Számos galaxis figyelhető meg a Fornax galaxishalmaz legújabb, elképesztően részletgazdag felvételén. Néhány közülük csak apró fényfoltnak tűnik a háttérben, míg mások beragyogják a kép előterét. Egy közülük az NGC 1316 lentikuláris galaxis.
A galaxis heves múltja különböző ívek, hurkok és gyűrűk aprólékos szerkezetét hagyta hátra, amelyeket a csillagászok minden korábbinál nagyobb felbontásban örökítettek meg a VLT Survey Telescope (VST) segítségével. Ez a megdöbbentő mélységű kép láttatni enged számtalan halvány galaxist, valamint a még halványabb, úgynevezett halmazközi anyag(2)(intracluster medium) fényét.
Countless galaxies vie for attention in this dazzling image of the Fornax Cluster, some appearing only as pinpricks of light while others dominate the foreground. One of these is the lenticular galaxy NGC 1316. The turbulent past of this much-studied galaxy has left it with a delicate structure of loops, arcs and rings that astronomers have now imaged in greater detail than ever before with the VLT Survey Telescope. This image was processed with the VST-Tube data reduction program.
A Fornax galaxishalmaz az egyik leggazdagabb és legközelebbi galaxishalmaz a Tejúthoz. A felvétel 2,3 gigapixeles (több mint 6 GB) eredeti változata az egyik legnagyobb kép, amelyet az ESO valaha is kiadott.
A halmazban talán legérdekesebb maga az NGC 1316 (fent, a kép közepétől kicsit jobbra), egy olyan galaxis, amelynek meglehetősen mozgalmas a dinamikai története: különböző apróbb galaxisok bekebelezéséből, összeolvadásából keletkezett. Először az 1970-es években észlelték a csillagászok azokat az óriási árapálycsóvákat, amelyek kutatása mindmáig feladatokat ad a szakembereknek.
Az NGC 1316 alakját formáló ütközések egyben az üzemanyagot is biztosították a közepében elhelyezkedő egzotikus asztrofizikai objektum, egy szupernagy tömegű fekete lyuk számára, amelynek tömege több mint 150 millió naptömeg. Ahogy elnyeli az anyagot a környezetéből, úgy ez a kozmikus fenevad nagy energiájú részecskékből álló nyalábokat is lő a kozmikus térbe. Ezek rádióhullámokban megfigyelhető jellegzetes lebenyek kialakulásához vezetnek, így az NGC 1316 a negyedik legfényesebb rádióforrás az égen.
Ráadásul ez a galaxis négy Ia típusú, úgynevezett termonukleáris szupernóvának(3) is otthont adott az utóbbi időkben, amelyek kiemelten fontos asztrofizikai események. Mivel az Ia szupernóváknak igen pontosan meghatározott abszolút fényessége van, a látszó fényességének megmérésével meghatározható a szupernóvának otthont adó galaxis távolsága, jelen esetben 60 millió fényév. Ezek az úgynevezett standard gyertyák(4)nagyon fontosak a csillagászatban és különösen a kozmológiában, mivel kiváló eszközök arra, hogy megbízhatóan mérjük nagyon távoli objektumok távolságát. Kulcsszerepet játszottak abban a hatalmas felismerésben is, hogy rájöjjünk, az univerzumunk nemcsak tágul, hanem ezt egyre gyorsuló ütemben is teszi.
Az NGC 1316 és 1317 (jobbra)
Ez a VST felvétel a Fornax Deep Survey részeként az Európai Déli Obszervatórium (European Southern Observatory – ESO) Paranal Obszervatóriumában készült. A csapat, amelyet Enrichetta Lodice (INAF – Osservatorio di Capodimonte, Nápoly, Olaszország) vezetett, korábban már megfigyelte ezt a területet a VST-vel, és feltárta azt a halvány anyaghidat, amely az NGC 1399 és a kisebb NGC 1387 galaxisok között található. A VST-t kifejezetten arra tervezték, hogy nagyszabású felméréseket végezzen az égen. Hatalmas látómezőjével és a neki specifikált 256-megapixeles OmegaCAM CCD-detektorral a VST nemcsak nagy égterületről képes felvételt készíteni, de igen gyorsan is teszi ezt. Ezen túlmenően mélységében (határfényességben) is figyelemre méltóan részletes képet ad, az egyedi objektumok finom részleteinek vizsgálata azonban a még nagyobb távcsövekre marad (mint a mellette lévő Very Large Telescope array – VLT távcsövei).
