Home Tudástár Csillagászat, űrkutatás Furcsa dolgok történnek a Hold sötét oldalán, amit elhallgatnak előlünk + VIDEÓK

Furcsa dolgok történnek a Hold sötét oldalán, amit elhallgatnak előlünk + VIDEÓK

Halottál már a Hold „sötét oldaláról”? Ez az a része a Holdnak, mely állandóan a Földdel ellentétes oldalon található. Ám nyilvánvaló, hogy valamennyi fényt még kap, a név nem azt jelenti, hogy nem. Az ok, amiért sohasem láthatjuk a Hold ezen oldalát a Földről az, hogy a Hold egyetlen körbefordulása ugyanannyi időt vesz igénybe, mint amennyi idő alatt körbejár a Föld körül, ami körülbelül 27 nap. A Hold keringése és forgási sebessége pontosan szinkronizált, így a Föld szempontjából mindig ugyanazt az oldalát látjuk a forgó Holdnak. Véletlen egybeesés? Lehet, hogy nem.

Furcsa dolgok történnek a Hold sötét oldalán, amit elhallgatnak előlünk + VIDEÓK

Azt is ésszerű figyelembe venni, hogy a Hold létezésének elméletei erősen megkérdőjelezhetők, mivel a fizika önmagában nem volt képes megmagyarázni, hogyan jött létre. A Hold létrejöttének elméletére nagyon kevés bizonyíték van, melyek támogatnák azt. A planetáris ütközés elméletei, melyek ilyen jellemzőkkel rendelkező és tökéletes helyen lévő tárgyakat eredményeznének, erősen valószínűtlenek az alapján, amit a fizikáról tudunk. Sok tudós rámutatott erre az évek során, és sokan egyetértenek abban, hogy a Hold létrejöttének mikéntje teljes rejtély. A Szovjet Tudományos Akadémia tagjai (Vasin és Scserbakov, 1970) az orosz kormány támogatásával megjelentettek egy cikket, melynek címe: „Értelmes lények műve-e a Hold” Ez a cikk egy újabb magyarázatot kínált arra, hogy vajon hogyan jött létre. Úgy tűnik, hogy ez egy jobb elmélet, mert valójában jelentős mennyiségű bizonyíték mutat abba az irányba, hogy valami gyanús történik a Holdon.

Vagyis kénytelenek vagyunk azt a következtetést levonni, hogy a holdnak nem szabadna ott lenni ahol van. A tény, hogy mégis ott van az olyan szerencsés véletlen, ami már túl szép ahhoz, hogy igaz legyen.” – Isaac Asimov, orosz biokémia professzora
Könnyebb megmagyarázni a Hold nem létezését, mint a létét.”  – Robin Brett NASA tudós
A legjobb magyarázat, hogy a Hold egy megfigyelési hiba – a Hold nem létezik.” – Irwin Shapiro, a Harvard asztrofizikusa

Van valami a Hold sötét oldalán?

Amikor több ember kezdett kérdéseket feltenni a Hold jelenlétével kapcsolatban, a leggyakoribb válasz az a tény volt, hogy lehetetlen. Az amatőr csillagászok, a mai adott technológiával képesek lesznek válaszolni az ilyen állításokra könnyedén. Ennek a válasznak csak a fele lesz érvényes, tekintettel arra, hogy a Holdnak csak az egyik oldalát lennének képesek megfigyelni! Sok információ áll rendelkezésre, melyek azt sugallják, hogy valamiféle struktúrák vannak a Holdon, valamint történt néhány olyan típusú művelet, melyek ismeretlenek a földi emberek többsége számára. Ezek lehetnek emberi tevékenységek, földönkívüli műveletek, vagy közös emberi és földönkívüli műveletek. Ha valamit szeretnénk elrejteni a csillagászok szeme elől, a Hold „sötét oldala” a tökéletes hely erre. Vessünk egy pillantást néhány bizonyítékra, melyek azt sugallják, hogy valami folyik ott.

A Stanford egyetem által végzett kutatás sikeresen azonosította a gyűrűket a Jupiter körül, mielőtt a tudomány megerősítette azokat. Mielőtt a NASA pionner 10 műholdja elhaladt volna a Jupiter mellett, Ingo Swann le tudta írni a műhold által bemutatott azonos jellemzőket, a bolygó távolbalátással történt vizsgálata során. (Lásd: Megdöbbentő felfedezés…) A távolbalátás egyének olyan képessége, mellyel távoli földrajzi helyeket írnak le, akár több százezer kilométer távolságra a saját fizikai helyüktől. Ez olyan, mint a tudat kivetítése egy másik, testen kívüli helyre. Ezt a jelenséget már több tanulmány is megerősítette. Az érdekes dolog a távolbalátással kapcsolatban az, hogy a hírszerző közösségek és a védelmi minisztériumon belüli titkos programok, és a titkosított világ magas szintű érdeklődését váltotta ki sok-sok évvel ezelőtt.

Egy dolog olvasni az UFO-król és dolgokról az újságokban és a könyvekben. Egy másik dolog pletykákat hallani a hadseregről vagy a kományról, hogy érdekeltek az ilyen ügyekben, pletykák, amelyek azt mondják, hogy földönkívülieket fogtak el, és lezuhant egy idegen űrhajó. De az egészen más kérdés, ha az ember egy olyan helyzetben találja magát, amely mindezt megerősíti. Találtam tornyokat, gépeket, kivilágított épületeket, munkával elfoglalt humanoidokat, amiket én nem tudtam volna kitalálni.” – Ingo Swann

Ingo rengeteget írt a Holdról és a megállapításairól, és a tény az, hogy ez az ember szoros kapcsolatban volt a hírszerző közösségekkel, és gyakran használták fel képességeit. Úgy érezte, hogy figyelmeztetésként szólnia kell, miután felismerte munkájának fontosságát. Továbbá az a tény, hogy sikerült távolbalátással megfigyelnie a Jupitert még a modern tudomány előtt, szintén elképesztő. Ezeket a megállapításokat a Stanford Egyetem tette közzé. Még több megtudható Ingo idevonatkozó megállapításairól a Holddal kapcsolatban könyvéből, a Penetration-ből (Behatolás). Leírja nagy szerkezetek, fények, épületek és valamilyen humanoid lények jelenlétét. (angol eredetiben itt elolvasható: Penetration)

Ingo esete nem az egyetlen, mely nagy hitelességgel rendelkezik. Nem is olyan régen Gary McKinnon minden idők legnagyobb katonai számítógépes feltörését hajtotta végre. 2002-ben megvádolták és letartóztatták az amerikai hadsereg, a haditengerészet, a légierő és 16 NASA számítógép feltöréséért.

Mit talált Gary? Megtalált egy listát „nem földi tisztekről”, akiknek rangjuk volt. (Lásd: Az Egyesült Államok 8 szivar alakú űrhajóval…) Nem tudta megmondani, hogy ők a légierőt, a haditengerészetet, a hadsereget képviselik, vagy egyiket sem. Több képet is talált UFO-król, és listát anyagok átadásáról, „űrflottán belüli átcsoportosításokról”. Létezik egy teljes interjú Gary McKinnonal, melyet Karry Cassidy készített a Project Camelottól, közvetlenül azelőtt, mielőtt címlapra került volna (az angol nyelvű interjú itt megtekinthető: videó). Ez az interjú rendkívül népszerű lett, és ez vezetett Gary megjelenéséhez a nagyobb hírmédiákban. Lehet, hogy megpróbálták elterelni a figyelmet erről az interjúról? Örömmel jelenthető, hogy Garyt a közelmúltban felmentették az összes vád alól.

Nem sokan tudják, hogy az Egyesült Államok Légiereje rendelkezik egy űrparancsnoksággal, ők a felelősek a „számítógépes műveletek” végrehajtásáért, melyekről a közvélemény nem tud semmit. Lehet, hogy Gary McKinnon némi fényt derített ezekre a műveletekre? Hogyan lehetséges, hogy mi valaha is tudjunk ezekről a műveletekről? Ezek mindegyike az állambiztonságra hivatkozva továbbra is titkos.

Régen ismeretes, hogy események kiterjedt és nem felhatalmazott elrejtése messze veszedelmesebb, mint az állítólagos veszélyek, melyekkel a rejtegetést indokolni szokták. Nagyon mély annak a veszélye, hogy a biztonság növelésének ürügyével elhallgattatják azokat, akik ragaszkodnak a cenzúra és a rejtegetés eltörléséhez. Nem kívánom megengedni ezek elhallgattatását.” – John F. Kennedy

Tekintettel arra, hogy a fenti adatok rendkívül hitelesek és ellenőrizhetők, ami azt jelenti, hogy valóban volt egy távolbalátási kísérlet a Stanford Egyetem részéről Ingo Swann  (majd sokan mások) bevonásával, és hogy Gary McKinnon valóban minden idők egyik legnagyobb katonai számítógépes feltörését hajtotta végre, igenis van értelme, hogy továbbra is vizsgáljuk ezt a témát.

Itt egy vallomás, melyet Karl Wolf tett a National Press Clubban 2001-ben. A Dr. Steven Greer által létrehozott közzétételi projekt részeként több száz magas rangú katonai személy állt elő, hogy megosszák történeteiket. Karl Wolf a Holdról beszélt. Érdemes megnézni Dr. Greer Szíriusz című dokumnetumfilmjét is, mely néhány nagyon fontos információt érint.

A magyar felirat alul a képaláírásoknál bekapcsolható.

Szóval mit gondolsz, mi található a Hold sötét oldalán? Néhányak azon állítása, hogy sosem jártunk a Holdon nevetséges. Persze van néhány közvetített Holdraszállás, ami lehetett hamis, de az tény marad továbbra is, hogy voltunk a Holdon, és a valódi dolgokat valószínűleg nem közvetítették.

Ezen a felvételen repülő tárgyak közelítenek a Holdhoz, majd eltűnnek talán mögötte, az egyik viszont hirtelen teljesen más irányt vesz, és hatalmas sebességgel másfelé indul.

collective evolution

 

forrás: Újvilágtudat

Exit mobile version
Megszakítás