Home Főhírek Belföldi hírek Ha van fájdalmasan hiányzó szakma, ez az

Ha van fájdalmasan hiányzó szakma, ez az

forrás: hirado.hu

Több mint ezer nevelőszülőre van szükség 2017. év végéig a 2014-es új szabályozás értelmében. A Gyermekvédelmi törvény módosításával a kormány célja ugyanis, hogy minden 12 év alatti gyermekvédelmi gondoskodásba került gyerek a gyermekotthonokból rövid időn belül nevelőszülői családba kerüljön.

Ha van fájdalmasan hiányzó szakma, ez azHa van fájdalmasan hiányzó szakma, ez az
SOS Gyermekfalvak

Magyarországon közel 23 ezer fiatal él nem a vér szerinti szüleivel, ebből nagyjából 10 ezren 12 év alattiak. A kormány a fokozatosság elve szerint korábban a 3 év alattiak számára, majd a hat éves kort be nem töltő gyerekeknek, és 2014 óta a 12 év alatti korosztály számára is biztosítaná a nevelőszülői gondoskodást.

Jelenleg 5500 nevelőszülő „dolgozik” az országban, a jogszabály kivitelezéséhez azonban ennél jóval többre lenne szükség. Az SOS-ben jelenleg 70 nevelőszülő dolgozik, de folyamatosan keresik az újakat. Jelenleg Kőszegre és Orosházára toborzunk – monda Szilvási Léna, az SOS Gyermekfalvak szakmai igazgatója.

SOS Gyermekfalvak

A nevelőszülők otthont biztosítanak a családjukból kiemelt, különösen nehéz sorsú gyerekeknek. Sajnos nem elég népszerű szakma ma hazánkban a nevelőszülőség – mondta a hirado.hu-nak Szlankó Viola, az SOS Gyermekfalvak pszichológusa.

Vajon hányan keresnek olyan munkát, ami 24 órában éjjel-nappali ügyelettel jár, szabadidő nélkül, gyakran túlórázva és saját érdekeket háttérbe szorítva végezhető? A szülőséggel járó feladatokért pedig még fizetés sem jár. Azok, akik más gyerekek gondozását is vállalják térítést kapnak. 2014. január 1-e óta főállású munkaviszonynak számít a nevelőszülőség. Egy tavalyi határozat alapján pedig akár 8 órás munka is vállalható még mellette. Az anyagi motiváció azonban nem elegendő, sokan nem tudnak róla és nincs nagy hagyománya
Magyarországon – tette hozzá a pszichológus.

A hatályos törvény értelmében nevelőszülő lehet, aki:
– huszonnegyedik életévét betöltötte,
– nem áll cselekvőképességet érintő gondnokság és támogatott döntéshozatal hatálya alatt,
– büntetlen előéletű,
– a gondozásába helyezett gyermeknél legalább tizennyolc, de legfeljebb ötven évvel idősebb,
– személyisége, egészségi állapota és körülményei alapján alkalmas a nála elhelyezett gyermek kiegyensúlyozott fejlődésének biztosítására és a családjába történő visszakerülésének vagy örökbefogadásának támogatására, valamint a gyermek, fiatal felnőtt életkori szükségleteiből adódó feladatoknak az ellátására,
– a képesítési előírásokra vonatkozó miniszteri rendeletben meghatározott képzésen eredményesen részt vett.
Nevelőszülők – SOS Gyermekfalvak

 
Mivel jár a nevelőszülőség?

Ez egy rendkívül komplex feladat – mondta Szlankó Viola. A családalapú gondoskodásban nevelkedő gyermekek, a felmérések szerint, jobban teljesítenek. Alapvető cél természetesen a vér szerinti családba való visszagondozás vagy az örökbefogadás. De ez utóbbira hazánkban az öt év feletti gyerekeknek kicsi az esélyük– jegyezte meg. Itthon, a nyugati változásokkal szemben, még mindig öt éves korig „várják” az örökbefogadó családok a gyerekeket.

Aki nevelőszülőnek jelentkezik, a házi orvosi igazolás mellett egy pszichológiai tesztet is el kell végeznie. Vizsgálják a motiváció, a nevelési elvek és a saját gyerekkel fenntartott kapcsolat mellett az adott felnőtt személyiségét is, hogy kiderüljenek az esetleges szorongási, indulatkezelési vagy depressziós problémák.

A fizetés két részből áll, a családok havonta gazdálkodhatnak egy fix összeggel, ezen felül pedig gyerekenként ellátmányt kapnak, amivel a hónap végén el kell számolniuk.

A képzettség elengedhetetlen

A 2014-es módosítás szerint egy 300 órás képzésen kell részt venni ahhoz, hogy valaki nevelőszülő lehessen. Gyereket már a 60. órát követően lehet vállalni, de a képzést be kell fejezni. Az oktatáson a leendő szülők többek között azt is elsajátítják, hogy milyen jelekre kell egy traumatizált gyerek esetében odafigyelni, ha elhanyagoló, bántalmazó környezetből érkezik.

Az SOS Gyermekfalvak gyakran szervez továbbképzéseket a nevelőszülők számára, akiknek szupervíziókon és nevelőszülői gyűléseken is részt kell venniük – mondta a szervezet pszichológusa. Nagy hangsúlyt fektetünk az együttműködésre a nevelőszülők és a szakmai csapat között.

Még egy fontos korlát van, egy családon belül legfeljebb hat gyerek ellátását biztosíthatják, beleértve a saját gyerekeket is.

A gyerek szempontjai az elsődlegesek

Minden esetben gyerekhez keresünk szülőt – hangsúlyozta Szlankó Viola. Továbbá fontos szempont az is, hogy testvéreket nem választanak el egymástól (kivéve, ha ez a gyerekek érdekét szolgálja). Ezért ritka, hogy egy nevelőszülő mindössze egy gyerek gondozását nyújtsa. Átlagosan öt évet töltenek a gyerekek a nevelőszülőknél, de előfordul, hogy egy kapcsolat életre szóló marad. A törvény a gyerek 24 éves koráig támogatja a befogadó családot anyagilag, de a kötelék nem mindig szakad meg a jogviszony megszűnésével.

A nevelőszülőség egyik legnehezebb része az elszakadás – mondta a pszichológus, amire megpróbálják a felnőtteket előre felkészíteni.

A tapasztalatok szerint az ún. „megélhetési” nevelőszülők mellett ma már olyanok is gyakran jelentkeznek e nemes feladatra, akiket megérintett a saját gyerekükkel való otthonlét, vagy éppen az egyedüllét, ami a saját gyerek kirepülésével jár. Ezeknél a nőknél nagyon fontos szempont, hogy az érzékenységük az anya szereppel jár együtt – magyarázta a szervezet munkatársa.

A nevelőszülők választhatnak, hogy a befogadott gyerekeket a saját otthonukban, vagy azalapítványáltal biztosított házakban kívánják nevelni. Az idősebb, az 50-es korosztály gyakran él a beköltözés lehetőségével, ahol egy erősebb kapcsolat van a szülők között. Az integráció útja azonban arrafelé visz minden hasonló tevékenységet végző kezdeményezést, hogy támogassa a gyerekvédelmi gondoskodásban szereplő fiatalokat a társadalomba való beilleszkedésben.

A hazánkban is egyre népszerűbb társadalmi felelősségvállalás és jótékonysági felhívások remélhetőleg hamar elérik azt a célt, hogy mindenkiben tudatosuljon: a nevelőszülőség is egyfajta segítségnyújtás – emelte ki az SOS Gyermekfalvak pszichológusa, Szlankó Viola.

 

Exit mobile version
Megszakítás