fegyverviselés jogát. A szabály történelmileg és nyelvileg már megszületésétől vita tárgya, aminek máig sem sikerült pontot tenni a végére.
Abban megegyeznek a vélemények, hogy az eredeti rendelkezés a nemzet szabadságának oltalmazására irányult és nem volt célja a polgárok közti fegyveres agresszió bátorítása. Mégis, ezzel az alkotmányos joggal ma már olyan széles körben lehet visszaélni, hogy akár önmaga eredeti célja ellen is fordulhat, hiszen bűnös vagy szabálytalan gyakorlása mások szabadságát és élethez való jogát veszélyezteti.
Az sem kérdés, hogy a jogot kizárólag alkotmánymódosítással lehetne visszavonni. Ezt nem is követeli szinte senki, vagyis nincs szó a fegyvertartás teljes tiltásának igényéről. A vita inkább abból ered, hogy az alapítók nem tértek ki olyan részletekre, melyek ma már sorsdöntők. Például nem szabályozták a tartható fegyverek mennyiségét és fajtáját. Az adott kor viszonyai között ez nem is volt szükséges, mert a korabeli eszközök még egyszerűek és egylövetűek voltak. A lőszerek sem voltak fejlettek, és a mennyiség sem volt kérdéses, mert egy személy aligha tudott 2-3 fegyvernél többet viselni.
Ezzel szemben mára tömeges (csoportos) pusztításra alkalmas eszközök is megjelentek a kereskedelmi kínálatban, így gépkarabélyok és különféle automata kézifegyverek is. A megelőző 240 évben gyökeres változáson mentek át a lőszerek és a különféle kiegészítő eszközök, így a nagy kapacitású tárak is.
Az alkotmányos szabályozásból hiányzik a jogosultakkal szembeni elvárások katalógusa, a szellemi állapot, az előzetes háttérvizsgálat, a tartás jogszerű indoka, vagy a már birtokolt fegyverek száma. Ezeket az egyes államok eltérően szabályozzák. Ez is oka az államok közti feltűnő statisztikai eltéréseknek, és erre alapozva érvelnek a korlátozáspártiak azzal, hogy a ‘fegyveres Amerika’ már rég egy poros és hamis mítosz, ami nem jellemzi a modern társadalmat.
A kint lévő fegyverek száma szerint az USA valóban a világ legfelfegyverzettebb országa, ahol több a privát kézben lévő gyilkoló eszköz, mint a lakos. (Vörössel és pirossal jelezve a legveszélyesebb államok.)
„Texas gonosz arca”. A vérengzés nem rendítette meg a fegyvertartás támogatóit, sőt
A Nemzeti Lőfegyver Szövetség (NRA) éves találkozóján, már Uvalde után, a fegyverrajongók ezrei tapsoltak Ted Cruz republikánus texasi szenátornak, aki arra buzdította a tömeget, hogy álljanak ki a liberális politikusok ellen, akiknek „valódi célja Amerika lefegyverzése”. A probléma nem a fegyverekkel van, hanem a gonoszsággal, mondta a Cruz. „A lényeg még mindig az, hogy a rosszfiúkkal szemben legyenek ott a jó fiúk – de fegyverrel” – tette hozzá. Vagyis legyen még több felfegyverzett amerikai, és azok álljanak a Jó oldalán, képzeli el az ideális egyensúlyt a texasi szenátor.
Az ‘NRA-papagájok’ szerint a fegyveres erőszak okai azok az amerikaiak, akik gonoszak, elmebetegek és szociálisan rosszul alkalmazkodnak, és akik inkább fegyvert használnak, mint kést vagy öklöt a sérelmek rendezésére. „Nem a fegyverek ölnek, hanem az emberek – állítja ez a mantra. Ha ez igaz lenne, akkor abból a tényből, hogy az Egyesült Államok világvezető a fegyveres erőszak és halálesetek terén, az következne, hogy egy gonosz, elmebeteg és szociálisan rosszul alkalmazkodó nép vezeti a világot. De persze a hazaszeretetével büszkélkedő NRA sose merne ilyen vádat megfogalmazni az amerikai nép ellen. Így Donald Trump sem” – mondja Alan Dershowitz, a Harvard Law School emeritus professzora.
Az Egyesült Államok Betegségellenőrzési és Megelőzési Központja (CDC) legfrissebb adatai szerint abszolút számban Texas vezet az országban a fegyverekkel kapcsolatos halálesetek tekintetében. 2020-ban 4100 ember halt meg az államban fegyverrel összefüggésben – öngyilkosságok, gyilkosságok, balesetek és tömeges lövöldözések következtében. Ugyanakkor az összes halálozáshoz mérve Texas a középmezőnyben található. A legrosszabb eredményeket déli és középnyugati államok produkálják, így Louisiana, Mississippi, Alabama, Montana. A legbékésebbnek a keleti part államai (New England) bizonyulnak, és a nyugati part sem tartozik a legrosszabb körzetek közé.
„Texas többször is megmutatta a gonosz arcát. Engem porig sújtottak ezek a tragédiák, amik 2016-ban Dallasban, 2017-ben Sutherland Springsben, 2018-ban Santa Fében, 2019-ben El Pasóban és Midland-Odesszában, most pedig Uvaldéban lezajlottak” – sorolta Cruz. A gyilkosságsorozat ellenére a texasi fegyvertörvényeket éppen olyan politikusok lazították fel, mint Cruz, és a mögötte tornyosuló NRA.
A fegyverszövetség megítélése rendkívül eltérő a közvéleményben. Az egyik oldal szerint minden vér és bűn, ami lőfegyver birtoklásának a következménye, az NRA nyakába varrható. Azért, mert Amerika egyik legbefolyásosabb politikai és üzleti csoportosulásaként rendre meggátolja a fegyvertartás szigorítását, sőt, népszerűsíti, reklámozza a fegyvereket, és velük való viszonyt a hazafiasság próbájaként állítja be.
A másik tábor, vagyis a fegyverpártiak szögesen ellentétes nézete szerint a szervezet valóban a hazafiság legmagasabb mércéje, amit az is igazol, hogy a társaságnak több elnök és népszerű személyiség is tagja volt, vagy ma is az. A tabló valóban impozáns, és sokakat elgondolkodtat, hiszen jeles amerikaiak szerepelnek rajta.
Az Alkotmány szövegét egyelőre lehetetlen megpiszkálni
Sokat rontott a korlátozáspártiak pozícióin a 2016-os Caetano v. Massachusetts határozat, mely szerint az alkotmányból nem vezethető le bizonyos fegyverfajták korlátozása, még azoké sem, amelyek a legújabb időkben kerültek ki az üzemekből, és immár csoportos vérengzésre alkalmasak. A megfogalmazás szerint minden fegyver legális, ami testileg viselhető, hordható. Vagyis nem csak elvileg, de a gyakorlatban akár páncélelhárító kézi rakéták vagy a nehézgéppuskák is magánkézben lehetnek.
A korlátozásokat követelők történeti okfejtése azon alapul, hogy az alkotmányozók világosan kifejezték, hogy a jogosítvány célja a szabadságot és függetlenséget védő polgári milíciák felfegyverzése, ami valóban létkérdés volt a britek elleni függetlenségi háborúkban. A Bill of Rights szövegezéséből és a történelmi körülményekből ez egyértelműen kiolvasható.
Ezt az ellentmondást egyre többen ismerik fel. Jelen állás szerint a GALLUP mérése a lakosság relatív többségének szigorító véleményét jelzi.
A korlátozáspártiak szerint egyáltalán nem arról van szó, hogy az amerikai nép különbözik más demokráciák polgáraitól. Egyetlen változó létezik, ami megmagyarázza, hogy az Egyesült Államokban drámaian magasabb a fegyveres erőszak, ez pedig a fegyverek könnyű elérhetősége. Az NRA kirohanásai és lelkifröccsei a gonoszságról vagy a társadalmi devianciákról nem tudják eltörölni a tényt, hogy ezek olyan jelenségek, melyek nagyjából azonos méretűek más nemzetek körében is.
Nemzetbiztonsági aggály, vagyis az országot érő külső támadás veszélye sem fenyeget ma már, mert az Egyesült Államok hadereje bárki ellen képes megvédeni az országot. A milíciák már vagy kétszáz éve feloszlottak vagy beolvadtak a hadseregbe, és 1812 óta nem is folyt védekező háború az Egyesült Államok területén (a néhány órás Pearl Harbor-i támadást leszámítva).
Az alkotmánykiegészítés első fele tehát értelmetlenné vált. Az emberek többsége a saját életviszonyait, környezetét, a lokális bűnözés alakulását, a helyi rendőrség hatékonyságát mérlegeli, amikor állást foglal, nem pedig az USA nemzetbiztonságát.
Bárhogy is van, az alaptörvény szövegében az áll, ami áll. A bíró azt látja maga előtt, hogy a Bill of Rights 2. rendelkezése szerint „nem lehet a népnek a fegyverek birtoklásához és viseléséhez való jogát csorbítani”. A mondat első felét (a szabad állam védelmét) általában mellőzik.
Ezért nem is kétséges, hogy a konzervatív többségű Legfelsőbb Bíróság (SCOTUS) nem hozna olyan döntést, ami az alapjogot kétségbe vonná. Bár a testület tagjai a hosszú évtizedek során eltérő magánvéleményeket hangoztattak, de döntéseik szinte mindig konzervatív jellegűek voltak, vagyis nem piszkálták meg a Bill of Rights engedélyező álláspontját. Még úgy sem, hogy például a konzervatív Warren E. Burger főbíró – akit Richard Nixon jelölt a testületbe – „történelmi csalásnak” nevezte a fegyvertartást. Szerinte ez egy érdekcsoport trükkje volt az amerikai nép feletti uralom megszerzéséért, még ha látszatra a szabadságról is szól. Azt mondta, hogy ha ő annak idején beleszólhatott volna, ez a passzus nem kerül be az alkotmányos talapzatba.
Azt viszont sosem mondta ki a SCOTUS, hogy a fegyvertartás joga abszolút, tehát megkérdőjelezhetetlen és születésénél fogva mindenkit megillet. Ezt a jogot nem helyezték az élet, a szabadság vagy a tulajdon jogával azonos szintre. Félrevezető ezért az NRA gyakran hangoztatott nézete, hogy a fegyvertartás „alapvető emberi jog”. Nem az. A SCOTUS 2008-ban leszögezte, hogy az államnak jogában áll a tartás és viselés korlátozása, bár nem írta elő, hogy milyen módon, mert az a jogalkotók feladata.
A SCOTUS jelenlegi tagjai is csak bottal piszkálták meg néha ezt a viperafészket. Clarence Thomas főbíró (az abortusz-szigorítás egyik éllovasa) például azzal dorgálta meg Kaliforniát, hogy az ott bevezetett 10 napos várakozás „leértékeli” ezt az alapjogot. Neil Gorsuch bíró pedig több alkalommal nem is élt a szavazás jogával.
Thomas Jefferson szelleme lebeg a színen
Tartja magát az az érvelés is, ami még Thomas Jeffersontól, az alkotmány szövegének végső szerkesztőjétől származik, hogy a népnek nem csak a külső támadás, de saját kormánya jogtalan agressziójával szemben is joga van a védekezésre, sőt ez kötelessége is a szabadság védelmében. Ez viszont elképzelhetetlen fegyveres erő nélkül. Eszmei téren ez a legerősebb adu a fegyvertartás híveinek kezében. A Capitolium elleni támadás elkövetőinek védői is sűrűn hangoztatták ezt az érvet a peres eljárások során, arra hivatkozva, hogy az uralkodó politikai osztály (‘a rendszer’) folyamatosan megsérti az állampolgári szabadságjogokat.
A „jó fickó fegyverrel”-elmélet támogatói érvként sorolják azt is, hogy a tiltások sosem vezetnek egy mély probléma megoldásához (miközben ez a tábor az abortusztilalom leghangosabb szószólója). Gyakran emlegetik a metamfetamin illegális voltát, aminek betiltása nem vezetett a fogyasztás csökkenéséhez. Előkerül az érvelés a 20-as évek nagy alkoholtilalmára emlékezve, ami megalapozta Al Capone birodalmát.
A szélsőkonzervatív narratíva szerint a fegyveres gonosztevőket csak fegyveres becsületesek fékezhetik meg, és az iskolák védelmének erősítése (beleértve felfegyverzésüket) ígéretes út a diákok biztonsága felé, tartja az NRA nyilatkozata.
A szervezet filozófiáját esetek sokasága cáfolta már meg, mint most legutóbb az Uvalde-i dráma pillanatának képsorai. Később a rendőri vezetők nyilatkozatai is azt igazolták, hogy a felfegyverzett szülők nem tudták megvédeni gyerekeiket az odabent elszabadult erőszaktól. A hatóságok nem engedték őket akcióba lépni, de akkor a kérdés az, hogy mi értelme volt fegyverkezniük, ha a legkritikusabb pillanatban nem használhatták gyermekeik védelmében?
Az OpenSecrets, a kormány átláthatósági csoportja szerint az NRA legalább 442 ezer dollárt adományozott Ted Cruz politikai kampányaira, és továbbra is a texasi törvényhozók legfőbb külső támogatója. Ezek a kampányok sikeresen népszerűsítették azt a nézetet, hogy a fegyverek biztonságosabbá teszik a köznapi életet.
Alan Dershowitz szerint sem várható, hogy a fegyverekkel kapcsolatos törvények keményítése azonnal csökkentené a fegyveres erőszakot. Ha viszont azt a képzetet erősítik tovább, hogy a fegyverek megvédenek, és ‘minél több van belőlük, annál jobb’ – az egyszerűen becstelenség az amerikai néppel szemben.
„Ha változtatunk a törvényeinken, hogy lehetetlenné tegyük az Uvalde-i tömeggyilkoshoz hasonló 18 éveseknek, hogy rohamfegyvereket és korlátlan lőszert vásároljanak, az nyilván nem zárná le örökre az iskolai lövöldözéseket. Mégis, az ilyen lépések hozzájárulhatnak a halálos esetek csökkentéséhez, amelyek túlságosan megszaporodtak mostanában hazánkban” – mondja a professzor.
Az elnök mindenképpen mozdulni akar, de gúzsba kötve táncol
Joe Biden elnök és Harris alelnök kemény és érzelmes szavakkal kommentálta az Uvalde-i mészárlást, és ígéretet tettek arra, hogy lépésre kényszerítik a Kongresszust. Az elnök a törvényhozás vezető képviselőivel fog egyeztetni a lehetséges új rendszabályokról, de még nem nevezett meg kompromisszumos lehetőségeket. Abban reménykedhet csak, hogy Donald Trump 2018-ban támogatta a félautomata puskák vásárlási korhatárának 18-ról 21 évre való emelését, tehát nem zárható ki teljesen valamilyen elmozdulás a sorozatlövő támadófegyverek terén is. Erre vonatkozik a frissen bejelentett lépés, a Protecting Our Kids Act (gyermekeink védelmét célzó törvény), ami megemelné az AR osztályú fegyverek vásárlásának korhatárát, valamint szűkítené a tárakhoz való hozzájutást is. Azonban ennek a törvénynek sincs sok esélye, hogy megugorja a szenátusi lécet.
De vajon mekkora lehet az elmozdulás? Mindkét párt tagjai úgy látják, hogy a Kongresszus nem fog meghozni egy alapjaiban új fegyvertartási törvényt, még a legutóbbi megdöbbentő lövöldözések hatása alatt sem. Folynak egyeztetések kisebb intézkedésekről, beleértve a „vörös zászlós” törvényeket, amelyek távol tartanák a fegyvert az önmagukra és másokra veszélyes személyektől. Ám még ezek a szigorítások is megakadni látszanak a fegyverpártiak legújabb akcióján. „Már tervezzük az ellentámadási tervünket” – mondja Dudley Brown, a Fegyverjogok Nemzeti Szövetségének elnöke, aki szerint a pszichésen sérültek korlátozása alkotmányellenes lenne. Ilyen korlátozás egyelőre csak kilenc államban létezik, köztük New Yorkban, ahol május közepén a buffalói mészárlás lezajlott.
Az alkudozásokban esetleg lehet szó erősebb háttérellenőrzésről, pszichológiai tesztekről és szigorúbb határvédelemről is, de többről aligha. A pesszimista hangulatot növeli, hogy május végén a Szenátus blokkolta a honi terrorizmusról szóló törvényt, arra hivatkozva, hogy a felhevült fegyvertartási vita érzelmi hullámzása rossz irányba terelheti a jogalkotást, és összekeveri a két vitatémát. Érvelésük szerint alaposabban meg kell gondolni, hogy Salvador Ramos, az uvaldei elkövető vajon terrorista volt-e vagy elmebeteg, és nincs ínyükre az sem, hogy a javaslat szerint az FBI és a Nemzetbiztonsági Hivatal járna el egy alkotmányos alapjog (a fegyvertartás) kérdésében.
Nincs meg a kellő többség, pedig mindenki érzi a perzselő hőséget
A törvény csak akkor mehetne át, ha elnyerné 60 szenátor támogatását (filibuster), ami jelen állás szerint kizárt. Feltételezve, hogy minden demokrata szenátor a fedélzetre vonul, akkor is még tíz republikánusra lenne szükség, hogy elkerüljenek egy újabb a törvényhozói fiaskót. A demokraták szerint ennek oka az, hogy a republikánusokat a fegyverlobbi és a lőfegyvergyártók továbbra is a markukban tartják, rendre kiélezve a két tömb politikai ellentéteit.
„A fegyvergyártók és partnereik politikai zárlatot rendeltek el a republikánusok számára” – mondja Tim Kaine demokrata szenátor Virginiából, és egyben jelzi a további sokféle érdekcsoport és a fegyverpárti aktivisták befolyását, hogy a hasonló esetek esélye csökkenjen.
Nem elég a gyász, tenni is kell
Richard Blumenthal connecticuti demokrata szenátor szerint a fő társadalmi probléma az, hogy a fegyverlobbi egyre csak gerjeszti a félelmet az emberekben. Bár ez valamelyest csökkent, a félelemfaktor továbbra is gátló tényező a változás útjában. Az NRA agresszivitását ébren tartja, hogy évek óta jogi csatározásban áll Leticia James New York állami főügyésszel, aki részben feldarabolta a szervezet pénzforrásait. De annyira nem, hogy végleg kordába is szoríthassa, mert az iparág továbbra is rendkívül jövedelmező. A főügyész tett már kísérletet a szervezet feloszlatására is, ami zátonyra futott a bíróságon, bár eleve nem is volt jelentős esélye.
Amiben óvatos előrelépés lehetséges, az a rendőri, rendvédelmi szervezetek hatékonyságának átvizsgálása. Ezt mind a két fél megemlíti, látva a helyi hatóságok akcióképtelenségét és szervezetlenségét az uvaldei merénylet során. De ez csak pótcselekvés lenne, mert régen rossz, ha egy ilyen helyzet megoldása attól függne, hogy a rendőrök képesek-e hatékonyan beavatkozni. A fő feladat az volna, hogy a tragédiákhoz vezető szituációk eleve létre se jöhessenek. Annak pedig a legjobb módja az, ha az agresszor nem jut lőfegyverekhez.
