Lehet fogyasztani előételként, főételként, de ha marad belőle hidegen vacsorára is mennyei. A cukkini ráadásul nagyon egészséges, és így a sütőben készítve azt is megúszhatjuk, hogy zsírban tocsogjon.

Hozzávalók:

  • 500 gramm cukkini
  • 150 gramm liszt
  • 150 gramm zsemlemorzsa
  • ½ teáskanál só
  • 2 tojás
  • ⅓ teáskanál fokhagyma granulátum
  • 4 evőkanál tejföl
  • 3 cikk fokhagyma

Elkészítés:

1.A cukkiniket mosd meg, csak akkor kell meghámozd, ha vastag, kemény már a héja.
2.Itasd le róla a nedvességet, tetszőlegesen vágd kisebb darabokra.
3.Egy kis tálkában keverd el a zsemlemorzsát a fűszerekkel. Egy másik tálkában verd fel a tojást. Mindenik cukkinit forgasd előbb a lisztbe, utána a tojásba, majd a zsemlemorzsába.
4.Egy tepsit bélelj ki sütőpapírral, és helyezd el rajta egymás mellé a cukkiniket. A 200 fokra előmelegített sütőben süsd 35 percig, közben fordítsd egyik oldaláról a másikra.
5.A tejfölt keverd el az apróra vágott fokhagymával, sózd, és borsozd meg ízlés szerint, és ebbe mártogasd majd a ropogósra sült cukkiniket.

Forrás: tudasfaja.com