Hirmagazin
Image default
Egészség - betegség

Nagyon nem működik az e-recept, kígyózó sorok állnak a patikákban

Korábban már megírtuk, novembertől megjelennek az e-receptek, ám a háziorvosok már régóta küzdenek a rendszerrel. Az első jelentések már befutottak, eszerint valahol 40 percet is kellett várni a betegnek, hogy megkapja a gyógyszerét – írja az Index.

Valaki úgy jellemezte a rendszert, hogy

“fél órával a nyitás után egyelőre a homeopátiával vetekszik az EESZT hatékonysága, minden egyes támogatott gyógyszerre hibákat ír ki, ráadásul 20-30 másodperceket kell várni, hogy egyáltalán eljusson eddig a hibaüzenetig, addig álldogálunk.”

Más is panaszkodott a gyorsaságra: “A legnagyobb probléma az, hogy a felhő nem képes megfelelő gyorsasággal befogadni a feltöltendő vényeket (1 recept feltöltése 1 perc), ami komoly fennakadásokat okoz a gyógyszertárban.”

A sor meg csak eközben áll: “A patikában hosszú sor alakult ki, mert egy-egy vénnyel 2-3 percet kellett várni, mire a gép reagált valamit, ha reagált egyáltalán. A patikusok mindezt angyali türelemmel viselték.”

Nem csak a patikákban van probléma, egy háziorvos azt jelentette, hogy két-három e-receptet tudott megírni az EESZT-ben, aztán leállt a rendszer.

Vartus Gergely, az E-health koordinációval kapcsolatos feladatok ellátásáért felelős miniszteri biztos korábban azt mondta, “az induláskor lehetnek gyermekbetegségei a rendszernek, az is elképzelhető, hogy időnként többet kell majd várniuk a betegeknek az orvosnál vagy a patikában.”

Ez a jóslat eddig be is jött.

Forrás: hirzona24

Képek: Állami Egészségügyi Ellátó Központ, hazipatika, beol

Kapcsolódó hírek

A női intim higiénia kiemelten fontos az egészség megőrzése érdekében, mivel a nem megfelelő tisztítás irritációhoz, fertőzésekhez és kellemetlen szagokhoz vezethet.. (18+)

Kovács Karolina

Irritáció, fertőzések, kellemetlen szagok. Csak néhány probléma, ami előfordulhat, ha nem sikerül fenntartani a megfelelő péniszhigiéniát.. (18+)

Kovács Karolina

A reggeli kellemetlen szájszag (halitózis) teljesen normális jelenség, és több oka is van:

Kovács Karolina
Megszakítás