Közgyűlés összehívását szorgalmazzák azok az aktív és volt teniszezők, akik az utóbbi időben többször kritizálták a Magyar Teniszszövetség működését. Temesvári Andrea, Markovits László, Sávolt Attila, Fucsovics Team és Babos Csaba szerint egy ilyen eseményen lehetne nyíltan beszélni a konkrét problémákról.

Temesváriék a Facebookon közzétett újabb nyílt levelükben azt írják: a közelmúlt történései után ez a fórum lenne a tökéletes arra, hogy nyíltan beszéljenek a konkrét problémákról. Ehelyett a szövetség csak egy rendkívüli közgyűlést hívott össze az elnökség három tagjának lemondása után. Mivel azon az eseményen egyetlen napirendi pontként csak az ő pótlásuk szerepel, az aláírók szerint ez „kizárólag a jelenlegi struktúra megszilárdítását kívánja szolgálni”.

Az aláírók a levelüket a tágabb értelemben vett teniszcsaládnak, a magyar tenisz valamennyi szereplőjének szánják, mert – ahogy írták – nincs lehetőségük mindenkihez közvetlenül, személyesen eljutni.

„Az elmúlt időszakban közzétett megnyilvánulásaink kapcsán voltak, akik felvetették, hogy némelyik kevés konkrétumot tartalmaz, az egész felháborodás anyagi természetű, illetve a közvélemény bevonása nem a legmegfelelőbb fórum a problémák megoldására. Az észrevételeket tiszteletben tartjuk, de a helyzetünkből és a birtokunkban lévő konkrét információinkból adódóan továbbra is felelősségünknek érezzük, hogy hangot adjunk elégedetlenségünknek, építő jellegű javaslatainknak” – olvasható a levelükben.

Ebben emlékeztetnek arra, hogy a Kiemelt Sportágfejlesztési Program keretében „a kormány nagyon komoly mértékben támogatja a sportágat, gyakorlatilag minden lehetőség adott, így a teniszcsalád közös feladata és felelőssége, hogy olyan felnőtt és utánpótlás szakmai programokat fogadtassunk el, amelyek megfelelő helyzetet teremtenek a kluboknak és játékosoknak, valamint csökkentik a sportág valamennyi szereplőjének terheit”.

Szerintük „a fejlesztésre és versenyrendezésre szánt állami forrásokat a hazai tenisz fejlődését leginkább szolgáló módon kell felhasználni, a pénzügyi gazdálkodást érthetőbbé, átláthatóbbá kell tenni és nem utolsósorban a szövetségnek szolgáltató szervezetként és nem klubként kell működnie”.

A nyílt levél megfogalmazói úgy érzik, hogy „a korábban felvetett és érzékelt ellentmondások száma nem csökkent, sőt, újabb ügyek kerültek elő”. Példaként említették, hogy évről évre több száz millió forint megy el ideiglenes teniszpályák építésére, továbbá, hogy az Állami Számvevőszék szabálytalanságokat állapított meg a Margitszigeti Nemzeti Tenisz Versenyközpont beruházás-előkészítésének ellenőrzése során.

https://www.facebook.com/fucsovicsmarci/posts/239201056702236

Megemlítették azt is, hogy miközben a szövetség azt állította, hogy a csehek elleni, illetve a korábbi Davis Kupa-meccseket azért kellett ideiglenes helyszínen megrendezni, mert a nemzetközi szövetség ragaszkodott a 4000 férőhelyes lelátóhoz, addig a svájciak a hétvégén egy 2600 férőhelyes csarnokban fogadták a svédeket.

Utaltak arra, hogy további információkkal és konkrétumokkal is rendelkeznek, ezeket azonban nem a nyilvánosság és a média bevonásával kívánják megvitatni: azt szeretnék, hogy a tenisztársadalom valamennyi szereplője csatlakozzon a kezdeményezésünkhöz.

A sportág két hazai éljátékosa, Babos Tímea és Fucsovics Márton a hónap elején jelentette be, hogy nem kíván együttműködni a továbbiakban a szövetséggel, amíg annak működésében nem lesznek jelentős változások, a vezetőség nem változtat a játékosokhoz való viszonyán és a jelenlegi szakmai koncepcióján.

Forrás: hvg.hu