Lajosmizsei mindenesek
A Kecskeméti Rendőrkapitánysághoz tartozó Lajosmizsei Rendőrőrsön sem veszik félvállról a hóhelyzetet, a helyi polgárőrséggel, a közterület-felügyelettel és a tanyagondnoksággal összefogva mindent elkövetnek, hogy a legtávolabbi tanyák lakói se maradjanak tűzifa és főtt étel nélkül. Ha kell, gyógyszert is hoznak, havat lapátolnak.

– A hóhelyzetben kiemelt feladatként kezeljük a környező tanyákon élők rendszeres ellenőrzését – jelentette ki Czigány János alezredes, őrsparancsnok.
– Büszkén mondhatom, hogy a környékbeliek a havazás megindulásakor összefogtak, azok a gazdák, akik rendelkeznek nagy teljesítményű mezőgazdasági munkagépekkel, terepjárókkal, traktorokkal, magától értetődő módon elkezdték a saját és a szomszédságukba vezető tanyák útjainak megtisztítását, a munka megszervezéséből a lajosmizsei és a környező önkormányzatok is nagymértékben kiveszik a részüket.
Senki nem marad magára.
– A fő feladatunk, együttműködésben a tűzoltókkal, a polgárőrökkel és a tanyagondnokokkal, annak szavatolása, hogy a körzeti megbízottak naponta körbejárják a tanyákat, meglátogassák az ott élőket azért, hogy felmérjék, hol lehet szükség segítségre.

Ha kell, ellapátoljuk a havat, tűzifát hasogatunk, de volt arra is példa, hogy a receptre felírt gyógyszereket juttattuk el egy idős beteghez. Ilyenkor mindig jut idő egy kis beszélgetésre, egy meleg kézfogásra, ez az élő kapcsolat a lakossággal olvadás után is megmarad.
Meleg ebéd és egy jó szó.
– Az önkormányzati tanyagondnoksággal és a polgárőrökkel egyeztetve szinte valós időben tudjuk felmérni a hóhelyzet alakulását. Helyi vállalkozók szállítják a fatelepen előre felhasogatott tűzifát a szükségben élőkhöz, hogy senki ne maradjon fűtés nélkül. Most indult egy szállítmány, 12 mázsa fát viszünk az egyik tanyára – mondja az alezredes.
– A nap 24 órájában elérhetők vagyunk, ahogy a tanyagondnokság is. A környéken szerencsére eddig nem volt szükség megerősítésre, a helyi közösség összetartásával mindent sikerült megoldani.
Nincsenek elhavazva.
– A közösség összefogásának és a helyi szervezetek kiváló együttműködésének hála minden fő- és mellékút járható, nincs megközelíthetetlen tanya illetékességi területünkön – mutatja be az elért eredményeket az őrsparancsnok. – A legtöbb tanyán az igazi kihívás a bekötőútig való kijutás, ott jól jönnek a nagyobb teljesítményű szolgálati gépjárművek.
A tanyagondnok is várja a tavaszt.
– Ahogy a rendőrök, mi is folyamatosan járjuk a környéket, segítünk, ha a tanyákon lakóknak – köztük sok az idős, már nehezen mozgó ember – valamilyen problémájuk adódik, orvoshoz vagy akár postára kell menniük. Bár a munkaidőm hivatalosan 16 óráig tart, van, hogy egész nap csörög a telefon. Bármikor elérhető vagyok, ha menni kell – teszi hozzá Papp László tanyagondnok, aki jól ismeri a helyieket.
– Korábban a körzeti orvosi szolgálat gépjárművezetője voltam, így jól ismerem a környéket, az itt lakó idős embereket, sokuknak még a kór- és élettörténetét is. Ha kell, kiporciózom a napi gyógyszereiket, elhányom a havat a portákon, felvágom a fát, ebédet szállítok ki, vagy bevásárlok nekik a boltban. Most a nagy hidegben igazán jól jön a rendőrség segítsége, mert nem tudunk mindenhol ott lenni. Ha itt a tavasz, irány a gyümölcsösöm, már alig várom az olvadást!
További képek:

K. D.
FOTÓK: FÜLÖP MÁTÉ
Eltűnés miatt keressük Vida Józsefet!
A zalai rendőrök a lakosság segítségét kérik.
Eltűnt Szeri Zoltán Kevin
A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.
Pénzkérés üzenetben
Az áldozat fiának adta ki magát a csaló, aki pénzt kért egy csevegőprogramon keresztül. A Mátrix Projekt keretében a megelőzésre is kiemelt figyelmet fordítunk Zala vármegyében.
Rongálás miatt keressük
A dunakeszi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik a férfi azonosításához.
Időben érkeztek a rendőrök
Rendőreink újra életet menettek, olvasóink nevében is köszönjük!

A mentősök kértek segítséget január 13-án, mert egy hóban fekvő férfit találtak Szekszárdon, és nem tudták megállapítani a személyazonosságát. Az 54 éves férfi erősen ittas volt, ezért a mentősök kórházba szállították.
A férfi – elmondása szerint – nagyon sok alkohol elfogyasztása után feküdt le az utcán pihenni, mert már mozogni is alig tudott. Akár halálra is fagyhatott volna a mínuszokban, ha nem találnak rá időben.
Ha bajba jutott embert lát a köztereken, ne menjen el mellette, jelentse be a 112-es, ingyenes segélyhívón!
Dílereket iktattak ki
A rendőrök ezúttal Fehérgyarmaton csaptak le: két kábítószerrel kereskedő férfit vettek őrizetbe.
A megelőzés a legjobb védelem
A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság prevenciós szakemberei a napokban a győri Kazinczy Ferenc Gimnázium és Kollégium 7. osztályos tanulóinak tartottak interaktív előadást a kábítószerekről, azok veszélyeiről, valamint a szervezetre és a lelki egészségre gyakorolt káros hatásairól.

A január 10-én megtartott esemény során a diákok életkoruknak megfelelő, közérthető formában, Iglódi Jolán rendőr századostól kaptak tájékoztatást arról, hogy a legális és illegális drogok használata milyen rövid- és hosszú távú következményekkel járhat.
Megbeszélték, hogy milyen kockázatokat rejt a „kipróbálom egyszer” gondolkodás, és hogyan sodorhatja veszélybe a tanulást, a kapcsolatokat és a jövőbeli célokat.
A prevenciós szakemberek kiemelten hangsúlyozták: fontos, hogy a fiatalok tudjanak nemet mondani, felismerni a kockázatos helyzeteket, és segítséget kérni, ha valaki nyomás alá kerül.
Közösen átbeszélték, hogy a feszültség levezetésére és az élményszerzésre számos egészséges alternatíva létezik – például a sport, a közösségi programok, a zene vagy bármilyen kreatív elfoglaltság.
A rendőrség célja, hogy a fiatalok időben hiteles információkhoz jussanak, megalapozott döntéseket tudjanak hozni, és olyan életutat válasszanak, amelyben az egészség, a biztonság és a pozitív közösségi élmények kapják a főszerepet.

A megelőzés közös felelősségünk – vigyázzunk együtt gyermekeink jövőjére!
A rendezvény végén a gyermekek betekintést nyerhettek a rendőrség munkájába, a különböző szakterületek munkájáról is beszélgettek a tanulókkal.
Országos határrendészeti összesítő
Az elmúlt nap eseményei számokban.

A szolgálatot teljesítő rendőrök 2026. január 13-án 0 óra és 24 óra közötti időszakban összesen 10 határsértőt tartóztattak fel, tiltott határátlépés miatt 1 fő ellen, embercsempészés miatt pedig 1 ember ellen indult büntetőeljárás.
Csongrád-Csanád vármegyében egy esetben összesen 10 határsértőt tartóztattak fel Szeged közigazgatási területén. A feltartóztatott illegális migránsok az ellenőrzésük során marokkói állampolgárnak vallották magukat, azonban sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni. A rendőrök a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően visszakísérték őket az ideiglenes biztonsági határzárhoz.
Január 13-án, a délelőtti órákban a záhonyi vasúti határátkelőnél belépésre jelentkezett egy azeri férfi és egy ukrán nő. Az ellenőrzés során házassági anyakönyvi kivonatot mutattak be, és azt állították, hogy házastársak. Az okmány alaposabb vizsgálata azonban kiderítette: a dokumentum nem eredeti. Ezt követően elismerték, hogy bár párkapcsolatban élnek, valójában nem házasok. A hamis irattal azt szerették volna elérni, hogy az azeri állampolgár – egy ukrán állampolgár házastársaként – könnyebben juthasson be Magyarországra. Az érintetteket előállították, az ukrán nő ellen pedig – őrizetbe vétele mellett – embercsempészés gyanúja miatt indult büntetőeljárás.
Sorozatbetörő Kerepesen
A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.
Időben érkezett a segítség
A kihűlés szélén találtak rá a batéi férfira a taszári rendőrök.

A körzeti megbízottak a Taszári Rendőrőrs körzetében lévő falvakban is folyamatosan figyelnek a tartós fagy és hideg miatt kiszolgáltatott helyzetbe került emberekre a tragédiák megelőzése érdekében. Január 12-én délelőtt a batéi Petőfi utcába mentek, ahol a földön fekve találtak egy 75 éves férfit. Mozogni nem tudott, az ágyról eshetett le az éjszaka. Ebben az állapotban félő, hogy már fát sem tudott tenni a tűzre. Orra egészen elkékült, beszéde is nehezen érthető volt, mikor a rendőrök rátaláltak.

Az egyenruhások felsegítették, majd egy pokrócot ráterítve várták a mentőszolgálat munkatársait, akik a bajbajutottat kórházba vitték. Az üresen maradt lakásról az önkormányzat munkatársai gondoskodtak.
Két eset – megdöbbentő hasonlóság
Szili Gabriella főtörzsőrmester, a Kisbéri Rendőrkapitányság munkatársa egy héten belül két eltiltás hatálya alatt volán mögé ülő sofőrt ismert fel – szabadidejében.
„Most nagyon kell vigyázni!”
A romló időjárási viszonyok és a havazás miatt az új év első munkanapján megháromszorozódott a közlekedési balesetek száma a hazai közutakon.
Rászorulókon segítettek Győr-Moson-Sopron vármegyei rendőreink
Három esethez hívták egyenruhásainkat a hideg időben, a segítség nem maradt el.

Bejelentés érkezett egy győri fiatalembertől, miszerint ismeretlen embert látott az udvarukon. Kollégáink a helyszínen igazoltatták a férfit, aki elmondta, hogy nincs hova mennie. Nem volt megfelelően felöltözve, nagyon fázott, így a rendőrök meleg teát adtak neki és a szolgálati kocsiba ültették a további intézkedésig. A fiatalember hálálkodott a forró italért és a segítségnyújtásért.
Szintén Győrben, egy mosodából kért segítséget egy ember, aki ott melegedett, mert nem volt hova mennie. Kollégáink rövid időn belül a helyszínre értek.
Rendőreink mindkét esetben a győri hajléktalanszállóra vitték a kihűlt embereket.
A Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság járőrei észrevettek egy középkorú férfit, aki fűtetlen, ablak nélküli lakásban tartózkodott, így a mosonmagyaróvári hajléktalanszállóra vitték.
A Győr-Moson-Sopron vármegyei rendőrök a hideg időre tekintettel folyamatosan járják a településeket. Kiemelt figyelmet fordítanak a bajba jutott, kiszolgáltatott helyzetben lévő emberekre, és szükség esetén azonnal segítséget nyújtanak nekik.

Kérjük a lakosságot, hogy aki a hideg miatt veszélyben lévő emberekről tud, haladéktalanul jelentse be a 112-es segélyhívó számon.
„Van elég tűzifája, drága…?”
A debreceni körzeti megbízottak is járják a várost és a külterületeket. Egy a cél: segíteni mindenkinek!
A rendőrök mindent megtesznek a hideg napokon azért, hogy az idősek, a bajba jutottak és a rászorulók biztonságban átvészelhessék a tél megpróbáltatásait. Egy jó szó, egy kérdés, egy kis odafigyelés is sokat számít.
Egyedül utazott és rosszul lett
2026. 01. 13., k – 14:25 Készenléti Rendőrség
Országos összesítő
2026. 01. 14., sze – 03:01 ORFK Kommunikációs Szolgálat
Őket sem hagytuk magukra
Idős házaspárnak segítettek nyíregyházi rendőreink.
A rendőrséget kereste egy Nyíregyházán élő nyugdíjas házaspár a 112-es segélyhívón, ugyanis nem volt tűzifájuk. Az extrém hideg időjárásra tekintettel a rendőrök haladéktalanul értesítették a helyi önkormányzatot, amely gondoskodott tűzifa kiszállításáról. Az idősek azonban önerőből képtelenek voltak a fát megfelelő méretűre darabolni, ezért kérésükre ismét a Nyíregyházi Rendőrkapitányság munkatársai siettek segítségükre. Napokra elegendő fát hasogattak, és vittek gyújtósnak valót, valamint egy gázpalackot is, hogy a meleg étel se hiányozzon az asztalról. A rendőrök visszatérően ellenőrzik a házaspárt, ugyanis hozzátartozók híján fordultak a rendőrséghez, és hálásan megköszönték kollégáink azonnali, önzetlen segítségét.
Közel a segítség Gyömrőn is
2026. 01. 14., sze – 07:51 Zsaru Magazin
Hősök emlékét őrzi
2026. 01. 13., k – 12:43 Zsaru Magazin
Most csak ülnek és mesélnek
2026. 01. 12., h – 12:00 Zsaru Magazin
Veszélyes a Naplás-tó jege – tilos rálépni!
„Peches ember ne menjen a jégre, peches ember ne legyen egy hős…” – énekli a korabeli slágerénekes, és tegyük gyorsan hozzá, az se menjen a jégre egyelőre, aki magát szerencsésnek véli! A katasztrófavédők, rendőrök és természetvédelmi szakemberek szerint a folyók, tavak jege még veszélyes, sportolásra, közlekedésre alkalmatlan.

A Naplás-tó Budapest XVI. és XVII. kerületének határán található, és a főváros egyik legértékesebb természetvédelmi területe. A Naplás-tavi Természetvédelmi Terület fontos vizes élőhely: nádasok, számos védett növény- és állatfaj – köztük madarak és kétéltűek – otthona. A terület elsődleges célja a természet megőrzése, nem a szabadidős sportolás, ezért a tó nem alkalmas sem fürdésre, sem téli sportokra.
Télen a tó gyakran befagy, és így történt ez a napokban is, ám a jegére lépni szigorúan tilos és rendkívül veszélyes. A Naplás-tó vizét források és befolyások táplálják, ezért a jégvastagság egyenetlen, sok helyen vékony, némely helyen akár látszólagos jég borítja. A szabályok betartása nemcsak a természetet óvja, hanem emberéleteket is véd.
– A nádasok, befolyók környékén különösen gyorsan elvékonyodik a jég, így korcsolyával és gyalog sem tanácsos és nem is engedélyezett rálépni, mert ezeken a helyeken bármikor beszakadhat – mutatja a tó szélét Zsebi Norbert főtörzszászlós, a XVI. Kerületi Rendőrkapitányság körzeti megbízottja. – A hideg vízben aztán az erő gyorsan elhagyja az embert, a kijutás pedig a növényzettel szegélyezett part miatt nehéz.
Mint azt a rendőröktől megtudjuk, szerencsére a vékony jég miatt baleset még nem volt itt, még a tavat szegélyező út túloldalán lévő erdőből sem szaladt a jégre menteni való őz vagy vaddisznó. Egyszer ugyan egy autó túl közel parkolt a partszakaszhoz, és belecsúszott a vízbe, de szerencsére abból az esetből sem lett nagy baj.
– Legfeljebb a katasztrófavédők Naplás-tónál/-tóban tartott mentési gyakorlatán láthattak a bajt a kirándulók a napokban – teszi hozzá Kerekes György főtörzszászlós, a XVI. Kerületi Rendőrkapitányság körzeti megbízottja. – Még csak annyit: erre a területre, mivel a XVI. és a XVII. kerület határán helyezkedik el, két kapitányság is figyel, rajtuk kívül a Rákosmenti Mezei Őrszolgálat és a Kertvárosi Horgász Egyesület is, melynek egyébként a kezelésében van a Naplás-tó.
Utóbbihoz csak zárójelben: a jégre lépési tilalom a horgászok nagy bánata is, mert mivel a jégen tilos tartózkodni, így a lékhorgászat sem lehetséges. A rendőrök arra kérnek mindenkit: azonkívül, hogy ne lépjenek a jégre, még a part közelében is óvatosan közlekedjenek!
T. Z.
FOTÓ: NAGY ZOLTÁN
Forrás és további hírek, cikkek, érdekességek, képek és videók itt!
A téli hónapok nemcsak hideget és sötétséget hoznak, hanem sok idős, egyedül élő és a külvilágtól elszigetelt ember számára valódi veszélyt is jelentenek. Ilyenkor válik igazán láthatóvá és felbecsülhetetlenné a rendőrség embersége és szolgálata, amikor nemcsak a közrendet és a biztonságot védik, hanem konkrét, fizikai segítséget is nyújtanak azoknak, akik erre a leginkább rászorulnak.
Rendőreink járják a külterületeket, tanyavilágokat, nehezen megközelíthető településrészeket, bekopognak idős emberekhez, ellenőrzik, hogy minden rendben van-e, van-e fűtés, élelem, segítség, és sok esetben nemcsak kérdeznek, hanem cselekszenek is. Fát hordanak be, szenet lapátolnak, havat takarítanak, bevásárlásban segítenek, gyógyszert váltanak ki, életveszélyes helyzeteket előznek meg, sőt nem ritkán konkrétan életet mentenek.
Ezekben a pillanatokban a rendőrség nem egy egyenruha, hanem egy biztos pont, egy emberi kéz, egy megnyugtató szó, egy valódi támasz azoknak, akik önerőből már nem tudnák megoldani mindennapi gondjaikat. A téli segítségnyújtások azt üzenik, hogy nincsenek magukra hagyva, hogy van, aki figyel rájuk, és van, aki akkor is ott van, amikor a legnehezebb.
Köszönet és tisztelet illeti mindazokat a rendőröket, hivatásos és polgári alkalmazottakat, akik nemcsak szolgálatot teljesítenek, hanem emberséget, törődést és valódi segítséget visznek a hideg hónapokban az idősekhez, az egyedül élőkhöz, a külvilágtól elzártakhoz.
Munkájuk csendes, sokszor láthatatlan, mégis pótolhatatlan, mert biztonságot, reményt és gyakran magát az életet jelenti azok számára, akiknek erre most a legnagyobb szükségük van – Hirmagazin.eu
Köszönet és tisztelet illeti mindazokat – a rendőröket, ügyészeket, bírókat –, akik nap mint nap áldozatos munkájukkal segítik a bajbajutottakat, óvják a lakosság biztonságát, védik az emberi életet, fenntartják a közrendet és elősegítik az igazság érvényesülését – Hirmagazin.eu
























