Egy névtelen levél érkezett 1929 nyarán a Szolnoki Királyi Ügyészségre. Az írója arról tájékoztatta az ügyészeket, hogy néhány asszony légypapírból kiáztatott arzénnel mérgezi a rokonait.

Az ügyészség nyilvánosságra is hozta a névtelen levelet, a csendőrség pedig megkezdte a nyomozást. A feltételezett mérgezők – az asszonyok – végül beismerték tettüket. A csendőrség nyomást gyakorolt rájuk, ugyanis felvilágosították a méregkeverő asszonyokat, hogy az arzén évekkel később is kimutatható a szervezetben. Ezután megkeresték az áldozatokat. Az exhumálások során 162 arzénnel meggyilkolt ember maradványaira bukkantak. A csendőrség itt már nem folytatta tovább a nyomozást, mert minél hamarabb le akarták zárni az ügyet. Egyes becslések szerint az arzénnel mérgezett áldozatok számra elérhette a háromszázat is. Az áldozatok csecsemők, beteg gyerekek, gondozásra szoruló nagyszülők vagy szeretők voltak. Huszonnyolc embert állítottak bíróság elé.

A megdöbbentő bűnügy felkavarta az egész országot.

A Szolnoki Királyi Ügyészségre egymás után érkeztek a névtelen levelek. Az első 1929 áprilisában, aztán nem sokkal később még kettőt  hozott a postás. Mindegyikben azt írták: TÖBB NAGYRÉVI ASSZONY MÉREGGEL GYILKOL.

A csendőrség nyomozni kezdett, meg is találták a levél íróját, aki nem tudta bizonyítani az állítását, és a csendőrök sem találtak semmilyen bizonyítékot.

Terjedni kezdett viszont a pletyka – és a helyi újságok is megírták -, hogy a környéken tömeges mérgezésekről beszélnek az emberek.

Nemcsak Nagyréven, hanem több, szomszédos faluban is erről beszéltek az emberek.

TISZAKÜRTÖN PÉLDÁUL KÉT ASSZONY IS AZT ÁLLÍTOTTA, HOGY EGY FALUBÉLI NŐ – SZABÓ LÁSZLÓNÉ – MEGMÉRGEZTE AZ APJÁT.

Megint csak nem találtak semmi bizonyítékot, sőt, becsületsértésért pert indított az a két asszony, akit megvádolt a névtelen levél írója.

Ekkor egy újabb levél érkezett immár a tiszakürti csendőrségre.

Abban azt állították, hogy NEMCSAK SZABÓNÉ GYILKOLT, HANEM MADARÁSZ JÓZSEF ÉS FELESÉGE IS MEGÖLTE A FÉRFI ÉDESAPJÁT, AKIT 1925-BEN TEMETTEK EL.

A csendőrség ezután a levél után is azonnal nyomozni kezdett: meg is találták a levél íróját, Bíró Mátyásnét, aki vallomásában azt állította, hogy saját fülével hallotta Madarásznétól, hogy a Szabó házaspár tanácsát követve ők is végeztek a ház urával, az apósával, mert folyton részeg volt, és zsarnokoskodott. Attól is tartottak, hogy azt a kevéske kis vagyonukat is elissza, ami volt.

A levél írója, Bíró Mátyásné azt is állította, hogy beszélgetett Szabóékkal is, akik elárulták neki, hogyA MÉRGET A TISZAKÜRTI BÁBÁTÓL VETTÉK, AKI A NAGYRÉVI BÁBÁTÓL, FAZEKAS GYULÁNÉTÓL SZEREZTE.

Még aznap letartóztatták mindkét házaspárt: Szabóékat és Madarászékat. Ők be is vallották, hogy mit tettek.

A cibakházi rendőrőrsre viszont újabb levél érkezett. A szolnoki királyi ügyészség is kapott egyet. Aztán kaptak még egyet. És megint egy újabbat. Mindkét hatóságra folyamatosan érkeztek a névtelen levelek, amelyek gyilkosokról és áldozatokról szóltak, úgyhogy ismét útra keltek a csendőrök, hogy kiderítsék, mi történik a Tisza és a Hármas-Körös közötti területen, amelyet a köznyelv Tiszazugnak nevez.

EKKORIBAN SZOMSZÉDOS VÁROS FOLYÓPARTJÁN KISODRÓDOTT EGY HOLTTEST, AMELYET MEGVIZSGÁLT EGY ORVOSTANHALLGATÓ: DÖBBENTEN KONSTATÁLTA A TEST MAGAS ARZÉNTARTALMÁT, ÍGY TOVÁBBI NYOMOZÁSOK KEZDŐDTEK.

A csendőrök megtalálták a tiszakürti és a nagyrévi bábát is, de az utóbbit, a nagyrévi Fakezas Gyulánét később hazaengedték, mert nem volt ellene bizonyíték.

Nagyrév, 1929 nyara: a letartóztatott tiszazugi arzénes asszonyok egy csoportja a nagyrévi ideiglenes fogda udvarán, csendőri őrizettel – 1981. július 6-án készült reprodukció egy korabeli újság fotójáról. FORRÁS: MTI

Így kezdődött

Fazekas Gyuláné 1861. május 20-án született Nagyréven. 1893-tól volt a település bábája. Kezdetben csak szülések mellett tevékenykedett, de 1900 körül már gyógyítással is foglalkozott. 1911-ben kiderült, hogy illegális abortuszokat végez – bár eljárás is indult ellene, az ügyvédje minden alkalommal elérte, hogy felmentsék az asszonyt a vádak alól.

A korabeli magyar társadalomban még szokás volt, hogy a fiatal lányok férjét a család választotta ki. A szülők a döntésüket a lányaikra erőltették, nekik pedig mindenképpen el kellett fogadniuk az így választott jövendőbelijüket. Válni sem lehetett, ugyanis a válás nem volt elfogadott abban az időben – kivéve, ha a férj erőszakos vagy alkoholista volt.  Az első világháború idején a férfiakat harcolni vitték. Nagyrévre viszont hadifoglyokat vittek, akik többé-kevésbé szabadon járhattak a faluban. A településen élő, egyedül maradt asszonyok közül többen szeretőt tarthattak, amíg férjük harcolt.
Aztán, amikor a férjek visszatértek, a nők élete ott folytatódott, ahol a háború előtt abbamaradt. Többnyire boldogtalanul.

EBBEN AZ IDŐBEN KEZDTE A BÁBA TITOKBAN MEGGYŐZNI A FALUBELI ASSZONYOKAT – AKIK SZABADULNI AKARTAK NEHÉZ HELYZETÜKBŐL –, HOGY MÉRGEZZÉK MEG FÉRJÜKET: EHHEZ HASZNÁLJANAK ARZÉNT, MELYET AZ AKKORIBAN MEGJELENT LÉGYFOGÓ-PAPÍROK KIÁZTATÁSÁVAL SZEREZTEK

.A bába különös módon jött rá, hogy hogyan tudja kivonni a mérget a  légypapírból.

Móricz Zsigmond a Nyugat hasábjain megjelenő „Tiszazugi méregkeverők” című cikkében így írja le az esetet:

„Történt egyszer, hogy a bába egy beteg ágya szélén ült. Mivel idegesítették a körülötte szálló legyek, légypapírt kért a beteg hozzátartozóitól, amit viszont nem talált elég hatásosnak, ezért vizet öntött rá. Mivel ez nem vált be, tejjel próbálkozott. Észrevette, hogy a házban lakó cica belefetyeli a legyekkel teli arzénes tejet. A bábának feltűnt a kis macska halála. Hazament, s a szobában a tányérról kiöntötte a legyeket a ház előtt. Egy kis csirke odajött, megette a legyeket. Megette a kis tarka csirke s nemsokára elkezdett szédelegni. Azután megdöglött. Ez már szeget ütött a bába fejébe. Leöntötte a tányérokról a légyvizet s beletöltötte a kis kutya szájába. A kutya is megdöglött tőle.

– Hisz ez nagyszerű – mondta a boszorkány – ez jó, ez kell. Csinált ilyen légyvizet, visszament a beteghez, beadta neki: az is megdöglött. A család megsiratta, meggyászolta s örültek, hogy a jóisten így segített rajtuk. Most már a bába egy zseniális találmány birtokában élet-halál urának érezte magát. Sok-sok évig, talán egész évtizedig őrizte a titkát, míg egyszer csak alkalma volt hasznát venni. Vége lett a háborúnak, hazajött egy vak katona. A felesége gyűlölettel fogadta, mert már mást szeretett. S megmaradt az ura házsártos rossz természete… Azt mondja a bába: Mit kínlódsz vele? Beadták borban az orvosságot, az ember gyomorbajt kapott. Orvost hívattak, az megvizsgálta, orvosságot rendelt. Megcsináltatták. Éjszakára a bába mézes pálinkát csinált, hogy jobban aludjon, belekeverték az arzént, reggelre a beteg kész volt” – olvasható a Nyugat 1930. évi 3. számában.

Tiszazug, arzénes asszonyok. FORRÁS: WIKIPÉDIA/BODÓ BÉLA