Gyalogosgázolás tegnap éjjel

Csodával határos módon – látva az autó sérüléseit -, a gyalogos nem halt meg!

A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján Várpalota-Inota külterületén, a Fehérvári úton – Székesfehérvár felől Várpalota irányába – közlekedett autójával egy 24 éves várpalotai lakos 2019. május 10-én 22 óra 25 perckor. Haladása során elütötte az úttesten előtte átfutó, sötét ruházatot viselő, szintén várpalotai illetékességű 18 éves fiatal férfit, aki megsérült.

A ruházat- és csomagátvizsgálás során a gyalogosan közlekedő fiatal férfi táskájából egy műanyag tasakban kábítószergyanús növényi anyagmaradvány és egy őrlő került elő. Az eset körülményeit a rendőrök vizsgálják.

A KRESZ szabályai a gyalogosokra is vonatkoznak, melyeket közlekedésük során minden esetben be kell tartaniuk. A gyalogosoknál a leggyakoribb probléma a vigyázatlan, hirtelen úttestre lépés, amikor a gyalogos úgy kezdi meg az úttesten történő átkelését, hogy előtte a kellő körültekintést elmulasztja. Szintén nagy veszélyt rejt magában az álló jármű, illetve egyéb tereptárgyak (bokor, fa, épületek) takarásából történő úttestre lépés. Ilyen esetekben a gyalogos felé közlekedő jármű vezetője nem tudja elkerülni a balesetet.

A KRESZ a gyalogosok részére előírja, hogy „lakott területen kívül éjszaka és korlátozott látási viszonyok között a láthatósági mellény (vagy ruházat) használata  kötelező.” A láthatósági –  fényvisszaverő  eszközök használata életmentő lehet lakott területen belül is, sötétben is, és jó látási viszonyok között is, így például a láthatósági mellény viselése ajánlott azokban az esetekben is, amikor az éppen nem kötelező.

A láthatósági mellény mellett, vagy helyette világos színű, jól látható hétköznapi ruházat viselése is sokat jelenthet egy baleset elkerülésében.

… hogy mindenki hazaérjen!

police.hu nyomán, Hirmagazin.eu

ElőzőKiderült, milyen márkájú autóban halnak meg Magyarországon a legtöbben
KövetkezőTudtad, hogy a Túró Rudit eleinte hurkatöltőkkel készítették, és egyenként csomagolták?
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: sajtoiroda@hirmagazin.eu. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza
Exit mobile version
Megszakítás