Home Főhírek Belföldi hírek Gyurcsány lebukott, és elismerte

Gyurcsány lebukott, és elismerte

Kép: Hirmagazin.eu

A Demokratikus Koalíció elnöke súlyos politikai hibát követett el azzal, hogy nem tüntette fel részletesen, milyen formában és hol található a több száz milliós megtakarítása – állítja a Híradó.hu által megkeresett politológus.

Gyurcsány Ferenc, Kép: Spíler – Blog

A Magyar Idők információi szerint Gyurcsány Ferenc több mint 150 millió forintot tartott az év elején az osztrák Schoellerbank AG bécsi fiókjánál vezetett számláján. Erről a tényről azonban elfelejtett beszámolni a most közzétett vagyonnyilatkozatában.

Európai pénz 

Az ügyben először Gyurcsány Ferenc pártja, a Demokratikus Koalíció szólalt meg. A hivatalos közlemény szerint a DK elnökének 605, 727 millió forint értékben értékpapír-befektetése van, amelyet vagyonnyilatkozatában pontosan fel is tüntetett. Ezen értékpapírokat egy magyar és egy osztrák bank, illetve két magyar pénzügyi szolgáltató kezeli. Vagyis Gyurcsány Ferenc vagyoni helyzetét pontosan, hiánytalanul, a jogszabályi előírásoknak megfelelően tüntette fel a vagyonnyilatkozatában, hiszen a bécsi 150 millió forint a befektetések egy része – állítja a DK.

Az érintett ezt később megerősítette az M1 Híradójának adott nyilatkozatában is. Arra a kérdésre, hogy miért pont Ausztriában tartja a befektetését, úgy válaszolt, hogy ő egy európai állampolgár, így semmilyen jogszabály nem tiltja ezt meg neki.

Lényegében ugyanaz 

Gyurcsány Ferenc hangsúlyozta, az ausztriai számlán csak részvények és kötvények vannak.

A Híradónak nyilatkozó pénzügyi szakértő szerint azonban az értékpapírszámla és folyószámla nyitása lényegében megegyezik: vagyis az ügyfélnek mindkét esetben pénzt kell utalnia a banknak.

Szabics András Zsolt, a Bankmonitor.hu vezető elemzője úgy fogalmazott, értelemszerűen, ha veszünk x millió forintért valamilyen kötvényt vagy akár részvényt, vagy befektetési jegyet, akkor az meg fog jelenni a számlán, csak éppen úgy, hogy hány darab számú értékpapír van adott értékpapírból.

Kép: Családi Kasszasikerek Pénzügyi Öngondoskodás Program.
A kép illusztráció.

Súlyos hibát követett el 

Deák Dániel politológus a Híradó.hu megkeresésére úgy fogalmazott: Gyurcsány Ferenc súlyos hibát követett el azzal, hogy a vagyonnyilatkozatában nem tüntette fel részletesen, hogy a 605 millió forint értékű megtakarítása milyen formában és hol található. Főként annak fényében, hogy Simon Gábor, aki Gyurcsány Ferenc pártelnöksége idején az MSZP országos választmányát vezette, szintén osztrák bankokban tárolt pénzösszegek miatt került eljárás alá. Mivel Gyurcsány Ferenc nem töltötte ki teljes részletességgel a vagyonnyilatkozatát, ezért most éppen a választási kampány kezdetén magyarázkodásra kényszerül, mely pártjának támogatottságára is negatív hatással lehet.

Minden képviselőtől elvárható, hogy a lehető legnagyobb pontossággal töltse ki a vagyonnyilatkozatát. Gyurcsány Ferencre mindez különösen vonatkozik, hiszen volt miniszterelnökként ő fokozottan számíthat a nyilvánosság érdeklődésére – tette hozzá Deák Dániel. A szakember hangsúlyozta, ráadásul éppen Gyurcsány Ferenc volt az, aki tavaly áprilisban eltitkolt, külföldi bankbetétekkel próbálta meg hírbe hozni Orbán Viktort.

Bárki kezdeményezhet eljárást 

Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász a Híradó.hu megkeresésére elmondta, egy képviselő vagyonnyilatkozatával kapcsolatban bárki kezdeményezhet eljárást a mentelmi, összeférhetetlenségi, fegyelmi és mandátumvizsgáló bizottság elnökénél. A kezdeményezőnek pontosan meg kell jelölnie a vagyonnyilatkozat kifogásolt részét és tartalmát.

Törvény, igazságszolgáltatás. Kép: Hirmagazin.eu

Ha a testület vizsgálata azt állapítja meg, hogy a képviselő a vagyonnyilatkozatban lényeges adatot, tényt szándékosan valótlanul közölt, akkor kezdeményezik a képviselő összeférhetetlenségének kimondását. A képviselőnek ez esetben öt napja van arra, hogy az összeférhetetlenségre okot adó tényt megszüntesse.

Ha ez idő alatt ezt nem tudja megtenni, képviselői megbízása megszűnik – mondta ifj. Lomnici Zoltán.

ElőzőIdősek sérelmére követtek el bűncselekményeket (Olvasd el és nézd meg!)
KövetkezőÍgy mentette meg Dr. Horváth József az 5 éves Noémi életét! Isten áldja meg Őt!
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: sajtoiroda@hirmagazin.eu. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza
Exit mobile version
Megszakítás