Hirmagazin
Image default
ÁllatvilágHírek

Videón a fővárosi állatkert nemrég született tigriskölykei

Két szibériai tigriskölyök született a Fővárosi Állat- és Növénykertben – tájékoztatott az intézmény hétfőn.

A két kölyök április 13-án látta meg a napvilágot, de eddig még csak a gondozók láthatták őket. A nagyközönség a tervek szerint néhány hét múlva tekintheti meg a tigriskölyköket, akiket addig az állatkert által közzétett fényképeken és videókon láthatnak az érdeklődők – olvasható a közleményben.

Facebook-post/videó

A tájékoztatás szerint az állatok neme csak néhány hét múlva derül ki, amikor megkapják az első védőoltásokat. Az állatokat ekkor néhány percre különválasztják az anyjuktól, megvizsgálják őket, megállapítják a nemüket, valamint azonosító chipet is kapnak – írták, hozzátéve, hogy ezt követően kerülhet sor a kistigrisek nevének kiválasztására.

A kistigrisek szülei tavaly érkeztek a fővárosi állatkertbe azzal a céllal, hogy az Európai Állatkertek és Akváriumok Szövetsége (EAZA) tigris tenyészprogramjának keretében szaporítsák őket.

Agnes, az anyaállat 2021 nyarán született a csehországi Hluboká nad Vltavou állatkertjében. Dáriusz, az apa 2017 áprilisában jött világra a Debreceni Állatkertben és a múlt héten ünnepelte nyolcadik születésnapját.

A Fővárosi Állat- és Növénykertben 1868 óta láthat a közönség tigriseket, az első szibériai tigris 1937-ben érkezett az intézménybe. Az első budapesti tigriskölykök 1880-ban jöttek a világra, legutóbb pedig 2013 augusztusában, csaknem 12 évvel ezelőtt születtek kistigrisek a fővárosi intézményben – áll a közleményben.

Forrás

Hirmagazin.eu

Kapcsolódó hírek

A NAV-határidő vészesen közeleg: ezeket mindenkinek tudnia kell az szja-bevallásról!

Géza

Figyelem! A Budapest, Széchenyi István tér személyvédelmi és létesítménybiztosítási intézkedés által határolt terület 2025.05.19-től 2025. 05. 22-ig. A hivatkozott területen a közlekedésre fokozottan figyeljünk! – Google térkép képe

Géza

Figyelem! Eltűnt Budai Bianka Andrea! Várpalotai rendőreink a lakosság segítségét kérik a 13 éves leány eltűnése kapcsán! .. Oszd meg!

Géza